Kedd este indult el a Mount Everest csúcsára Suhajda Szilárd, akiről egészen a mai napig semmilyen információt nem lehetett tudni. Felesége, Legindi Tímea reggel még azt nyilatkozta, hogy emberi alakot véltek felfedezni a 4-es tábor fölött, nagyon bíznak benne, hogy a férje lesz az. A legfrissebb hírek szerint a hegymászót beazonosították, hajnalban indul a keresőcsapat.
A hazai háttércsapat május 25-én reggel értesült róla, hogy Szilárd körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta. A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy 26-án reggel megkísérelnek helikopterrel felrepülni olyan magasságba, ahonnan láthatják Szilárdot. Ezzel egy időben három serpát elindítanak Szilárdért, akik optimális esetben már május 26-án, a késői órákban felérhetnek hozzá.

„A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban és hiszek a csodákban" –
mondta Legindi Tímea az expedíció kommunikációs munkatársa, aki nem csak Szilárd
egyszemélyes háttércsapatát alkotja, hanem a mindennapokban is szerető társa, felesége.