"Háborúznunk kell a saját egónk ellen!" - Világvége és földi mennyország 2012-ben

világvége 2012 spiritualitás apokalipszis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan, sokféleképpen írták már le az Ítélet Napját. Hollywoodi filmektől bestsellereken át slágerekig számtalan alkotás született az apokalipszisról, és majd' minden vallás, spirituális irányzat és szekta megjövendölte már az emberiség végső napjait.

Guruk, próféták, rabbik, papok, alkimisták, filozófusok, fizikusok, tudósok, sámánok, kuruzslók beszéltek az Ítélet Napjának pontos dátumáról, összeomló tornyokról, lángoszlopokról és teljes káoszról - és bár a "megjósolt" időpontok közül néhány már mögöttünk van, az idei esztendő - 2012 - számos misztikus szerint vízválasztó lehet. A maják naptára ebben az évben véget ér - ennek ellenére az emberiség nem fog egyik pillanatról a másikra megsemmisülni.

Thinkstock
Thinkstock

A bölcsek szerint a maják sokkal inkább azt üzenték nekünk: a világunk - úgy, ahogyan mi ismerjük - ebben az évben véget ér. A legtöbb spirituális ösvény követői ugyanis egyetértenek abban, hogy a "világvége" egy új Messiás eljövetelét jelenti. Ez persze nem azt jelenti, hogy érkezik egy ember, aki elárulja: melyik vallás követőinek volt "igazuk". A kabbala tanai szerint a "Messiás" valójában nem egy személy, hanem maga a felvilágosodó öntudat, amely mindannyiunkban ott pislákol. Amikor a mérleg nyelve átbillen, és kevesebben lesznek azok, akiket önző érdekek vezérelnek, és többen azok, akik a közös jót tartják szem előtt, a világunk megérik a rég várt változásra. Ez a földi mennyország pedig most, ebben a pillanatban is létrejöhetne.

Miért pont 2012?

A millenium óta több cunami, földrengés és tornádó pusztít a bolygónkon, mint valaha. 2011 tavaszán Japán elszenvedett egy földrengést, egy cunamit és egy nukleáris katasztrófát - mindezt egy időben. Yehuda Berg 2012 és ami utána vár ránk című könyvében azt írja: az efféle tragédiasorozat sosem a véletlen műve. "Az emberi viselkedés okozza ezt a pusztulást. Az emberi természet és Anyatermészet szoros viszonyban vannak egymással. Az emberi cselekedetek mind befolyásolják az Univerzumot. Kérdés, hogy a másokkal való kommunikációnk során gyengédek és könyörületesek vagyunk, mint egy enyhe nyári szellő, vagy hangosak, hirtelen haragúak, mint egy tornádó. Ha egyszer és mindenkorra nem változtatunk önmagunkon, a tornádókat és más katasztrófákat nem fogjuk tudni elkerülni. Háborúznunk kell a saját egónk ellen és le kell győznünk saját, önző természetünket, ha nem akarjuk, hogy a tragédiák az ajtónkon dörömböljenek. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ellenségeink legyenek - ez úgy az egyénre, mint a nemzetekre is vonatkozik."

Thinkstock
Thinkstock

Egyek vagyunk!

Persze akadnak szkeptikusok, akik szerint a természeti katasztrófák a több millió éves bolygónk normális, ciklikus folyamatainak részét képezik. Élnek fanatikusok is, akik a vallási dogmák szorításában Istenre hárítják a felelősséget, mondván: ez a Teremtő bosszúja. Briliáns érvek és kifogások százait sorolhatjuk fel, csak azért, hogy elkerüljük azt, amitől igazán tartunk: a felelősségvállalást. Ám amíg nem értékeljük át életfeladatainkat és videlkedésmintáinkat, nem fogjuk észrevenni: az intolerancia, a vallási és politikai fanatizmus többet ártottak az emberiségnek, mint a világtörténelem összes forgószele. Amíg erre rá nem eszmélünk, személyes viszályok, pénzügyi szerencsétlenségek, természeti katasztrófák sorozata kényszerít majd minket arra, hogy felfedezzük az emberi lélek jóságát - önmagunkban és másokban is, és felismerjük: az, hogy a világ és alapvetően az emberi faj különálló rasszok, egyének és nemzetek elegye, a világ legnagyobb illúziója. "Az igazság az, hogy mind egy test vagyunk - bármily különbözőek vagyunk is. Ahogy a testünk is különböző szervek összessége, az emberiség is egyetlen organizmus, melyet több egyén alkot. Azok az emberek is nélkülözhetetlenek személyes és globális boldogulásunkhoz, akik más hittel, véleménnyel vagy vágyakkal rendelkeznek, mint mi - épp úgy, ahogy a vese, a szív, a máj, az agy stb. is egyformán fontos a testnek" - írja könyvében Berg.

Szép, új világ

Ha képesek vagyunk így gondolkodni a "rivális", "versenytárs", "ellenség" fogalmak megszűnnek létezni, mivel a világ összes embere egymás kiegészítéseként fogja látni önmagát. A másik ember legyőzése után érzett elégtétel semmi ahhoz a gyönyörhöz képest, amelyet akkor érzünk majd, amikor felismerjük: a végső tökéletes világ már úton van. És hogy milyen is lesz ez a szép új világ? "Mikor megérkezik, az általunk ismert és az utóbbi pár ezer évben megtapasztalt világ gyerekkori álomnak fog csak tűnni. A régi világból csak a mélységes hála fog megmaradni az iránt, hogy létezése csak ideiglenes és jelképes volt. Új valóságunkban legmélyebb vágyaink egyetlen szempillantás alatt teljesülnek. Az igaz szerelem, a boldogság és a halhatatlan lét olyan igaz lesz, mint a pillanat, amikor ezeket a szavakat olvasod" - állítja Berg

Thinkstock
Thinkstock


Így éld túl 2012-t: Írj egy levelet a világnak

"A mennyországban vagy. Már ismered a létezés végső igazságát. Nincsenek többé félelmeid. Nincsenek sebeid. Birtokodban van az egyszerű, átható igazság és semmi mást nem érzel, csak a téged körülvevő lelkek feltétel nélküli szeretetét. Szeretnél mindenkit értesíteni a létezés igazságáról, az élet értelméről és az egó értelmetlenségéről? Írj egy levelet szeretteidnek és a világnak. Írd meg nekik, milyen is a végtelen álmok, szerelem és örömök mennyei dimenziójában. Írd meg a levelet, majd éld meg mindazt, amit leírtál - 2012-ben. Így nemcsak hogy túl fogod élni az évet, de boldog és kiteljesedett leszel ebben az esztendőben... és utána is" - jótanács Yehuda Bergtől.

5 megoldatlan fizikai rejtély, amire nincs magyarázathttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121010-a-legerdekesebb-megoldatlan-fizikai-rejtelyek-a-foldon-es-a-vilagegyetemben.htmlAki megjövendölte a Kennedy-gyilkosságot - Jeane Dixon, a Fehér Ház jósnőjehttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121009-jeane-dixon-a-feher-haz-josnoje.htmlMarilyn vos Savant: a világ legokosabb nőjehttp://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20121003-marilyn-vos-savant-a-vilag-legokosabb-embere.htmlVilághírű jóslatok - Tényleg van mitől félnünk?http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20120924-joslas-tortenelem-vilagvege-vilaghiru-joslatok-tenyleg-van-mitol-felnunk.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.