Az álomnő nem jár szürkében - Milyen jelentést hordoznak a színek?

színek pszichológia asszociáció rajzelemzés hangulat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt régóta tudjuk már, hogy a színekkel gyógyítani lehet, azt viszont kevesen, hogy a színekhez való viszonyulásunk szinte tökéletes képet fest személyiségünkről - és ezzel a szakember számára szavak nélküli is "színt" vallunk önmagunkról.

Színekből áll az életünk: a nap 24 órájában áradnak ránk, miközben észrevétlenül befolyásolják kedélyállapotunkat, erősítik vagy gyengítik érzelmeinket. Feszültséget keltenek bennünk vagy éppen fordítva: oldják a lélek görcseit.

Nem véletlen, hogy magyar szakemberek érdeklődését is felkeltette a színek üzenete, olyannyira, hogy egy eddig soha nem látott méretű "színkutatásba" kezdtek, hogy kiderítsék, melyek a magyar nők és férfiak kedvenc színei. A kutatások meglepő eredményeket hoztak, hiszen, miközben a felmérések pontos képet adtak arról, hogy mi jut eszébe a magyar nőnek és a férfinak, ha valamelyik színre gondol, az is kiderült, hogy az eddig kifejezetten nőkhöz vagy férfiakhoz kapcsolt színek a másik nem színválasztásában is jelentős szerepet kapnak.

Thinkstock
Thinkstock

A Rajzelemzes.hu tesztjeire épülő, több tízezer fős kutatások olyan kérdéseket tettek fel, amelyekben bizonyos szavakhoz (például szexualitás, magány vagy düh) színeket kellett választani. A válaszok nagyon őszinték voltak, mert mindenki önkéntesen és névtelenül válaszolt (Psychogalaxy-kutatás).

Az álomnő nem jár szürkében

"Az eredmények szerint a szex színe mindkét nem számára a világos piros és a sötét vörös" - vezetett be minket a színtesztek világába szakértőnk, dr. Vass Zoltán pszichológus. "A nőknek emellett a sötétlila is erotikus, ami a lila különlegességével, titokzatosságával magyarázható. A férfiakat a szexben a legjobban a halványsárga szín taszítja, a nőket a sárgászöld. A férfi szemével nézve az ideális nőhöz a legkevésbé a szürke, a fekete és a barna illik; szívesen társítja viszont az ideális nővel a piros szín árnyalatait."

A piros férfias

A gyengédség a nőknek rózsaszín, a férfiaknak világoskék színű. A nők a közkeletű nézettel szemben nem a kéket és a zöldet kapcsolják az ideális férfihoz, hanem ugyanúgy a piros színt, mint a férfiak; a magyarázat szerint több figyelemre, intimitásra, megértésre vágynak, mint hagyományos értelemben vett "férfiasságra".

A magyaroknak gyakran szürke színű a hangulata

A boldogság, öröm színe mindkét nemnél élénk piros, tiszta napsárga és narancssárga. A düh fekete és vörös színű. A barátság a nők számára narancssárga, a férfiak számára sötétkék; a magány főként szürke, a félelem pedig fekete.

Thinkstock
Thinkstock

Az egyik furcsa megfigyelés, hogy a legtöbb magyarnak szürke színű volt a hangulata az utóbbi időben. A férfiak egyébként rosszabb hangulatúak a nőknél: a második leggyakoribb hangulatszín náluk a fekete, szemben a nők narancssárga hangulatával.

A fehér nemcsak ártatlan, üres is

A Rajzelemzes.hu oldalon megtalálható olyan színtesztek leírása is, amelyek megmutatják, hogy a színek milyen gondolatokat, érzéseket váltanak ki az emberekből. A kutatás során alkalmazott színekhez saját asszociációkat írtak a válaszadók. Az eredmények szerint a szürke színt nagyon kevés ember szereti, mert unalmas, egyhangú, közönyös és magányos. A fekete nemcsak a gyász, a halál, a sötétség és az éjszaka színe, de előkelő, elegáns is lehet. A fehérről elsőre a tisztaság, ártatlanság, béke jut az emberek eszébe, azonban másik arca is van: az üresség, a hideg, a kórház is eszünkbe jut róla.

