A barbadosi mozgó koporsók rejtélye

A titokzatos családi sírbolt

A barbadosi ültetvényes és rabszolgatartó, Thomas Case 1807-ben sírboltot vásárolt családja számára a sziget délnyugati részén fekvő Krisztus Egyháza temetőben. A tekintélyes építmény faragott kőből készült, több mint 60 cm vastag betonfal vette körül, bejáratát pedig egy súlyos márványlap zárta le. Minden adott volt tehát, hogy a Case család tagjai méltó körülmények közt nyugodjanak, ám ez nem adatott meg nekik.
A kripta nem állt sokáig üresen, ugyanis még 1807-ben elhunyt a család egyik nőrokona, Thomasina Goddard, és a holttestét rejtő fakoporsó a sírboltban kapott helyet. Egy évvel később újabb tragédia történt a családban: Thomas Case mindössze kétéves lánya, Mary Anne hunyt el. A kislány apró ólomkoporsóját gondosan elhelyezték Mrs. Goddard földi maradványai mellé, és közel négy évig háborítatlanul nyugodtak. 1812-ben Case másik lánya, a tizenkét éves Dorcas is meghalt. Azt pletykálták, hogy maga vetett véget az életének: kegyetlen és zsarnok apja rendszeresen bántalmazta, ezért a kétségbeesett lány halálra éheztette magát, hogy megszabaduljon a gyötrelmektől. Az ő földi maradványait is súlyos ólomkoporsóba zárták, amit Mrs. Goddard mellett helyeztek el a földön, húga koporsóját pedig rárakták, majd gondosan lezárták a kriptát a súlyos márványlappal. Alig egy hónappal később Thomas Case is távozott az élők sorából, és egyesek tudni vélték, hogy öngyilkosságot követett el. A családfő testét is tekintélyes ólomkoporsóba helyezték, és mivel nagydarab ember volt, nyolc megtermett rabszolga cipelte végső nyughelyéig, ami természetesen a családi sírbolt volt.

Nem nyugodhattak békében

Amikor felnyitották a kriptát, a gyászolók egy emberként hőköltek hátra, ugyanis a korábban elrendezett koporsókat egymás hegyén-hátán találták. Mary Anne koporsója például a falhoz támasztva állt, ráadásul fejjel lefelé. Még rémisztőbbé tette az esetet, hogy behatolásnak nyoma sem volt, a kriptát pontosan olyan állapotban találták, ahogy alig egy hónapja hagyták. Alaposan átvizsgálták a helyiséget, de sem titkos ajtót, sem időszakos vízeret nem találtak. A földi maradványokat végül elrendezték az eredeti pozíciójukba, Thomas koporsóját pedig lányai mellé rakták a földre, majd visszahelyezték a márványlapot és betonnal rögzítették.

Már-már feledésbe merült a különös eset, ám 1816-ban újabb temetésre került sor, és ismét azzal szembesültek az egybegyűltek, hogy a koporsók elmozdultak a helyükről. Thomas Case nehéz koporsója például a falhoz támasztva állt, ám ekkor sem találták nyomát annak, hogy bárki is járt volna a kriptában. Szinte rutinszerűen rendezték el ismét a koporsókat, majd nagy körültekintéssel lezárták a sírt. Az eset azonban még abban az évben megismétlődött, amikor Samuel Brewster porhüvelyét helyezték örök nyugalomra. Ekkor azonban már komoly tömeg verődött össze, hogy szemtanúi lehessenek a hátborzongató eseményeknek.

A kormányzó közbelép

Ekkor már az egész szigeten rémüldözve mesélték a bizarr történetet, és ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, nyughatatlan kísértetekről és természetfölötti jelenségekről suttogtak. Nem csoda hát, hogy az eset eljutott a sziget kormányzójához, Lord Combermere-hez, és a következő temetésen, 1819-ben már ő is jelen volt - megszámlálhatatlan kíváncsiskodóval együtt -, hogy saját szemével lássa a mozgó koporsókat. Ezúttal Thomasina Clarke földi maradványait helyezték a sírboltba, és amikor elmozdították a márványlapot, ismét egymás hegyén-hátán találták a koporsókat. Ez alkalommal is alaposan megvizsgálták az épületet, de behatolásnak semmi nyomát nem találták.

A kormányzó elhatározta, hogy a végére jár a rejtélynek, és felajánlotta a segítségét az egyre kétségbeesettebb családnak. Miután sokadszor is rendet raktak a kriptában és Miss Clarke koporsóját is elhelyezték, a padlót felszórták homokkal, a márványlapot bevakolták, és titokban még Lord Combermere pecsétjét is elhelyezték a bejáraton. A biztonságot még néhány őrrel is megerősítették, akiket a kormányzó rendelt ki a különleges feladat elvégzésére. Bárki vagy bármi rendezte is át a koporsókat, attól kezdve nem juthatott be észrevétlenül a sírba.

1820. április 18-án úgy tűnt, hogy az intézkedések meghozták a kívánt eredményt és kézre kerül a vandál. Hangokat hallottak ugyanis a sírból, ezért a kormányzó jelenlétében felnyitották azt. A pecsétek sértetlenek voltak, ahogy a bejárat vakolata sem sérült meg, ám ezúttal is kaotikus állapotban voltak a koporsók. A földre szórt homok is érintetlen volt. Ez már túl sok volt a családnak, és úgy döntöttek, hogy halottaikat inkább máshol temetik el, ezért az összes koporsót átszállították a Crist Church temetőbe. A egykori sírbolt azóta is üresen áll.

Máig nincs magyarázat

A rejtélyes esetre máig nincs meggyőző magyarázat. Sokan úgy vélték, hogy a szerencsétlen sorsú Dorcas szelleme nem tudott békében nyugodni. Ezt a teóriát támasztja alá, hogy a koporsók az ő halála után kezdtek mozogni. Sir Arthur Conan Doyle is ezen a véleményen volt, bár ő hozzátette, hogy Thomas Chase sem természetes halállal halt meg, így két zaklatott szellem is munkálkodott a sírboltban.
Az eset racionálisabb beállítottságú magyarázói azon a véleményen voltak, hogy Chase végsőkig kiszipolyozott rabszolgái álltak bosszút ilyen módon urukon és családján. Ezt a nézetet azonban cáfolja, hogy többszöri átvizsgálás után sem találtak behatolásra utaló nyomokat, másrészt pedig a rabszolgák már az első eset után annyira megrémültek, hogy kényszeríteni kellett őket, hogy megközelítsék a kriptát.

Egy jóval modernebb és tudományosabb magyarázat szerint az ok az ólomkoporsókban van. Ezekből a légmentesen lezárt 'edényekből' ugyanis nem tudnak távozni a testek bomlása során keletkezett gázok, és ezek mozgatják a koporsókat. Mivel szabályos időközönként új koporsó került a sírboltba, mindig volt olyan, ami elmozdíthatta a többit. Eddig egyik felmerült magyarázat sem bizonyult meggyőzőnek, így a barbadosi mozgó koporsók kétszáz éve foglalkoztatják a rejtélyes esetek kutatóit.