Félénk anyukából izmos testépítő lett

szülés testépítés alakformálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egész életében szégyellte az alakját, ezért 53 évesen úgy döntött, változtat a külsején és testépítő lesz.

www.facebook.com/dberney
www.facebook.com/dberney

Öt gyermek után a legtöbb édesanya valószínűleg félve veszi fel a bikinijét, Debra Berney azonban úgy döntött, jobb formába hozza testét, mint amilyen a szülések előtt volt. Az 53 éves asszony egyébként sosem volt igazán túlsúlyos, ugyanakkor mindig félénk és szégyenlős volt az alakja miatt. "Még középiskolás koromban sem éreztem jól magam a testemben. Mindig volt rajtam pár kiló felesleg, ezért sosem öltöztem csinosan. Valószínűleg így még rosszabbul néztem ki, sosem gondoltam, hogy bárki is felfigyelne rám" - mondta a MailOnline magazinnak az édesanya. Végül 53 évesen elhatározta, hogy a patológus karrierjét feladva testépítőnek áll. Kor ide vagy oda, úgy érezte, hogy legalább egyszer az életben szeretne úgy kinézni, amire büszke lehet. A váltás persze sok lemondással járt, hiszen egyetemista gyermekeit így nehezebben tudta támogatni, ráadásul férjétől is sokat volt távol. "Bűntudatom volt, úgy éreztem, túl sokat kérek a családomtól."

Új hivatást talált

Debra a versenyek után beiratkozott egy szakirányú mesterképzésre, és az egyetemi tornateremben is munkát vállalt, hogy a fiatal diákoknak segíthessen. Úgy érezte, pozitív példájával bárkit motiválhat, és nagyon élvezi, hogy másokat készíthet fel a versenyekre. Ma már olyan önbizalma lett, amit mindig is remélt és mindenkinek bebizonyította, hogy a kor sem lehet akadály a változtatásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.