Óriási aszteroida száguld a Föld felé

Forrás: Live Science -
aszteroida NASA világűr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egy gigászi meteor közeledésére figyelmeztetett mindenkit. Azt is elárulták, hogy az égitest 15,8 km/s sebességgel száguld a Föld felé.

Az aszteroidát hatalmas mérete ellenére csupán a közelmúltban észlelték, a NASA szakemberei pedig csak április 2-án tudták pontosan meghatározni a pályáját. A 2023 FM névre keresztelt tekintélyes űrszikla április 6-án kerül a legközelebb a Földhöz, ám szerencsére nem kell a világvégétől tartani, ugyanis a meteor még aznap is csak 3 millió kilométerre lesz a bolygónktól.

A kép illusztráció! Forrás: Live Science

Azonban az is kiderült, hogy más aszteroidák is közelednek planétánkhoz: az egyik 1 millió kilométernyire halad el tőlünk, míg a másik, a 2023 DW névre hallgató űrobjektum 2046-ban becsapódhat a Földbe, azonban a pontos helyszínt és a károk mértékét még nem lehet megbecsülni. A NASA folyamatosan figyeli az űrt és az égitestek mozgását, hogy időben értesíteni tudja a lakosságot, ha valamilyen veszély fenyegeti a Földet – írja a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.