Szörnyű kínok között vesztette életét Attila, akit cellatársai öltek meg a Kozma utcai börtönben

gyilkosság halál börtön Kozma utcai börtön
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról mi is írtunk, megöltek egy fogvatartottat az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben.

A rendőrség közleménye szerint kedd reggel holtan találtak az őrök egy 36 éves fogvatartottat az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben. A gyilkossággal kapcsolatban most sokkoló részletek kerültek napvilágra: úgy tudni, cellatársai már előző nap elkezdték verni Attilát, aki drogbirtoklás miatt került rácsok mögé.

A férfit megkínozták, majd ágyba fektették és betakarták: hosszú órákon át szenvedett.

A hatszemélyes zárkában ő volt a csicska, a leggyengébb láncszem. Az elkövetők, R. István és V. István már előző nap elkezdték verni, és mindaddig bántalmazták, míg meg nem halt. A smasszer hajnalban talált rá Attilára, aki akkor már az ágya mellett feküdt holtan.

Forrás: Shutterstock

Állítólag a zárkában másik három ember is tartózkodott, őket egyelőre tanúként hallgatják meg. Mindkét gyanúsított megtagadta a vallomástételt - írja a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.