Török-szíriai földrengés: már 12 túlélőt emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól

Forrás: MTI/Kovács Tamás -
törökországi földrengés Török-szíriai földrengés Hunor mentőszervezet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t.

Mukics Dániel elmondta: a Hunor mentőszervezet csapata a dél-kelet törökországi Antakya városában, Hatay tartomány székhelyén egy összedőlt húszemeletes, vasbeton szerkezetű társasház romjainál kutat éjjel-nappal nyolcórás váltásban.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Hozzátette: a váltásokra a komoly fizikai és lelki terhelés miatt van szükség.

A szóvivő közlése szerint a magyarok egész éjszaka dolgoztak a török-szír határ közelében levő városban egy 16 ezer négyzetméteres kárterület három különböző pontján. Megérkezésüket követően kedden dél körül kezdték meg a munkát, azóta 12 túlélőt és 7 holttestet emeltek ki a romok alól.
A magyarok tábora gyalog három percre fekszik a kárterülettől, ötszáz négyzetméteren kilenc hétszemélyes sátorból áll - közölte Mukics Dániel.

Hozzátette: éjjel mínusz 2-3 fokig hűlt a levegő, amely egyrészt csökkenti a túlélés esélyét, másrészt a mentőegységek munkáját is nehezíti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.