Szombattól megszűnik egy budapesti buszjárat: villamos veszi át a helyét

Fotó: Hirling Bálint - Origo -
BKK BKV megszűnő buszjárat buszjárat Budapest busz 103-as busz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégétől megváltozik két fővárosi buszjárat közlekedése. Az egyik megszűnik, a másiknak pedig módosul a vonala – jelentette be mindezt közleményében a BKK.

A Budapesti Közlekedési Központ júniusban tartott társadalmi egyeztetésen kérte ki a Budapest XI. kerületében élők véleményét. A beérkezett válaszok alapján kerül sor arra a változtatásra, mely augusztus 13-tól lép érvénybe, és azzal jár, hogy megszűnik a 103-as buszjárat.

Illusztráció Fotó: Hirling Bálint - Origo

A jelenleg a Kelenföld vasútállomás és Hengermalom út között közlekedő busz vonala 1996-os indulása óta többször is megváltozott, helyét pedig mostantól a párhuzamosan közlekedő, nemrég meghosszabbított 1-es villamos veszi át az Etele úton.

A 103-as mellett változik a 213-as közlekedése is. A társadalmi egyeztetés eredményeképp "a kerületi lakók kérésének megfelelően a 213-as autóbusz az Albertfalva utca és a Bikás park megállók között a Fehérvári út–Etele út útvonalon közlekedik, és megáll az éjszakai buszok érintett megállóiban. Ezzel a változással a Fehérvári út bővebb térségéből érhető el a Bikás park metróállomás és a Szent Imre Kórház" – írja közleményében a BKK.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.