Malek Andrea némaság The Voice
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő eddig titokban tartotta, hogy másfél évre elment a hangja.

Andrea lelki okokkal magyarázza a történteket. A The Voice egyik mestere ausztriai színházi munkái alatt ismerte meg második férjét, Walter Lochmannt. "Egy jó ideje ismertük egymást, minden este együtt dolgoztunk a Raimund Theaterben, amikor végre igent mertem mondani a felkérésére, hogy csináljunk egy közös estet. Odaült a zongorához, én pedig arra készültem, hogy énekeljek, de olyan gyönyörűen játszotta a bevezetőt, hogy sírni kezdtem, és egy hang sem jött ki a torkomon. Hosszú csend következett, ő elölről kezdte, de én aznap már nem tudtam többet énekelni. Mindketten tudtuk, hogy a helyzet komolyra fordult" - vallotta Andrea a Borsnak.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

"Walter ugyanis házas ember volt, és három csodás fiatal lány édesapja. Ám túl gyengének bizonyultak a józan ész érvei az érzéseinkkel szemben, hagytuk, hogy a sors döntsön helyettünk. A Theater an der Wienben elkezdődött a színházi évad, zajlottak az Elisabeth próbái, minden este előadás. A nagy fizikai és lelki stressz miatt teljesen berekedtem. Ennek az lett a következménye, hogy mindent le kellett mondjak, köztük a Walterrel közös est bemutatóját is. Ez a másfél éves időszak kemény lecke volt: ismét meg kellett tanulnom rendet tenni az agyam és az érzelmeim között, és tisztelni a hangomat, amit a szüleimtől és a Jóistentől ajándékba kaptam, s vele magamat: vissza kellett szereznem az önbecsülésemet. Természetgyógyászom és énektanárom segítségével gyakorlatilag újra tanultam énekelni. Azóta mint mama, nagyon sokat olvastam a testi betegségek pszichés eredetéről, és komolyan veszem például az ilyen mondatokat: 'Az vagy, amit eszel', vagy 'Az vagy, amit gondolsz magadról'. Kis családommal lassan egy évtizede csak homeopátiás szereket szedünk, cseppek segítségével rendszeresen méregtelenítjük a szervezetünket. Egészséges, nagyon finom ételeket teszek az asztalra. Mindezek ellenére, ha néha elfog a félelem, arra gondolok, hogy mindenre van megoldás, ha a szeretet vezérel minket, és ez biztonságot ad" - tette hozzá Andrea.

A Camelot című musical is gyógyító erővel hatott And­reára, és a szerep hangfekvésben is segítette a hang megerősödését, és ettől kezdve újra koncertezni kezdett. "Nagyon szeretek otthon tevékenykedni, de ha úgy érzem, be vagyok zárva, rám tör a depresszió. Szükségem van az emberek közelségére, hogy lássak, érezzek, hogy feltöltekezzek közöttük. Ugyanaz a nő vagyok a színpadon, mint a tűzhely mellett, általában vidám, de néha bizony rapszodikus" - vallotta be Andrea.

Rosie O|Donnell szívrohamot kapotthttp://www.life.hu/tested-lelked/20120822-rosie-odonnell-eloadomuvesznek-szivinfarktusa-volt-halalkozeli-elmeny.htmlHarry herceg pajzán buliban meztelenkedetthttp://www.life.hu/tested-lelked/20120822-harry-brit-herceg-botranyos-meztelen-fotoi-egy-las-vegasi-bulin.htmlSzépítő étkek - Bőrbarátan táplálkozni könnyebb, mint gondolnádhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120821-etelek-amik-segitenek-hogy-szep-legyel-feszes-es-sima-bor.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.