kábítószer-kereskedelem rendőrség letartóztatás drogkereskedelem kábítószer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették egy család négy tagját Budán, mintegy 15 kilogramm drogot találtak náluk - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n.

A napokban tartott rajtaütéssel több mint 16 ezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke mintegy 62 millió forint.

Az ügyben egy testvérpár, egyikük felesége, valamint a testvérek apja a gyanúsított. A nyomozók több tucat olyan fogyasztót azonosítottak, akik tőlük vásárolták a különböző kábítószereket.
Az elosztóközpont vélhetően a házaspár budai társasházi lakásában volt. A lefoglalt anyagok között van marihuána, mefedron, kokain, amfetamin, de még hasis is. A lakásban volt digitális mérleg, fóliázógép, vákuumfólia, nejlontasakok, vagyis minden olyan eszköz, amely a porciózást segítette. A drog mellett a rendőrök találtak több mint 9 millió forint készpénzt és mintegy 23 ezer eurót, valamint egy széfet is.

A család elfogott négy tagját - a 28 éves és a 30 éves férfit, utóbbi 41 éves feleségét, valamint az 50 éves apát - kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezik a letartóztatásukat.

Rajtuk kívül egy embert szintén eljárás alá vontak, neki kábítószer birtoklása miatt kell felelnie, szabadlábon védekezik - írták.

A nyomozók vizsgálják a gyanú szerint különböző forrásokból származó kábítószerek terjesztésének útját is. A gyanúsítotti kör valószínűleg bővülni fog - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.