Meztelen feneket köröz a rendőrség: jelentkezzen, aki felismeri!

tolvaj rendőrség térfigyelő kamera körözés szerszámtolvaj meztelen fenék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi fantomképet tett közzé a rendőrség. A hatóság két fiatal ellen indított nyomozást, akik több százezer forintnak megfelelő összegben loptak el szerszámokat. A férfiak annyira jól felkészültek az akcióra, hogy maszk és sapka is takarta az arcukat, így lehetetlen az azonosításuk, kivéve ha valaki felismeri a lenti farpofákat.

Az eset még augusztus elején történt Angliában, ahol két fiatal egy furgonból lopott el szerszámokat. Tettüket hiába rögzítette a térfigyelő kamera, nem sikerült beazonosítani őket, így a felvételt nemrég kiposztolta a brit rendőrség, hátha valaki a ruhájuk, mozgásuk, vagy egy bizonyos testrészük alapján felismeri az elkövetőket. A videón azonban több furcsaság is látható.

Az egyik tolvaj szándékosan gúnyolódik a kamera másik oldalán ülőkkel, ugyanis belenéz a képbe és az izmait is mutogatja. Társa viszont ennél is meghökkentőbbet cselekszik, letolja a nadrágját és a fenekét villantja fel a kamerába. A rendőrség viccesen abban kéri a lakosság segítségét, hogy jelentkezzen, aki felismeri a videón látható meztelen feneket – vette észre a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.