horoszkóp ezotéria párhoroszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 

Szerelem

Kapcsolatukban a Rák megpróbálja védőszárnyai alá vonni az Ikreket, aminek az Ikrek egy kis ideig örül is, később azonban ki akar törni a tyúkanyó védelmezése alól és a maga feje után menni. A Rák ugyanis domináns típus: gondoskodásával együtt szeret irányítani, ami az Ikreknél nem mindig válik be. Ugyanis minden lében kanál típus, szeret mindenről tudni, mindent megfigyelni, mindenhol ott lenni, mindenbe beleszólni, és főleg mindent elpletykálni, ami a Rák titkolt és bensőséges érzelmeit sérteni fogja. A Rák nyüzsge ugrifülesnek látja az Ikreket, akinek nincsenek érzelmei, az Ikrek pedig nem tud mit kezdeni a Rák lelkis természetével, nem érti, mivel bántotta már meg megint társát, és nincs is elég türelme kiszedni belőle sérelme okát. Emellett az Ikrek szeret utazgatni, járni-kelni, barátkozni, ismerősöket gyűjteni, a Rák pedig legszívesebben mindig otthon lenne. Az Ikrek az ismerkedést és kapcsolatápolást szívesen összekapcsolja egy kis flörtöléssel, ez pedig nagyon idegesítheti a Rákot. Hát még ha kiderül, hogy félrelépés történt! Ebben az esetben a Rák bizony örökre megharagudhat, ami a kapcsolat végét jelentheti.

Szex

A Rák szenvedélyes, érzelmekkel teli vágyát az Ikrek nem tudja könnyen viszonozni, hiszen ő inkább spontán, különleges, játékos szeretkezésre vágyik.

Barátság

Levegő és víz jegy találkozása nem mindig szerencsés. Két külön fából faragták őket: az Ikreket gondolatokból, a Rákot pedig érzelmekből. Az Ikrek információhalmazként éli meg a világot, a Rák pedig érzelmek oda-vissza áramlásaként. Az Ikrek annál jobban tisztel valakit, minél okosabb az illető és minél több új dolgot tud közölni vele, a Rák ezzel szemben a sebezhető, érzékeny embereket szereti, akikről gondoskodhat. A Rák valószínűleg hűvösnek, kiszámíthatatlannak, de ami számára a legrosszabb: felületesnek fogja találni az Ikreket, aki pedig nagyon is odafigyel: csak éppen nem a másik érzelmi hullámzásaira, hanem az őt bombázó információhalmazra. Adatokat, neveket, telefonszámokat, rendszámokat vés az agyába, de a másik érzelmi mélységeivel nem tud mit kezdeni. Amellett, hogy nem érti a hangulatváltozásokat, ő maga is óvakodik az érzelemnyilvánításoktól. Ha barátok lesznek, a Rák lesz az összetartó kapocs, az Ikrek pedig az, aki gondoskodik a változatosságról.

Munka

Munkastílusuk és munkahelyi kapcsolatuk sem feszültségmentes. Ha az Ikrek a főnök, akkor gyors munkatempót diktál, és talpraesett munkatársat szeretne látni maga körül, aki mindig a rendelkezésére áll. A Rák azonban - mivel az alapos és igényes munka híve - inkább lassú és meggondolt a munkájában is, és gyűlöli a rohanást. Ha a Rák a főnök, akkor pedig a lehető legtöbbet várja el a beosztottjától, hiszen ő maga is a maximumot adja. Az Ikrek pedig gyorsan, de éppen ezért nem túlságosan alaposan fogja elvégezni a rá bízott munkát.

Tanács

Az Ikrek sokkal több figyelemmel forduljon a Rák felé, mert neki nagyon sok szeretetre és megértésre van szüksége. A Rák megtanulhatja az Ikrektől, hogy nem kell minden miatt aggódni és kicsit veheti könnyedebben az életet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.