Az öröm és a vidámság színe

Nem szeretik sem a nők, sem a férfiak a sárgás-zöldes árnyalatot, mert az undor, a sár, a katonaság és különböző emberi-állati "végtermékek" kapcsolódnak hozzá. A tiszta citromsárga, napsárga az egyik legkedveltebb szín, főként a nők körében, mert a napsütést, a vidámságot, a meleget, az energiát és az örömöt hívják elő. Nem kellemes viszont a fakó halványsárga, mert az irigység, betegség, unalom gondolatait hívja elő. A narancssárga sok energiával rendelkezik, mert a napot, a meleget, a nyarat, a vidámságot jelenti. A piros a szeretet, szerelem, szenvedély, melegség és erő képzetét hívja elő.

Thinkstock
Thinkstock

Lila papok, barna nyugodtság

A rózsaszínnek kettős arca van: a férfiaknak ritkán "jön be", a nők egy csoportja viszont nagyon szereti. A képzettársítások szerint a rózsaszín vidám, gyengéd, ugyanakkor gyerekes is (baba, kislány). A világosabb lila határozottan különbözik a sötétlilától, mert derűs szín, virágokat és divatot juttat az emberek eszébe. A sötétlila viszont a nyugalom és a mélység színe, valamint egyházi asszociációkat hív elő (pap, püspök, templom). A kék az égbolt, a tenger és a nyugalom fogalmait hívja elő, a barna pedig a nyugalom, a meleg, az ősz színe.

Mi a kedvenc színed?

A kedvenc színek természetesen különbözhetnek, amikor függönyt, ruhát vagy autót választunk, vagy ha csak úgy, "absztrakt" színeket képzelünk el. Aki lila függönyt választ, lehet, hogy a sárga autót szereti. Éppen ezért nem lehet úgy kideríteni a kedvelt színeket (tudományosan: a színpreferenciát), hogy egyszerűen megkérdezzük: "milyen színt szeretsz?"

A rajztesztek és a színtesztek viszont olyan, közvetett módon elemzik a színre adott érzelmi reakciókat, ami sokat elárul a vizsgált személy érzelmi életének mozgatóerőiből, dinamikus működéséből. Az igazi, pszichológiai tesztek olyasmit is feltárnak, amiről a tesztkitöltő maga sem tudott. A legérdekesebb eredményt az úgynevezett projektív módszerek adják, amelyek a tudattalan vágyakat és félelmeket is megmutatják.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Túl szűk vagy a szexhez? Így oldhatod fel a hüvelygörcsöt!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110422-a-vaginizmusrol-oszinten-igy-oldhatod-fel-a-huvelygorcsot.htmlA szüleink miatt leszünk asztmásak?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110421-a-szuleink-miatt-leszunk-asztmasak.htmlMondd meg, hány centi vagy, eláruljuk, meddig fogsz élni!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110412-mondd-meg-hany-centi-vagy-elaruljuk-meddig-fogsz-elni.htmlA békacsókolgatás káros az egészségre!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110421-nem-szabad-a-bekat-csokolgatni-mert-karos-az-egeszsegre.htmlMitől lesz finomabb íze a férfinak?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110419-mitol-lesz-finomabb-ize-a-ferfinak.htmlAz evolúciós fejlődés új állomása? A szorongás előnyeihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110415-szocialis-szorongas.htmlRossz leheletet, foltos fogakat és szájrákot okoz a szájvíz!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110414-rossz-leheletet-foltos-fogakat-es-szajrakot-okozhat-a-szajviz.html"Segítettem meghalni a kislányomnak" - egy édesanya megrázó vallomásahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110415-segitettem-meghalni-a-kislanyomnak-egy-edesanya-megrazo-vallomasa.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.