Máris döntöttek a soroksári túszejtő sorsáról: fennáll a bűnismétlés veszélye

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
Soroksár túszejtés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki bozótvágó késsel fenyegetőzve, kislányával zárkózott be egy családi házba kedden Soroksáron - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-t.

Közleményükben azt írták: a megalapozott gyanú szerint a férfi megjelent a volt élettársa fővárosi ingatlanánál, beugrott az udvarra, majd felkapta a kiskorú gyermekét és beszaladt vele a házba. A férfi az ajtót belülről bezárta, a gyermeke nyakához pedig egy bozótvágó kést szegezett, és arra szólította fel a kislányt, hogy kiabáljon. Ezt követően közölte, hogy a gyermeket nem engedi el, az ajtót senkinek nem nyitja ki és követelte, hogy az élettársa menjen a helyszínre.

A rendőrök az ajtót erőszakkal kinyitották és kiszabadították a kiskorú gyermeket. Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt férfi letartóztatásának elrendelését indítványozta. A gyanúsított büntetlen előéletű, de vele szemben egy, a volt élettársa sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban. Emiatt nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki vele szemben.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A bíróság úgy értékelte, hogy a férfi terhére rótt bűncselekmény jellegére és az előzményekre figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadon bocsátása esetén újabb személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el a volt élettársa vagy a kiskorú gyermeke sérelmére.

A bíróság az enyhébb kényszerintézkedést nem tartotta elegendőnek, úgy vélekedett: a távoltartás jelen helyzetben nem szolgálná kellően a büntetőeljárási célokat. A férfi - mint fogalmaztak - "kontrollálatlan és a saját gyermeke ellen forduló magatartása akkora kockázatot hordoz magában, hogy ez a hasonló családon belüli ügyekben gyakran eredménnyel alkalmazható távoltartással és bűnügyi felügyelettel nem csökkenthető a kellő mértékben".

Mindezeket figyelembe véve a bíróság úgy ítélte meg, hogy a férfival szemben a bűnismétlés veszélye fennáll, és csak letartóztatással küszöbölhető ki. Ezért a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki ülésén az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb szeptember 25-ig elrendelte a férfi letartóztatását - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.