Emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt egy volt rendőrségi alkalmazott

Forrás: Shutterstock -
rendőrség vádemelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt egy volt rendőrségi alkalmazott 2021 májusában, a gyanúsított ellen vádat emeltek - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Azt írták: az akkor még rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban segédelőadóként dolgozó fiatal férfi a hivatásos állományú rendőröknek tartott eligazítás után megtudta, hogy a rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevonásával több embert is el akar fogni prostituáltakat is érintő, emberkereskedelem gyanúját felvető bűnügyben.

Mivel a vádlott ebben az időszakban szorosabb érzelmi kapcsolatban állt egy prostituáltként tevékenykedő nővel, megosztotta vele a tervezett rendőri intézkedés részleteit, mert feltételezte, hogy az őt is érinti.

Emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt egy volt rendőrségi alkalmazott Forrás: Shutterstock

A nő valójában nem volt érintett az akcióban, de ismerte és értesítette is az emberkereskedőt, aki felöltözve, összecsomagolva, adatoktól megtisztított mobiltelefonnal várta a rendőröket. A férfi a vele szemben intézkedőknek megjegyezte, hogy érkezésükre korábbi időpontban számított.

Az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a volt rendőrségi alkalmazottat hivatali visszaélés, a prostituáltat pedig bűnpártolás miatt ítélje letöltendő börtönbüntetésre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.