Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 38 éves férfival szemben, aki 2020-2021-ben kábítószert terjesztett Budapesten. Tavaly augusztusi elfogásakor több mint 15 millió forint feketepiaci értékű drogot találtak nála.

A férfi marihuánával, kokainnal és amfetaminnal kereskedett Budapesten - írta a főügyészség a vádiratot ismertetve az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. A vádlott a kábítószereket XVIII. kerületi lakásában tárolta, és jellemzően ott értékesítette.

Képünk illusztrációForrás: Thinkstock

A nyomozók a több millió forint értékű kábítószer mellett a terjesztéshez használt eszközöket, digitális mérleget és őrlőt is találtak a lakásában, és mintegy 4 millió forintot is lefoglaltak tőle. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll - írja az MTI.