mellrák Venezuela szépségkirálynő Eva Ekvall Caracas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A napokban elhunyt Eva Ekvall, az a venezuelai szépségkirálynő, aki 2001-ben harmadik lett a világszépe választáson. Mindössze 28 éves volt.





A fiatal Eva Caracasban dolgozott egy butikban, amikor felfedezte őt egy neves modellügynökség embere. "Számomra nevetséges volt, hogy megtetszettem neki. Mindig azt hittem, hogy túlsúlyos vagyok, és sosem lehetek modell" - vallotta karrierje indulásáról korábban a lány, aki a 2001-es világverseny után keresett modell, színésznő és televíziós műsorvezető lett hazájában.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

2010 februárjában előrehaladott mellrákot diagnosztizáltak nála. A következő nyolc hónapot kemoterápiával és rengeteg kezeléssel töltötte a szépség. "Nagyon mérges voltam, amikor kiderült a betegségem, mert számítanom kellett volna rá. A nagynénémnek kétszer is volt mellrákja, a nagymamámat is ez a betegség vitte el" - mesélte a halálos kór kiderülése után Eva, akinek a rákkal való harcáról könyv is készült Fuera de Foco címmel. Az egész ország nyomon követte a nő szenvedéseit, aki maga is a mellrák elleni harc egyik szóvivője lett.

Eva férjét, a rádiós producer John Fabio Bermudezt és kétéves kislányát, Mirandát hagyta hátra. A lány hiába harcolt majdnem két évig, a halálos betegség végül legyőzte.

Tipp! Elképesztő átalakulás, Krisztából a karácsonyi bulik királynője lett. Kattints a galériáért!



A szülők is áldásukat adták a két X-Faktoros szerelmérehttp://www.life.hu/tested-lelked/20111219-a-szulok-is-aldasukat-adtak-az-xfaktoros-kovats-vera-es.htmlBarbie babává változott a férfihttp://www.life.hu/tested-lelked/20111213-transszexualis-ferfi-barbiebaba-lett-a-plasztikai-mutetek-utan.htmlA világ legdrágább sztártestrészeihttp://www.life.hu/tested-lelked/20111215-a-vilag-legdragabb-sztartestreszei.htmlSe nem fiú, se nem lány a TV2 felfedezettjehttp://www.life.hu/tested-lelked/20111215-a-tv2-felfedezettje-se-nem-fiu-se-nem-lany-szecsodi.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.