Ilyen lesz az időjárás a következő napokban: nem lesz benne sok örömünk

Forrás: Shutterstock -
eső hétvége időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem lesz felhőtlen az idő a következő napokban, esőre is lehet számítani.

Szombat

Erősen felhős, a Dunántúlon borult lesz az ég. Eleinte csak nyugaton lehet eső, záporeső, majd az ország északi, északnyugati felén többfelé várható zápor, néhol zivatar. Délkeleten a legkisebb a csapadék esélye. A délies szél megélénkül. 10 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap

Az ország délnyugati felén borongós marad az ég, és szórványosan újabb záporesők alakulnak ki. Ezzel szemben hazánk északkeleti felén változóan felhős lesz az ég, és csak néhol fordul elő csapadék. 13 és 19 fok között változik a hőmérséklet.

Forrás: Shutterstock

Hétfő

Gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és elszórtan fordulhat elő zápor. Az északi, északnyugati szél megerősödhet. 10-15 fok valószínű.

Kedd és szerda

Mindkét nap gyakran lesz erősen felhős az ég, és elszórtan továbbra is előfordul zápor. Az északnyugati szél erős marad. 15-17 fok körüli maximumok várhatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.