Kiderült az időpont: ekkor tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat

Fotó / Shutterstock -
középfokú felvételi írásbeli vizsga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton 10 órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok - tudatta az Oktatási Hivatal szerdán a honlapján.

A január 21-i középfokú írásbeli vizsgákon 541 helyszínen több mint 71 ezren felvételiznek: a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 56 000-en jelentkeztek, a hat évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem 9100, a nyolc évfolyamoson több mint hatezer gyerek vesz részt - közölte a hivatal az oktatas.hu-n. Hozzátették: a tanulók magyar nyelvből és matematikából is vizsgáznak.

Képünk illusztráció Fotó / Shutterstock

Azok a felvételizők, akik a szombati vizsgán alapos indokkal nem tudnak részt venni, a január 31-ei pótló írásbelin vizsgázhatnak - hívták fel a figyelmet. Hangsúlyozzák: a központi írásbeli felvételi vizsga szabályszerű lebonyolítását az illetékes szervek idén is figyelemmel követik. A vizsgával kapcsolatos további információk az Oktatási Hivatal honlapján olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.