Igazi barátságtalan novemberi időre számíts: eső és köd jellemzi a következő napokat

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
eső időjárás köd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ebben az időben a legjobb otthon bekuckózni. 

Péntek


A ködös reggelt követően délnyugat, nyugat felől beborul az ég, és eleinte a Dunántúlon, este már a középső területeken is valószínű eső, záporeső. Eleinte a délkeleti, estétől az északnyugati szél erősödhet meg. Marad a 13-19 fokos maximum.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szombat


Erősen felhős, nyugaton borult lesz az ég. A Dunántúlon sokfelé, keleten csak elszórtan várható újabb eső. Az északnyugati szél több helyen lesz erős. 10 és 17 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Vasárnap


A nap első felében még előfordul kisebb eső, szitálás, majd kissé szakadozik a felhőzet, rövid időre a nap is előbukkanhat. Gyenge lesz az északkeleti szél. 16 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Hétfő


Nyugodt novemberi idő lesz reggel ködfoltokkal, nappal rétegfelhőkkel. Nem lesz csapadék. 12-17 fok között változik a csúcsérték - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.