csillagjegy horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Skorpiókra egy érzelemingadozásokkal teli hét vár, a Halak jegy szülötteinek pedig érdemes lenne abbahagyniuk a struccpolitikát.

Kos

Mivel a hétvégén sikerült nagyjából kipihenned magad, ezért kiváló formában vagy, tele erővel, energiával, épp itt az ideje valami újba, valami egészen extrém dologba kezdeni! Bármibe is vágod most a fejszéd, magad is meglepődsz, hogy gyorsan, hathatósan, ezáltal sikerrel be is fejezheted az idei hétre ütemezett terveket. Merőben új ötletek pattanhatnak ki a fejedből, olyan terveid születhetnek, melyek hosszú távra mutatnak előre, s bizony mind meg is valósítható. Persze sose feledd, hogy mindig csak egy dologgal foglalkozz, így azt biztosan el tudod végezni.

Tipp: Ne vállalj többet a kelleténél! Te sem vagy vasból, ha megpróbálsz túllépni a határaidon, hamar túlterheled magad, s képtelen leszel megfelelni az elvárásoknak.

Bika

Vértezd fel magad már hétfő reggel, ugyanis lesz mit megoldani, kifejezetten a tűzoltás lesz a feladatod, Mars most nem kímél. A hét első fele nehéz, leterhelő, kellemetlen és kifejezetten konfliktusokkal teli időt hoz. Bár nem jellemző rád, hogy indokolatlanul vitába bonyolódj, az elmúlt időszakban számos negatív hatás halmozódott fel a lelkedben, s ha nem adod végre ki magadból a mérgedet, az a későbbiekben csak még több bajt okozhat. A kockázat abban rejlik, hogy esetleg olyan valakin csattanhat az ostor, aki nem érdemli meg ezt, ezért minden szavadat előre fontold meg, s aki csak támogat, azt ne vond felelősségre.

Tipp: Ha mégis sikerül valakit indokolatlanul megsértened, azonnal kérj elnézést, ne húzd az időt.

Ikrek

Kicsit későbbre tervezted a hét eseményeit, de mégis fogadd tárt karokkal a változásokat és a pozitív energiákat, melyek hozzád érkeznek. Jobban alakulhatnak pénzügyeid a vártnál, egzisztenciádat is szilárdabbnak érezheted a hét végére, de könnyen megeshet, hogy éppen most találsz rá egy olyan lehetőségre, mely segít a stabil körülményeidet végre valahára megteremteni. Új munkaajánlattal kereshetnek meg, melyre most határozottan tilos nemet mondani! Nemcsak jól jön ez az ajánlat, hanem hosszú távon kamatoztathatod a kialakulóban lévő üzleti kapcsolataidat. Gondolj a jövődre, na habozz váltani!

Tipp: Kivételesen nem kell az eltúlzottnak tűnő ajánlatok mögött rosszat sejteni. Hallgass a belső hangodra, nem fog becsapni!

Rák

Érzelgős hétre számíthatsz, Vénusz kihozza belőled az igazi énedet, a nőt, az anyát, a barátot, a megbízható kedvest. Mivel számodra mindig fontosak voltak a családi és a baráti kötelékeid, itt az ideje, hogy meg is mutasd ezt mindenkinek. Ezen a héten olyan élethelyzetekbe kerülsz, ahol bizonyítanod kell, bármikor lehet rád számítani, van egy mentő ötleted, egy jó szavad, ha úgy adódik. Segíts, ahol és amikor csak tudsz, s ha túllendültök az ügy megoldásán, itt az ideje egy kis pihenésnek és némi szórakozásnak is. Az elmúlt héten nem volt alkalmad lazításra, úgyhogy most pótold be!

Tipp: A hétvégén süss valami különleges sütit, olyat, amit eddig még sosem próbáltál.

Thinkstock
Thinkstock

Oroszlán

Már a múlt heted is nyögvenyelős volt, de ez a hét! Hétfőn reggel kedved sem lesz útnak indulni, aztán a következő két napon sem sok kedved lesz dolgozni, pedig a feladatok egyre csak szaporodnak, gyűlnek rendíthetetlenül. Még szerencse, hogy csütörtöktől jelentős fordulat érkezik az álmos mindennapokba, melynek köszönhetően újra elkezd gyorsan vágni az eszed, és nagyszerű ötletekkel állsz elő, amelyek másoknak is tetszeni fognak, s arra buzdítanak majd, hogy valósítsd is meg azokat. Hétvégén szókimondóvá válsz, nem takargatod senki elől a véleményedet.

Tipp: Ezekben a napokban vezérelje utadat az "amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra" frázis!

