gyilkosság Hasfelmetsző Jack London
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hasfelmetsző Jack a kriminológia egyik nagy rejtélye több mint száz éve. 1888 augusztusa és novembere között öt nőt ölt meg brutális kegyetlenséggel London egyik nyomornegyedében, és soha nem sikerült a nyomára bukkanni. Már akkor tucatnyi gyanúsítottja volt az ügynek, az azóta eltelt 125 év alatt pedig számos elmélet látott napvilágot újabb és újabb gyanúsítottakkal. A legújabb elgondolás John Morris nevéhez fűződik, aki tavaly megjelent könyvében azt állítja, hogy a kegyetlen gyilkosságokat egy nő követte el.

Brutális sorozatgyilkos

A történelem talán legismertebb sorozatgyilkosa öt prostituáltnak vágta el a torkát, majd testüket megcsonkította. Első áldozatának brutálisan összeszurkálta az alhasát, második áldozatának pedig szinte teljesen felnyitotta a hasát és eltávolította a méhét. A harmadik gyilkosság közben valószínűleg megzavarták, ugyanis áldozatának elvágta a nyaki artériáját, ám a testben nem tett több kárt. Ugyanazon az éjszakán azonban egy másik áldozatot is ejtett, akinek felvágta a hasát és eltávolította a bal veséjét, valamint méhének egy részét. Utolsó áldozata Mary Jane Kelly volt, akinek holttestére a saját ágyában találtak rá. Ez volt a Hasfelmetsző legborzalmasabb tette: Mary torkát szinte a gerincéig átvágta, hasi szerveit eltávolította, illetve hiányzott az áldozat szíve is. Szexuális erőszak egyik esetben sem történt, ám az alhasi késszúrásokból és az eltávolított szervekből már a korabeli nyomozók is arra következtettek, hogy a gyilkosnak szexuális motivációja volt.

Forrás: Seren
Forrás: Seren

John Morris könyve a brutális gyilkosságokról

Egy nő keze lehetett a dologban?

John Morris, nyugalmazott jogtanácsos alaposan utánajárt az ügynek, és miután újra megvizsgálta a fennmaradt dokumentumokat, arra az eredményre jutott, hogy a gyilkosságokat csakis egy nő követhette el. Elméletét The Hand of a Woman című könyvében publikálta. Úgy véli, a nyomozás mindvégig tévúton járt, ugyanis mindenki azt feltételezte, hogy egy férfi áll a kegyetlen bűntettek hátterében, pedig több bizonyíték is női elkövetőre utal. A második áldozat személyes tárgyait például női aprólékossággal rendezték el a lábainál. A negyedik áldozat mellett három véres gombot találtak, amik egy női csizmáról szakadtak le. Mary Jane Kelly kandallójában pedig egy szoknya és egy kalap elégetett maradványaira bukkantak. Az első esetben a nyomozók nem tulajdonítottak jelentőséget a gomboknak, egyszerűen figyelmen kívül hagyták azokat. A második esetben pedig úgy vélték, hogy az áldozat égette el a saját ruháit még a gyilkosság előtt. Morris szerint azonban a gombok a gyilkos csizmájáról szakadtak le, a kandallóban talált ruhadarabok pedig szintén a gyilkostól származnak, aki az áldozat ruháiban távozott a helyszínről. Ezt látszik alátámasztani, hogy az egyik szemtanú látott a környéken egy nőt Mary ruháiban. Az egykori jogtanácsos úgy véli, hogy a lélektani tényezők is női elkövetőre utalnak. Szerinte az a legmeggyőzőbb érv, hogy három áldozatnak is eltávolította a méhét, amit véleménye szerint férfi soha nem követne el. Az is alátámasztja a nőnemű sorozatgyilkos teóriáját, hogy a tetteket féltékenység, irigység és szenvedély vezérelte.

Forrás: Seren
Forrás: Seren

A gyanúsított: Lizzie Williams

A legújabb gyanúsított

Morris nem marad meg az általános spekuláció szintjén, konkrét gyanúsítottal is előáll: szerinte Lizzie Williams követte el a gyilkosságokat. A dolog érdekessége, hogy egy 2005-ben megjelent könyvben férjét, Sir John Williamst vádolták a prostituáltak megölésével. A férfi neves szülészorvos volt, egyebek mellett Viktória királynő lányának is ő volt az orvosa, emellett pedig abortuszokat is végzett egy kórházban, ami közel volt a gyilkosságok helyszíneihez. Az Uncle Jack című könyvet Williams egyik leszármazottja, Tony Williams írta, és azzal magyarázta a doktor véres tetteit, hogy meddőség-kutatásokat végzett a meggyilkolt nőkön, ráadásul az utolsó áldozattal viszonya is volt. Később rámutattak, hogy a könyv állításai szinte teljesen valótlanok. Morris azonban úgy véli, hogy az Uncle Jack közel járt az igazsághoz, hiszen a doktor neje volt a gyilkos. Lizzie meddő volt, és Morris magyarázata szerint azért ölte meg az utcalányokat, hogy ezzel csillapítsa saját elkeseredett dühét. A jellegzetes csonkításokra is magyarázatul szolgálhatna ez a lelkiállapot. Szintén ezt az elméletet támasztja alá, hogy az utolsó áldozatot ölték és csonkították meg a legbrutálisabban, azt a nőt, akinek viszonya volt Lizzie férjével. Morris arra vonatkozó adatokat is talált, hogy az asszonynak idegösszeomlása volt nem sokkal az utolsó emberölés után. Ez egyrészt magyarázatot ad arra, hogy miért szakadtak meg hirtelen a gyilkosságok, másrészt pedig újabb bizonyítékot jelent Lizzie bűnösségére.

John Morris könyve teljesen új megvilágításba helyezi a titokzatos sorozatgyilkos alakját, ennek ellenére - vagy épp ezért - sokan kétségbe vonják az egykori jogtanácsos elméletét. Nem lehet azonban teljesen elvetni Morris állításait, hiszen nem elképzelhetetlen, hogy Hasfelmetsző Jack valóban nő volt. Tény, hogy jóval kevesebb női sorozatgyilkos van, és legtöbbjük a könyörületesség angyala vagy a fekete özvegy típusába tartozik és méreggel öl, ám köztük is vannak olyanok, akik brutális kegyetlenségre képesek, elég csak a magyar Jancsó Ladányi Piroskára gondolni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.