földönkívüliek Erich von Däniken hit ufó elmélet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zseni vagy komplett őrült? Erich von Däniken esetében ezt nem könnyű eldönteni. Meghökkentő elméleteit olvasgatva egy pillanatra talán te is elhiszed, hogy a piramisok a földönkívüliek építményei. Vagy mégsem?

A piramisok titkai

Erich von Däniken saját, egészen egyedi piramis-történetével vált világhírűvé. A svájci író szerint ugyanis a világ hét csodái között emlegetett építményeket nem az egyiptomiak építették időszámításunk előtt több mint kétezer évvel, hanem a piramisok egy idegen, intelligens civilizáció munkáját dicsérik. Von Däniken szerint ezzel az egyiptomi vezetés tisztában is van, de mélyen hallgat a földönkívüliekről, és az összeesküvésben természetesen a fél világ részt vesz. Bár a tudósok, a régészek és az egyiptológusok évtizedek óta bizonyítani tudják, hogy a meseszép kőgúlákat emberek ezrei építették a mai lehetőségeinkhez képest primitív eszközökkel, pontos mérnöki számítások alapján, sokan mégis az űrlények művének tartják a kisebb-nagyobb piramisokat.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A nagy biblia-teória

Von Däniken szerint természetesen nemcsak az ókori egyiptomiaknak segítettek be az idegenek, hanem a világ leghíresebb könyvében, a Bibliában is feltűntek. A hihetetlen fantáziával megáldott író egyik könyvében arra a megállapításra jutott, hogy Ezékiel próféta a Bibliában egy űrhajólandolást vázolt fel, és természetesen az ufonauták is megjelentek. Von Däniken elméletét a vallástudósok, a nyelvészek, a néprajzkutatók és a történészek szinte cáfolásra is méltatlan badarságnak tartják, a NASA egyik mérnöke azonban tervrajzot készített a próféta által látott fémből készült, égből alászálló járműről.

Így lett értelmes lény az ember

Azt tanultuk az iskolában, hogy az emberiség elsősorban az evolúciónak és a tapasztalatainak köszönheti a szellemi fejlődését. Von Däniken szerint azonban az ősemberek nem voltak éppen értelmes lények, és még ma is barlangban laknánk és annak a falára rajzolnánk, ha nem jöttek volna az idegenek, és nem termékenyítették volna meg ősanyáinkat. De a spekulációk nagymestere szerint ez megtörtént, és ezért indult látványos fejlődésnek az emberiség az őskorban. Sőt, különböző bolygókon távoli rokonaink is élnek, akik szintén azoknak a földönkívülieknek köszönhetik génállományuk egy részét, akiknek mi. Ebből rögtön következtethetünk arra is, hogy von Däniken szerint nemcsak a Földön van élet, de az univerzum csak úgy hemzseg a különböző, idegen lényektől.

"A kőkorszakban nem stimmel valami"

Erich von Däniken szerint nemcsak Egyiptom történelme és a piramisok története hamis, hanem már az őskori civilizációk életét illetően sem őszinték velünk a tudósok és a kutatók. Sem a neandervölgyi ember, sem a homo sapiens, de még a kelták sem lehettek azok, akik a hatalmas építményeket - például a Stonehenge-t - felépítették. Bár a régészek és a történészek rájöttek a csízióra, hogy egyszerű szerszámokkal, némi ésszel és erővel hogyan készülhettek el ezek a lenyűgöző megalitépítmények, von Däniken szerint ezek az egész univerzum tudományát rejtik magukban, nem pedig primitív törzsek isteneinek és a természet tiszteletét.

Thinkstock
Thinkstock

Az űrutazás bagatell

Bár az emberiség a különböző sci-fi-jóslatokkal ellentétben a XXI. században sem űrhajóval közlekedik autó helyett, von Däniken úgy véli, hogy a bolygók közötti utazás semmiség. Az író szerint a mai, földi technika tökéletesen megfelelő arra, hogy az univerzumban bárhova eljussanak az asztronauták, és esetleg találkozzanak a földönkívüliekkel. Von Däniken természetesen tisztában van azzal, hogy egy ilyen út nem "űrsétarepülés", hanem több száz évet vesz igénybe, ezért szerinte az lenne a megoldás, ha kolóniák, generációk szállítására alkalmas űrhajók épülnének, és az emberek "viszonozhatnák" az idegenek látogatásait.

Nibiru-spekuláció

A földönkívüli elméletek nagymestere szerint a világ nagyhatalmai - különösen a NASA és a Vatikán - tisztában vannak a barna törpe, a Nibiru bolygó fontosságával. Von Däniken szerint a naprendszerünk új bolygója azonban nem égitest, és nem jelent veszélyt a Földre. Ez a bolygó ugyanis az idegen civilizáció űrbázisa, itt szállnak fel és le az ufók. A Nibiruról már a maják is tudtak, pedig az ő idejükben ez szinte lehetetlen volt, de fennmaradt forrásaik pontosan jelölték a barna törpe helyét az égbolton. Ha a majáknak és az írónak hinni lehet, 2012 végén a Nibiru fontosságára is fény derül majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.