Tudjuk, ki nyeri meg a ValóVilágot!

nyertes VV Éva VV Alekosz VV Jerzy Való Világ 4 döntő jóslat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinte hemzsegne a tömeg a totalizatőröknél, ha fogadást lehetne náluk kötni arra, ki nyeri meg a ValóVilág negyedik szériáját. Éva, Alekosz vagy Jerzy? Nézzük, kinek mekkora az esélye a "lóversenyben" arra,  hogy egyik percről a másikra milliomos legyen? Robelin jóslata.
Nézd meg a három döntős legjobb pillanatait képgalériánkban! Katt ide!

A legjobb starttal Alekosz indult, és a szele magával vitte Évát is, aki nem biztos, hogy ugyanilyen jól indította volna a saját futamát, ha magára marad. Ki tudja, mi lett volna a törtetőből, ha nem nyúl a hóna alá Olivér, és nem kattan rá a szex után csorgó nyálú Alekosz.

Sokáig tartotta az első helyet Olivér, aki aztán az egyik kanyarnál hagyta magát kisodródni, és inkább a zabostarisznyát választotta.

RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence
RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Az igazi meglepetést Jerzy okozta, amikor hirtelen előre tört, és úgy nézett ki, hogy az egész mezőnyt maga mögé utasítja. Sokan azt gondolhatják, hogy azért történt így, mert nemcsak a saját szavazói áldozták rá az SMS-ek árát, hanem azok is, akik Bécit akarták a falakon kívül látni. Ezután újra elfoglalta a helyét, és továbbra is sereghajtóként rója a köröket.

Ha a születési dátumok alapján alakul a helyezés, akkor mindenképpen Éva lesz a nyertes, mert a horoszkópjában a Jupiter jó alapot biztosít erre. Mint ahogy az előző négy párbajgyőzelmét is annak köszönheti.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Alekosz, aki a villában megtalálta a borral, pálinkával folyó Kánaánt, mindenképpen nyertes. Még úgy is, ha nem ő veszi át az autó és a lakás kulcsát, hiszen a csatorna épít arra, hogy a nézők egy része Alekosz-lázban ég. Ezáltal neki akkor is meglesznek a milliói, ha egy következő műsorra, vagy csupán haknizásra kell építenie ezt a kétes szilárdságú karriert.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Jerzy sem jár rosszul a dobogó harmadik fokával, hiszen mint chippendale-fiú, sokkal felkapottabb lesz. S ha visszanyeri versenysúlyát (és még finomítja mozgását), akkor hosszú távra megalapozhatja a jövőjét.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Tehát, mielőtt Balázs lezárná a versenyt, a kedves nézők megtehetik fogadásaikat, helyre, tétre, befutóra, és reménykedhetnek, hogy a sorrend Éva-Alekosz-Jerzy lesz! Csakhogy itt a pálya nem homokos talajon zajlik, ezért megtörténhet, hogy a sors folyékony szappant önt a pályára az egyik versenyző elé!





VV4: Jerzynek vetkőzött Ágica a nyugiszobában!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110505-valo-vilag-4-jerzy-es-agica-a-nyugiszobaban.htmlVV Anikó őszinte vallomása: "Többször is kényeztettük egymást!"http://www.life.hu/szeress/20110505-vv-aniko-haromszor-kenyeztette-a-paplan-alatt-szandikat.htmlVV Gigi újra modellkedikhttp://www.life.hu/szepulj/szepseghirek/20110503-vv-gigi-modellkedik.htmlVV4: Jerzy teljesen felizgult Anikótól!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110502-vv4-jerzynek-merevedese-volt-amikor-anikoval-kellett-zuhanyoznia.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.