Tömeggyilkost fogtak el Budapesten: 33 emberrel végzett

Forrás: Shutterstock -
tömeggyilkos Koszovó letartóztatás Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Fővárosi Törvényszék elrendelte az ideiglenes kiadatási letartóztatását hétfőn egy szerb állampolgárságú férfinak, akit 33 koszovói albán 23 évvel ezelőtti megölése ügyében gyanúsítottak meg.

A férfi ellen az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot a pristinai bíróság különleges osztályának kérése alapján. Az elfogatóparancsot civil lakosság ellen elkövetett háborús bűncselekmény és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás lefolytatása érdekében bocsátották ki még tavaly szeptemberben.

Illusztráció Forrás: Shutterstock


A rendelkezésre álló adatok szerint a szerb férfi és két társa megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1999-ben Peja Kristal településrészén segítséget nyújtott, illetve részt vett civilek lelövésében, ami 33 koszovói albán halálát eredményezte. A vádlottra maximálisan kiszabható büntetés életfogytig tartó szabadságvesztés.

A magyar bíróság hétfőn kizárólag azt vizsgálta, hogy a meglévő információk alapján a kiadatás, illetve az ideiglenes kiadatási letartóztatás feltételei fennállnak-e. A szerb férfi nem járult hozzá kiadatásához.
A Fővárosi Törvényszék a magyar Igazságügyi Minisztériumon keresztül veszi fel a kapcsolatot a koszovói igazságügyi hatóságokkal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.