Lakástűzben hunyt el a kétéves Zsoltika, édesapja könnyek között nyilatkozott

haláleset gyermek tragédia lakástűz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kétéves kisfiú holttestét találták meg a tűzoltók Kisdombegyházon egy háztűz után. Zsoltika édesapja könnyek között nyilatkozott a Borsnak.

Csütürtök délután gyulladt ki egy ház Kisdombegyházon. Négy járművel tizenhét tűzoltó vonult az égő épülethez, akik 20 perc alatt eloltották a lángokat. A nagymama és egy 17 éves lány ki tudott menekülni, ám Zsoltika életét vesztette.

"Zsoltika éppen elkezdett beszélni. Már mondta, hogy apa, anya. Megszakad a szívünk, nem tudom elmondani, milyen fájdalom ez. Kipattant egy szikra a kandallóból. Éppen nem voltunk otthon, mindketten dolgoztunk a feleségemmel" - mondta a lapnak az édesapa.

A családnak mindene odaveszett, az önkormányzat és a helyiek is igyekeznek segítséget nyújtani. Egy 17 éves, egy 12 és egy 10 éves gyermek maradt tető nélkül.

Kisdombegyház polgármestere a lapnak elmondta, hogy a ház porig égett, így a családot egy önkorményzati lakásban helyzték el. Mindenre szükség van, gyerekruhákra, felnőtt ruhákra, élelmiszerre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.