Közleményt adott ki a NASA: 50 év után megismétlődik a történelem

Forrás: AFP/Nasa -
holdraszállás Artemis holdmisszió NASA űrkutatás űrprogram Artemis-program Artemis Hold
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyár végén elindulhat az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal, ismertebb nevén a NASA vadonatúj űrprogramja, melynek célja, hogy öt évtized után ismét ember léphessen a Holdra.

A NASA a holdraszállás évfordulójára, július 20-ra időzítette a bejelentést, miszerint nyár végén elindul az Artemis-program. A űrmisszió során több lépcsőben készítenék elő a terepet ahhoz, hogy kiképzett asztronauták léphessenek ismételten a Hold felszínére. Erre legutóbb 1972-ben került sor, tehát az elmúlt ötven évben senki sem járt a Földhöz közeli égitesten.

1969. július 21-i felvétel Edwin E. Aldrin Jr-ról, azaz Buzz Aldrinról, a Hold felszínén Forrás: AFP/Nasa

A program az Artemis 1-misszióval indul, melynek során egy legénység nélküli rakétát tesztel a NASA. Ha minden a megfelelően alakul, akkor 2024-ben indulhat útra az Artemis 2, melyen már űrhajósok is lesznek, ám az űrhajó nem száll le a Holdra. A holdraszállás feladatát az Artemis 3 legénysége hajtja végre, akik legkorábban 2025-ben kezdhetik meg a munkát – írta az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.