horoszkóp ezotéria párhoroszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 

Szerelem

Szerelmük egy ideig szép lehet, de nem igazán tartós. A Halak szép, szerelmes verseket ír az Ikreknek, aki rajong a Halak művészetéért. És megérti, hogy kettejük közül a Halak a művész, ő pedig a műértő. Az Ikrek ugyanis nagyon okos, de hiányzik belőle az a hatalmas beleélő képesség, aminek a Halak születésétől fogva birtokában van. Kár, hogy egyikük sem kitartó típus, mert van valami, amit mindketten értékelnek egymásban: ez pedig a kreativitás. A Halak különleges fantáziavilágával elbűvöli az Ikreket, és közösen szövögetnek álmokat, azonban erejük már nincs ahhoz, hogy véghez is vigyék. Ezért nem túl szerencsés a víz és levegő jegy együtt, mert állhatatlan természetüknek szükség van egy szilárd tüzes vagy földies jegy kitartására. A Halaknak egy idő után kevés lesz az az érzelemszükséglet, ami az Ikreknek már sok, úgyhogy ha egyikük sem kitartó, akkor hamar vége szakad a kapcsolatnak. Egyikük sem túlságosan hűséges, de míg az Ikrek a változatosság és az újdonság kedvéért próbál ki ugrik bele egy kapcsolatba, addig a Halak mindig csak érzelmileg kalandozik el.

Szex

A Halak a szeretkezést érzelmek oda-vissza áramlásának tartja, az Ikrek pedig játéknak. Ez a két felfogás nehezen fér meg együtt. A Halak szerint az Ikrek komolytalan, az Ikrek szerint a Halak túl komolyan vesz mindent.

Barátság

Nem igazán összeillő páros. Az Ikrek szeret tenni-venni, társaságról társaságra járni, sokat beszélni, információt cserélni, esze ágában sincs otthon ülni és vigyázni a Halakra. Márpedig a Halak befelé forduló, a végletekig érzékeny típus, aki nem tud eligazodni a mindennapok világában. Pátyolgatásra, gondoskodásra van szüksége, lelki és fizikai támaszra egyaránt. Az Ikrek pedig súlyos tehernek érzi ezt a folyamatos gondoskodást. Neki pontosan elég magát egészben tartani, esze ágában nincs letáborozni és egy személynek szentelni minden figyelmét, már csak azért sem, mert ő tudvalevőleg három-négy dologgal foglalkozik egyszerre. Ha barátok lesznek, a kapcsolat érzelmi alapján a Halak ragaszkodása adja, az Ikrek pedig izgalmakat és a folyamatos változás biztosítja. A Halak olykor-olykor szenvedhet az Ikrek figyelmetlenségétől és a érzéketlenségétől.

Munka

Ha az Ikrek a főnök, akkor rosszabb esetben meglehetősen lassúnak és tehetetlennek fogja titulálni a beosztottját, aki nagyon meg akar felelni a főnöknek, de bárhogy igyekszik, nehezen felel majd meg az Ikrek elvárásainak. Jobb esetben az Ikrek fölismeri a Halak kreativitását, és tiszteletben tartja érzékeny lelkét, és megpróbálja segíteni a Halak előre jutását. Ha a Halak a főnök, akkor adhat bármilyen nehéz feladatot, az Ikrek nagyon gyorsan és ügyesen elvégzi - csak éppenséggel az alaposság rovására. Lehetséges, hogy kapkodónak és túlságosan felületesnek tartja az Ikrek munkáját, amit azonban csak a legvégső esetekben tesz szóvá.

Tanács

Az Ikreknek tudomásul kell vennie, hogy a Halak érzelemszükséglete hatalmas, és jobban ki kell mutatni a érzelmeit. A Halak pedig megtanulhatja az Ikrektől, hogy nem kell mindent magára vennie és rögtön bebújni a csigaházába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.