Felborult egy turistacsónak, többen meghaltak

Forrás: Shutterstock -
halál turista csónak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hárman meghaltak, amikor felborult egy turistacsónak Gdansk városában - ismertette vasárnap a BBC hírportálja.

A helyi hatóságok szerint a fából készült csónak nagy valószínűséggel a közelben elhaladó vontatóhajó keltette hullámzás miatt borulhatott fel. Összesen tizennégyen, köztük a legénység két tagja tartózkodott a Galar Gdanski nevű turistacsónakon, amikor az szombaton felborult a Motlawa-folyón.

A gdanski tűzoltóság szerint három embert húztak ki a vízből, megpróbálták újraéleszteni őket. Egy 60 éves férfit még a helyszínen halottnak nyilvánítottak, két másik ember a kórházban hunyt el. A halálos áldozatok között a helyi sajtóértesülések szerint egy várandós nő is volt.

Forrás: Shutterstock


A tűzoltóság több mint húsz tagja, valamint a mentőszolgálat és a határőrség alakulatai vettek részt a kutató-mentő műveletben. Aleksandra Dulkiewicz, Gdansk polgármestere hatalmas tragédiaként jellemezte a balesetet. A lehető leghamarabb magyarázatot próbálnak találni a történtekre, a túlélők pedig szakszerű orvosi és pszichológiai ellátásban részesülnek - tette hozzá.

A szóban forgó turistacsónakok a Lengyelországban a 18. században népszerű, folyami áruszállításra használ csónakok utánzatai, jellemzően kilenc méter hosszúak és a legénység két tagján kívül tizenkét utast tudnak szállítani - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.