Tipp! Kinga hazazavarta Pétert. Kattints a galériáért!


Szűz



Tipp:

Mérleg



Tipp:

Skorpió



Tipp:



Thinkstock
Thinkstock

Nyilas

A hétvégéd nem telt rosszul, de a hétfőd már kevésbé lesz magával ragadó. Igen sok vita és összezördülés lehetőségét hordozza magában a hét első két napja, leginkább azért, mert tele leszel feladatokkal, váratlan problémamegoldások vehetik el az idődet, s könnyen megeshet, hogy nem tudsz elvégezni mindent, ami pedig égető és sürgető lenne. Feszültté válhatsz, s ez kihat a magánéletedre, munkádra, kommunikációdra. Nem szándékosan ugyan, de konfliktusokba bonyolódhatsz, a súrlódások szerda estig rendszeresek lesznek körülötted. Vigyázz, mit mondasz, hogyan kommunikálsz, megbánthatsz vele másokat!

Tipp: A hét második fele már a tervezés, szervezés ideje. Egy síelős, szánkózós kiruccanás a haverokkal szuper lenne, nem?

Bak

Az rendben van, hogy a hét elejét munkával és elmaradt feladataid gyors rendezésével töltöd, de egy-egy este ki kellene mozdulnod végre otthonról, még akkor is, ha hűvös van, zord az idő. Szükséged van friss levegőre, legkésőbb hétvégén, és ne fogd az időjárásra lustaságodat, egy kis mozgás, esetleg új emberek megismerése bizony alaposan rád fér! Ebben kérheted akár a barátaid hathatós közreműködését is. Az egész heti túlhajtottságnak nagyszerű ellenszere lesz egy kis szórakozás a hegyekben. Lazíts, kapcsolódj ki, érezd jól magad, olyan emberek vegyenek körül, akiket nagyon kedvelsz, s tudod, hogy nem fognak a szemedre vetni semmit!

Tipp: Hógolyócsaták vagy egy kis romantikus séta? Mindegy, csak kifelé a melegből!

Vízöntő

Már a hétvégéd sem volt tökéletes, hétfőn pedig egyenesen fel kell kötnöd az alsóneműdet, ha tartani akarod másokkal a tempót. Ezekben a napokban leginkább abból adódhatnak a vitahelyzetek, hogy nem vagy hajlandó beszélni a benned felgyűlt problémákról, most is szeretnéd homokba dugni a fejed, mert ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak. Akármennyire is úgy gondolod, hogy nem akarod másokra rázúdítani egyéni gondjaidat, mégis azt üzenik az égiek, hogy nem cselekszel helyesen, ha tudatosan visszafojtod a bánatodat. Így sosem fogod megoldani függőben lévő ügyeidet, és a neked segíteni akaróknak sem hagyod, hogy legalább bölcs tanácsokkal lássanak el.

Tipp: Talán egy őszinteségi est mindenkinek jót tenne! Kezdeményezz te, így nemcsak a te ügyeidről, hanem másokéról is szó esik.

Halak

Apró, de elég egyértelmű előjelek sokasága jelzi már a hét első két napján azt, hogy új utakra kellene lépned mihamarabb, a struccpolitika nem visz előrébb. Végre lépéseket tehetsz egy régi, fontos vágyaddal összefüggésben, ugyanis Merkúr és Jupiter közös erővel támogatja a változásokat életedben. Bármi, amit most teszel, jelentős hatással lehet a következő hónapok sikereire, anyagilag és erkölcsileg egyaránt. S ha már így lesz, akkor nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy a majd lesz valahogy elvére hagyatkozol. Ha szükséged van okos gondolatokra, akkor számíthatsz szeretteid támogatására. A feszített tempó miatt a hétvégére kifáradhatsz, pihend ki magad alaposan!

Tipp: Forró fürdők, illatos ételek, finom italok adják vissza a hét közben elveszett energiákat hétvégén.

Tipp! Lady Gaga borzasztóan néz ki legújabb fotósorozatán. Kattints a galériáért! (+18)


Nincs ideje megunni a pasikat a VV4 sztárjánakhttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20120106-nadai-aniko-a-vv4-szereploje-szammisztikai-elemzes.htmlÍgy teremts magadnak több pénzt 2012-re!http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20111219-igy-teremts-magadnak-tobb-penzt-jovore.htmlHavi horoszkóp januárrahttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20111220-januari-horoszkop.htmlÚjévi babonák és szokások a világ minden tájárólhttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20111219-ujevi-babonak-es-szokasok-a-vilag-minden-tajarol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.