Fiatal férfi erőszakolt meg egy nőt a Népligetnél

Forrás: Thinkstock -
Népliget nemi erőszak rendőrség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elfogtak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 72 éves nőt a Népligetben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda reggel a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy még vasárnap tett feljelentést az asszony, hogy egy fiatal férfi megtámadta, bántalmazta, megerőszakolta és elvette a mobiltelefonját.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a rendőrök addigra már elfogták, ugyanis levágta lábáról a nyomkövetőt, amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az eszköz riasztást küldött a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, amikor a férfi elhagyta lakhelyét, majd, amikor levágta magáról a készüléket - tették hozzá.

Fiatal férfi erőszakolt meg egy nőt a Népligetnél Forrás: Thinkstock

A rendőrök azonnal a felkutatására indultak, és az erőszakot követően - még a feljelentés előtt - a Népligetben elfogták a kábítószer hatása alatt álló férfit. Megtalálták nála a mobiltelefont is, amit idős áldozatától nem sokkal korábban vett el.

A férfit szexuális erőszak és kifosztás bűntette, valamint fogolyszökés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A gyanúsított azt vallotta, hogy napok óta kábítószerezik és iszik, ezért nem emlékszik semmire.
A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására - áll a rendőrségi közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.