június virág virágenergetika misztikum
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még a "komolykodó" virágokból is árad a vidámság: örülnek a napsütésnek, a simogató szellőnek, és a locsolócsővel játszadozó gyermeknek. Mennyi vidámság veszi körbe az embert, aminek jó részét a virágoknak köszönhetjük! Persze elsősorban a nyártündérnek, aki velük üzeni, mikor libben be ragyogó, zöld bordűrös, sárga ruhájában.

Thinkstock
Thinkstock

Gyermekkorom hangulatát meghatározta, ha kora reggel a pázsit szegfű illata csiklandozta orromat. Körülbelül ekkortájt kezdtem el figyelni és osztályozni az embereket. Akiknek a házuk előtti árokpartot virágok díszítették, sokkal kedvesebbek, figyelmesebbek voltak, mint azok, akik ablaka alatt a kopár föld búslakodott. Anyukám is mosolygósabbá, vidámabbá vált, akárhányszor behozott a szobába ezekből a kis illatos csodákból. Mit érthet egy majd' nyolcéves gyerek a világból? - tehetik fel joggal a kérdést. Valóban nem sokat. Annyit viszont igen, hogy meg tudja figyelni, milyen ember milyen virágot szeret.

A szegfűk

Az egyik legtöbb energiát szállító virág a szegfű. Olyan erőket közvetít, amelyek képesek a sebzett lelket is gyógyítani. Nyugtató hatású virág. Azok az emberek szeretik, akik hajlamosak meginogni a biztonságérzetükben, ugyanakkor, ha közösségben lehetnek, ott már érzik, hogy szükség van rájuk. Jó társasági emberek, akik a csapatmunkában jeleskednek. A szegfűk által közvetített elemek a nőknek segítenek abban, hogy az energiaszintjük mindig megfelelő legyen, még ha olykor el is pazarolják a csemetéikért, hozzátartozóikért való felesleges aggodalmaskodásra. Azok is élvezik e drága "gyümölcsöt", akik munkájuk során az édesanya önfeláldozásával tevékenykednek - például óvónők, dadák, bölcsődei gondozónők.

http://en.wikipedia.org
http://en.wikipedia.org

Ugyanakkor a gyerekek - főleg a lányok - szobájába ajánlott becsempészni egy-egy csokor rózsaszín szegfűt. Főleg azoknak a lányoknak van szükségük rá, akik nem találják eléggé szépnek magukat, és alaptalan, kemény kritikával bombázzák alakuló énjüket. Ha azt akarod, hogy a lakásodban a női elemek érvényesüljenek, el kell helyezned egy-egy csokor rózsaszín szegfűt, szépen elrendezve a vázákban, és, mint nő, megerősödsz, párodban pedig elcsendesülnek az indulatok.

Liliomok

A fehér liliom a Nap és a Hold energiáját közvetíti, és a kettő közötti harmonizálást segíti. A fehér a Hold színe, a sárga porzó pedig a Napot jelképezi. Mivel a Hold a női energiákat sokszorozza, ezért a férfiak ritkábban tartanak igényt erre a csodálatos virágra. Pedig ha tudnák, hogy hányszor segítene nekik megszabadulniuk a lelküket kínzó problémáktól...

http://hu.wikipedia.org
http://hu.wikipedia.org

Ám nem csak akkor veheted igénybe a fehér liliom által közvetített segítséget, amikor az elesettségérzet hatalmasodik el rajtad, hanem akkor is, ha valami másféle energiával többszörösen túltelített a környezeted, és enyhíteni szeretnéd a rád nehezedő terhet. Ha az égiekkel szeretnéd a kapcsolatodat erősíteni, akkor nem árt, ha néhány szál fehér liliomot teszel a vázába. De csak módjával, hiszen köztudott, hogy olyan erős energiateret hoz létre, hogy környezetéből az oxigént elfogyasztva, illatával átsegíti az alvót a túlvilágra. A fehér liliom esetében olyan erős a magnetikus erőhatás, hogy ha túl sok van belőle, akkor szinte bénítóan hat a környezetére.

Tűzliliom

Érezted már úgy, hogy semmi sem sikerül, bárhová is lépsz, nem haladsz előre, bármihez nyúlsz, szinte még a zöld gyep is sivataggá változik minden mozdulatodra? Ilyenkor segít a tűzliliom: megtalálható benne az összes olyan energia, ami beindít, lelkesít, felszítva benned azt a tüzet, ami az életerőd egyik fontos része, és ami nélkül szinte lagymatag bábként mozogsz.

http://hu.wikipedia.org
http://hu.wikipedia.org

Egy szépen elrendezett csokor láttán, vagy egy tűzliliomágyás közepén állva a legelesettebb állapotában is elfelejti gondját-baját az ember - akár férfi az illető, akár nő. De a gyermek is azonnal győztes katonának érzi magát, ha ilyen virág közelében tartózkodik. Nem is csoda, hiszen ez a virág egyértelműen a Mars energiáit közvetíti. Tölcsér alakján keresztül begyűjti a sugarakat, majd a virág közepénél összefonódó sugárnyalábot kiárasztja környezetére.

Sárga liliom

Nézz csak rá egy csodálatosan sárga liliomra! Figyeld meg, hogy nem a szerelem jut róla eszedbe, hanem a Nap, a siker, és a szerencse. Főleg akkor, ha éppen ez az utóbbi két dolog hiányzik az életedből. Ha ez a helyzet, elég beállni egy csomó sárga liliom közé, és azonnal elfelejted az önsajnálatot, mivel az aranyló szirmok látványának hatására gyorsan elkezd termelődni benned a szerotonin hormon, és mire észreveszed, már ki is tessékelte a fejedből a negatív, sötét gondolatokat. A sárga liliom az Én kiteljesedéséhez szükséges energiát közvetíti, amelynek birtokában bátran nézel a jövő eseményei elé.

Thinkstock
Thinkstock

A rózsák

Okkal és joggal nevezik a virágok királynőjének. Még a tüskéit is olyan büszkén viseli, ahogyan más, alacsonyabb rendű növények a szirmaikat. Királyi, illetve királynői énedet erősítik a rózsák. Egy olyan lakásban, ahol a rózsák garmadáját lehet látni a vázákban, az egész légkör is megváltozik. A rózsaszirom alakja az ember alsó ajkát juttatja eszünkbe. Nem hiába, hiszen ez a testrész mutat rá, hogy milyen mértékben adod kifelé magadból a szeretetet, érzelmeket.

Thinkstock
Thinkstock

Ne csak gyönyörködj a rózsákban, hanem hajolj a virághoz, hogy érintse az arcod, simogassa a bőröd! Aztán figyelj fel rá, hogy mennyire megváltozik a közérzeted - különösen, ha egyszerre több virággal érintkezve veszed át tőlük az energiát.

Valóban léteznek angyalok?http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20110610-valoban-leteznek-angyalok.htmlTeszteld magad! Tudsz titkot tartani?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110607-szemelyisegteszt-tudsz-titkot-tartani.htmlMindent visszahízott! Oda a híres színésznő karcsúsága!http://www.life.hu/tested-lelked/20110610-kirstie-alley-ismet-hizott.htmlVeszekedés a királyi házban - Rivalizálnak a Middleton nővérek?http://www.life.hu/tested-lelked/20110609-testverharc-a-kiralyi-hazban-kate-middleton-feltekeny-testverere-pippara.htmlA párkapcsolat gyilkosai - Te hol rontod el?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110607-a-parkapcsolat-gyilkosai-te-hol-rontod-el.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.