Halálra verte egy férfi az élettársát a X. kerületben

Forrás: Shutterstock -
halál X. kerület támadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emeltek egy 40 éves férfi ellen, aki Budapesten, egy X. kerületi lakásban súlyosan bántalmazta élettársát, majd az életveszélyesen megsérült nőt magára hagyta - tudatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi és a nő 2021 elején élettársi kapcsolatot létesített, és a nő X. kerületi, Hős utcai lakásába költözött.

A pár kapcsolatában rendszeresek voltak a konfliktusok, veszekedések, és a kábítószert fogyasztó vádlott többször bántalmazta is a nőt.

Több esetben a sértett a rendőröket is kihívta, de a helyszíni intézkedéseket követően nem kérte a férfi felelősségre vonását.

Halál verte egy férfi az élettársát a X. kerületben Forrás: Shutterstock

A vádlott 2021. július 29-én éjjel a lakásban ismét bántalmazni kezdte a nőt, testszerte, kitartóan ütlegelte.

A bántalmazást követően a vádlott az akkor még életben lévő sértettet magára hagyta, csak másnap hajnalban tért vissza a lakásba, és azután is csak reggel észlelte, hogy a nő nem mozdul, ezért a szomszédokhoz fordult segítségért.

A mentőket az egyik szomszéd értesítette, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Az időben érkező szakszerű segítség a sértett életét megmenthette volna - írták a közleményben. A Fővárosi Főügyészség a 40 éves férfit, aki letartóztatásban van, emberölés bűntettével vádolja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.