hétvége horoszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szűz jegyűek számára a hét vége a kényeztetésé és a pihenésé lesz, a Bikákra pedig őrült, eseménydús napok várnak. Böngészd át hét végi horoszkópunkat!

Kos

A hétvégét töltsd pihenéssel, mert mozgalmas hét elé nézel. Ezt a hajtást csak úgy fogod kibírni, ha alaposan kipihened magad, és feltöltődsz energiával. Kapcsolódj ki, indulás a szabadba, vagy csak otthon ülve tedd a semmit, a lényeg, hogy ne járjon az agyad a munkán.
Hétvégi tipp: Ne akarj mindent megoldani, főleg ne ezen a két napon. A hétvége legyen most csak a tiéd, és csak rólad szóljon.

iStockPhoto
iStockPhoto


Bika

Ezen a hétvégén megcáfolod azokat, akik azt mondják, már benőtt a fejed lágya. Ez nem teljesen igaz, ami abból is látszik, hogy a gyerekek kedvenc játszópartnere leszel. Minden őrültségben benne vagy, és te vagy az, akit mindenre rá lehet venni, arra is, amit tegnap még kézzel-lábbal elutasítottál volna.
Hétvégi tipp: Tartsd meg ezt a jó tulajdonságodat, mert a legtöbb optimista felnőtt jellemzője, hogy örök gyerek marad.


Ikrek

Ez a hétvége is rohanással fog telni, amit csak magadnak köszönhetsz. Te szervezted ilyenre, ne másokat okolj érte. Inkább gondolkodj el azon, hogyan tudnád rávenni saját magadat, hogy néha nemet mondj. Ne félj, ettől még nem esel ki a pixisből!
Hétvégi tipp: Most nemcsak te, hanem a környezeted is megsínyli, hogy állandóan rohantok egyik helyről a másikra. Vegyél példát olyan ismerőseidről, akik tudják, mi a hétvége valódi lényege.


Rák

A család szeretete és az összetartás uralja a hétvégédet, ami biztosítja majd a maximális testi-lelki feltöltődést. Szerencsés vagy, hogy így szeretnek, mert sokan nem mondhatják el ezt magukról. Még az is szeret, aki most zsörtölődik veled, hidd el, csak jóindulatból teszi.
Hétvégi tipp: Figyelj oda mindenkire, mert olyan információt kaphatsz családtagjaidtól, amit továbbgondolva saját magad kamatoztathatsz.


Oroszlán

A szombati nyugalmat egy olyan meghívás zavarhatja meg, ami teljesen lázba hoz. Az összejövetel, amire invitálnak, rendkívül jónak ígérkezik, így ha igent mondasz, nem valószínű, hogy korán mész majd haza. Bár nem terveztél semmit, spontán fog jól alakulni az estéd.
Hétvégi tipp: Nyugodtan igent mondhatsz a hétvégi bulira, csak bánj óvatosan az alkohollal, mert különben cudar lesz a vasárnapod!


Szűz

Hát eljött végre az a hétvége, amit annyira vártál. Igen, most valóban van időd arra, hogy egy kicsit kényeztesd magad. Ha teheted, menj el egy wellness-hétvégére. Rád is fér, és meg is érdemled. Ha nem akarsz egyedül menni, vidd a családot vagy a legjobb barátodat, és hátra se nézz.
Hétvégi tipp: Ha az anyagiak miatt most nem fér bele egy kétnapos hétvége, akkor szombaton otthon pihenj, vasárnap pedig menj el egy wellness-fürdőbe. Így olcsóbban megoldhatod a kényeztetésed.

iStockPhoto
iStockPhoto


Mérleg

Szombaton a ház vagy a lakás körüli teendőkkel kell foglalkoznod. Sok minden feltornyosult, ezért nem sokat fogsz pihenni. Ettől függetlenül mindent csinálj meg, ne halogasd tovább. Még jól is fog esni egy kis mozgás, vasárnap meg úgyis pihenhetsz egész nap.
Hétvégi tipp: Ha nincs kedved takarítani, vagy lemosni a kocsit, tegyél be egy jó zenét, és az majd segít, hogy nekiállj.


Skorpió

A helyzet az, hogy a bevásárlás is hozzátartozik az élethez. Nem te vagy az egyetlen, aki felteszi magának azt a kérdést, hogy miért pont neki kell gyakorolni ezt a tevékenységet. Te sem úszhatod meg. Vannak dolgok, amiket meg kell tenni, de gondolj arra, ha azzal végeztél, tiéd a hétvége összes többi része.
Hétvégi tipp: Ess túl rajta minél előbb! Tervezd a vásárlást szombat délelőttre, így bőven marad időd a családra és a barátaidra is.


Nyilas

A szombati nap a családtagok nyaggatásával telik, akik nem hagynak békén téged. Csodálkozol ezen? Mikor voltál velük utoljára együtt úgy istenigazából? Adj nekik legalább egy délutánt, ha többet nem is tudsz, de ne küld el őket megint a munkára hivatkozva.
Hétvégi tipp: Vegyél erőt magadon, és láss neki a tennivalóknak. Utána sokkal nyugodtabban tudsz majd a szeretteidre koncentrálni.


Bak

Bár a téli sportokat nem kedveled, most mégis egy ilyen kellős közepén találhatod magad. Ha nagyon nem fűlik a fogad hozzá, akkor miért mondtál igent? Ha már ott vagy, fogd fel úgy a dolgot, hogy az együtt töltött percek aranyozzák be a napodat. Ezeket nem lehet elfelejteni.
Hétvégi tipp: Ha szabadtéri a program, mindenféleképpen ügyelj az öltözködésedre! Legyen meleg és többrétegű a ruházatod.


Vízöntő

A hétvégén rosszul viselheted a tömeget, ezért inkább próbáld meg kerülni azokat a helyeket, ahol sok ember gyűlhet össze egyszerre. Jobb, ha el se mész otthonról, mert egy ilyen helyzetben most könnyen elveszítheted az önkontrollodat, ami vitába, veszekedésbe torkollhat.
Hétvégi tipp: Úgy tűnik, nem vagy nyugodt. Ezt a hétvégét töltsd olyan tevékenységekkel, amelyek lecsillapítják elméd, és megnyugtatnak.


Halak

Ha nem vigyázol, könnyen megfázhatsz a hétvégén. A szervezeted igencsak le van merülve. Mivel szabadtéri programod is lehet vasárnap, ezért ügyelj majd arra, hogy mit veszel magadra, mielőtt kiteszed a lábad az ajtón. A szabad levegő jót fog tenni, ne gubbassz otthon.
Hétvégi tipp: Vastag zokni, sál, sapka mindenféleképpen kell, mert amúgy is le vagy gyengülve, így sokkal könnyebben betegedhetsz meg.


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.