Földcsuszamlás volt az olaszok egyik legszebb szigetén: volt, akit autóval sodort a tengerbe a sár

Forrás: AFP/Eliano Imperato -
Ischia földcsuszamlás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy ember meghalt, tizenketten eltűntek szombaton kora reggel a heves esőzések okozta földcsuszamlás után, mely a nápolyi partok közelében, Ischia szigetén történt. A hatóságok felszólították a sziget lakóit, hogy maradjanak otthon, ne akadályozzák a mentést.

Korábban Matteo Salvini infrastruktúráért felelős miniszter azt közölte, hogy nyolc ember halt meg a földcsuszamlásban, később Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter azt mondta, addig egyetlen halálozást sem igazoltak, tucatnyi embert azonban eltűntként kezelnek. Claudio Palomba nápolyi prefektus végül azt mondta, egy nő holttestét húzták ki a sárból.

Földcsuszamlás volt az olaszok egyik legszebb szigetén, Ischián Forrás: AFP/Eliano Imperato


"A mentési munkálatok nehézségekbe ütköznek, mivel az időjárási viszonyok még mindig kihívást jelentenek.
A helyzet nagyon bonyolult és nagyon komoly, mert valószínűleg néhányan a sár alatt vannak" - nyilatkozott a miniszter a RAI állami televíziónak a római vészhelyzeti parancsnoki központból.

Földcsuszamlás volt az olaszok egyik legszebb szigetén, Ischián Forrás: AFP/-


Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint legalább tíz épület omlott össze. Autókat és buszokat sodort a katasztrófa a tengerbe. Két embert, akik egy tengerbe sodródott autóban ültek, sikerült kimenteni. Médiajelentések arról is beszámoltak, hogy sok ember ragadt a házában a fölcsuszamlás miatt.

Földcsuszamlás volt az olaszok egyik legszebb szigetén, Ischián Forrás: AFP/Eliano Imperato


A szigetről készült videókon látható, hogy kisebb buldózerek tisztítják az utakat, miközben a lakosság vízsugárral próbálja megtisztítani otthonait a sártól. A tűzoltók mellett a parti őrség is a mentési munkálatokon dolgozik. Kompokkal érkezett erősítés, köztük keresőkutyákkal dolgozó csapatok segítik a mentést.

Földcsuszamlás volt az olaszok egyik legszebb szigetén, Ischián Forrás: AFP/Eliano Imperato


Giorgia Meloni olasz kormányfő köszönetet mondott a mentésben résztvevők munkájáért - közölte római hivatala, hozzátéve, hogy a miniszterelnök közvetlen kapcsolatban van a helyi hatóságokkal.
Hat óra alatt 126 milliméter eső esett, ami a hatóságok szerint az elmúl húsz év legnagyobb esőzése volt. Nápoly környékét és Ischiát napok óta heves esők sújtják. További csapadék és erős szél miatt vasárnapig figyelmeztetés van érvényben.

Csütörtökön ketten vesztették életüket Campania régióban a rossz idő miatt. Egy argentin turistát a part menti vihar sodorta a tengerbe, ahol megfulladt, egy másik férfit szintén a tengerparton ért villámcsapás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.