Lakástűz Kőteleken: beomlott a tetőszerkezet, egy ember meghalt

tűzoltóság haláleset Kőtelek lakástűz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lakástűzben meghalt egy ember hétfő éjszaka a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőteleken - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel.

Mukics Dániel közleményében azt írta: négy járművel tizenhat tűzoltó vonult a Hargita utcai helyszínre, ahol egy százötven négyzetméteres családi ház ötvenhat négyzetméteres része égett. A tűz miatt a helyiség födémszerkezete beszakadt. Az eset idején négyen tartózkodtak az épületben, hárman ki tudtak menekülni, egy embernek azonban már csak a holttestét találták meg a tűzoltók a romok alatt. A túlélők egyikét füstmérgezés gyanújával kórházba vitték - tájékoztatott a szóvivő.

A szolnoki hivatásos és a kőteleki önkéntes tűzoltók az épületből egy áramfejlesztőt, továbbá egy gázpalackot vittek ki. Mukics Dániel tájékoztatása szerint nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos fűtőeszköz okozta, azonban a tűz pontos keletkezési okát vizsgálat fogja tisztázni.

Decemberben naponta átlagosan huszonöt lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, nem ritkán ezek halálos kimenetelűek. Egy pár ezer forintért megvásárolható füstérzékelő életet menthet, hiszen a tűz keletkezésekor jelez, így azt még van idő eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni - hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.