önismeret keresztnév ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pozitív jelentésű, jó hangzású, na meg persze a vezetéknévhez is passzoló keresztnevet egyáltalán nem könnyű választani. Főleg ha belegondolunk, hogy a nevünk a sorsunkat és a személyiségünket is befolyásolja!

"Gyakorlatilag az egész terhességemet a lehetséges keresztnevek kiválogatásával töltöttem. Nem akartam családtag vagy híres ember nevét adni a kislányomnak, én ugyanis a tizenhat éves korában, tragikus körülmények között elhunyt nagynénim keresztnevét kaptam, és ennek a súlyát a mai napig érzem" - meséli Ircsi, aki most várja második gyermekét. Egyetért azokkal, akik szerint az öröklött nevekkel a gyerekek továbbviszik az ősök tulajdonságait, ahogy a hírességektől "kölcsönvett" nevek is hasonló hatással vannak a sorsukra. Ugyanis míg a vezetéknév a hagyományokkal és a családi gyökerekkel áll szoros kapcsolatban, addig a keresztnév személyiségjegyeket, életutakat hordoz magában, vagyis meghatározhatja viselője sorsát és jellemét - egy jól megválasztott név egy életre boldoggá tehet, míg a névváltoztatás a sorsodban is jelentős váltást jelez!

Forrás: iStockphoto
Forrás: iStockphoto

A 6 legnépszerűbb keresztnév - vajon mire utalnak?

Jázmin, Anna, Nóra, Bence, Máté és Levente: örömmel nyugtáztuk, hogy a statisztikák alapján ezek már több éve a legnépszerűbb keresztnevek közé tartoznak, vagyis úgy tűnik, hogy végre - ezer hála és köszönet a dél-amerikai szappanoperákat sutba dobó csatornáknak - leáldozóban van az Eszmeraldák, Andzselók és Huaniták kora! Lássuk, milyen személyiségjegyek kialakulását segíti elő a következő hat keresztnév!


Jázmin


Perzsa eredetű, jelentése: "jázmin". A szép csengésű név igenis kötelez: a Jázminok felnőtt nőként ellenállhatatlanok, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy férfiak hada hever a lábaik előtt A hangulatukat, önbizalmukat és a mindennapjaikat éppen ezért az aktuális és expasik, anyósok és apósok, kis- és nagyfőnökök véleménye határozza meg - vagyis akár a zsémbes szomszéd rosszalló tekintete is elég ahhoz, hogy az egész napjukat tönkretegye, a Jázminok ugyanis csak akkor érzik jól magukat, ha a környezetükben élők mindannyian elfogadják és szeretik őket.


Anna


Héber eredetű, jelentése: "Isten kegyelme, kellem, kecsesség, báj". Türelmesek, segítőkészek és a végletekig érzékenyek az Annák: nem csoda, hogy nagyon sokan olyan hivatást választanak, amellyel segíthetnek a bajba jutott embereken. Ha kell, napokig homokzsákot cipelnek vagy ételt osztanak, ahogy a párkapcsolataikban is nagyon odaadóak - egy-egy csapodár férfinak köszönhetően ezért gyakran éri őket komoly szerelmi csalódás.


Nóra


Arab eredetű, jelentése: "tiszteletreméltó". Nagyobb társaságban csendesek és visszahúzódóak, barátaikkal és családtagjaikkal azonban nagyon közvetlenek - rengeteget töprengenek saját személyiségükön és életcéljaikon, ráadásul nem viselik túl jól a munkahelyi stresszt, a rosszindulatú pletykákat és a szerelmi civakodásokat! A Nórák akkor érzik igazán jól magukat, ha kiélhetik kreativitásukat, és megvalósíthatják egyedi ötleteiket.


Bence


Latin eredetű, jelentése: "győző". Találékony, kreatív és gyakorlatias emberek, akik imádják a hangos baráti összejöveteleket, a komótos családi ebédeket, na meg úgy általában a pörgést és a jó társaságot - ilyenek a Bencék. Fontos számukra a külsejük, de tévedés ne essék: azért piperkőcnek erős túlzással sem lehet őket nevezni. Könnyen átlátják a nehezen kibogozható helyzeteket, ennek ellenére túlságosan sokat adnak mások véleményére.


Máté


Héber eredetű, jelentése: "Isten ajándéka". Bár olykor-olykor szétszórtnak és kelekótyának tűnnek a munkahelyükön, a Máté nevű férfiak valójában felelősségteljesek és segítőkészek - csak azt ne kérje tőlük senki, hogy napi nyolc órában aktákat tologassanak! Olyan hivatást választanak, amelyben kiélhetik a kreativitásukat, ötletelésben és tervezésben ugyanis egyszerűen verhetetlenek, és emellett még optimisták is... Nem csoda, hogy soha nem esnek kétségbe egy-egy balul elsült munkahelyi projekt miatt!


Levente


Magyar eredetű, jelentése: "létező". A Leventék nyugodtak, türelmesek és megértők: ők aztán garantáltan nem jönnek zavarba egy-egy kellemetlen helyzettől, diplomáciai érzékük ugyanis hihetetlen jó, úgyhogy bármilyen galibát gyorsan el tudnak simítani! Jó apa és férj válhat belőlük, ugyanis higgadtságuknak köszönhetően még egy hosszú munkanap után sem akadnak ki egy-egy családi vita miatt!


A Máriák és a Lászlók


Bár a Mária, az Erzsébet és a Katalin, na meg a László, az István és a József ma már nem tartozik a legnépszerűbb nevek közé, az idősebb korosztálynak köszönhetően még mindig több százezren viselik ezeket a neveket - gondoltad volna például, hogy több mint félmillió Mária és László él az országban?


Mária


Héber-görög-latin eredetű, jelentése: "úrnő, keserűség vagy csepp a tengerben". Az otthon és a család a legfontosabb a Máriák számára, akik gyakran érzik úgy, hogy nélkülük bizony semmi nem működne rendesen. Szeretnek más magánéletében kutakodni, mások problémáin tűnődni, na meg persze tanácsokat osztogatni - ezért időnként a körülöttük élők agyára mennek. Imádják a gyerekeket, ezért elképzelhető, hogy tanárként, óvónőként, pszichológusként vagy éppen gyermekorvosként dolgoznak.


László


Szláv eredetű, jelentése: "hatalom, dicsőség". A Lászlók számára a legfontosabb a biztonság, nem szeretnek kockáztatni - akár a párkapcsolatukról, akár az otthonukról legyen szó! Mivel ki nem állhatják a rendetlenséget és a piszkot, az ő polcaikon az utolsó nyakkendő is glédában áll, hogy az iratos mappák kifogástalan rendszerezési elvéről már ne is beszéljünk! Amibe belevágják a fejszéjüket, azt be is fejezik, ugyanis tele vannak jobbnál jobb ötletekkel, amelyeket meg is valósítanak!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.