A kőbányai rendőrök három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

A X. Kerületi Rendőrkapitányságra 2022. augusztus 9-én délelőtt érkezett bejelentés, ami szerint egy férfi megdobta az egyik menetrend szerint közlekedő vonat ablakát.

A kiérkező rendőröknek a vonatvezető elmondta, hogy a Budapest, Kőbánya Felső vasútállomásnál a Sülysáp felé haladó vonatot vezette, mikor az állomásra érkezve lassított. Ekkor látta, hogy a vezetőfülke jobb oldali ablakát egy férfi megdobta egy kővel, ami attól pókhálószerűen betört. Az ismeretlen ezután újra felvette a követ és még három alkalommal az ablakot célozta meg azzal, majd elfutott.

Képünk illusztrációForrás: pixabay.com

A dobálót személyleírása és ruházata alapján a kőbányai rendőrök azonosították, és három órán belül elfogták.

A 26 éves M. Mátyást a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanújával kihallgattak. Elmondta, hogy előző nap összeveszett barátnőjével, és idegességében dobálta meg a vonatot. Az eset során nem sérült meg senki.