Kovács Vera X-Faktor balhé énekesnő Nagy Feró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kovács Verát haza akarta vinni az édesapja az X-Faktorból.



Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Kováts Vera


"Zsolt valóban ki volt borulva, mivel fogalma sincs, hogy mi történik a 16 éves kislányával. Nem tudja, milyen társaságban van, nem lát bele az életébe, így nem is mondhatja neki azt, hogy "na, most otthon maradsz". Nagyon félti ettől az új világtól, aggódik érte, ami érthető is, hisz melyik lányos apuka nem rágná a tíz körmét, hogy mit csinál a 16 éves kislánya?" - mesélt a konfliktusról Feró a Blikknek.

"Próbáltuk megnyugtatni, hogy Verácskára mindenki úgy vigyáz, mintha a saját lánya lenne, Enikőtől kezdve a kétgyermekes Alexáig, sőt még Kocsis Tibi is apáskodik felette. Látom Verán, hogy mennyire fáj a szíve azért, hogy ő is velünk bulizzon hajnal háromig, hiszen melyik kamasz ne vágyna erre. Próbálom én is minél szigorúbban fogni, sokszor hazaparancsolom időben, hogy ma nincs buli, de egy szusszanásnyi kikapcsolódást azért engedek neki. Én azt mondom Zsoltnak, hogy hagyja egy kicsit repülni, ha már engedte, hogy belecsöppenjen ebbe a világba. Persze ez halál veszélyes lehet egy 16 éves lánynak, de mi pont azért vagyunk itt, hogy féken tartsuk" - vallotta a mentor.

Tipp! VV Eszter fölényes győzelmet aratott VV Dya ellen! Kattints a galériáért!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.