kommunikáció lélektan párkapcsolat konfliktuskezelés tippek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kapcsolatot kialakítani és létrehozni sokak szerint sokkal könnyebb feladat, mint hosszú távon megtartani. Sok házasság emiatt romlik el és vannak, akik számára egyenesen megoldhatatlannak tűnik a kihívás, holott néhány egyszerű dolog is igen sokat segíthet.

Bírd szóra a párodat
Az egészséges párkapcsolatban a felek rendszeresen beszélgetnek egymással és tudnak egymás napjáról, programjairól, ügyeiről. Ebben a közös időben azonban nemcsak a hétköznapi és munkahelyi feladatokról beszélnek, hanem mélyebb és személyesebb dolgokról is. Nem kerülik el a problémákat és konfliktusokat sem. A szőnyeg alá söprés csak rövidtávon működik, később úgyis előkerülnek a problémák, de akkor már sokkal nagyobbak lehetnek.

Forrás: Thinkstock

Veszekedj okosan!
Minden kapcsolatban előfordulnak vitás kérdések és különböző érdekek vagy álláspontok. Ez az élet természetes velejárója és jobb, ha mindkét fél előre felkészül rá. Az ellentétek azonban mindig feloldhatók, ha a pár tagjai valóban szeretik egymást és törekednek a másik megértésére. Sosem szabad mereven ragaszkodni saját álláspontunkhoz, hanem mindkét félnek engedményeket kell tennie a partner kedvéért. A kutatások szerint el kell kerülni a másik fél személyének bírálatát, és helyette csak az adott cselekvéssel kell foglalkozni. Az a jó, ha konstruktív módon állsz a problémához, és hibáztatás helyett előretekintve, a jövőbeli megoldást keresed.

Szeresd a szexet
A kapcsolat vonzerejét is muszáj fenntartani. Beletartozik ebbe, hogy mindkét félnek törődnie kell önmagával. Legyetek ápoltak és fizikailag vonzóak egymás számára még akkor is, ha már régóta éltek együtt. A házasság nem indok az elhízásra vagy az elkényelmesedésre. Akkor is kapjon a feleség virágot vagy más ajándékot a férjétől, ha már nem kell őt meghódítani - és még inkább igaz ez a szexuális életre, amelyben szintén észre kell venni a másik igényeit és törődni kell vele. A feleség maradjon csinos és vonzó a férj számára azon a módon, ami a férjnek fontos, legyen ez egy bizonyos parfüm használata, szexi ruhadarabok vagy a test karbantartása.

Adj időt magatoknak
A régi rutinokat időnként tudatosan meg kell törni és kipróbálni új, közös tevékenységeket. Ez lehet egy új, egzotikus ízeket kínáló vendéglő, tánctanfolyam vagy egy szokatlan, kalandos hétvégi kirándulás. A lényeg, hogy ne sajnáld az időt az együttlétre, sőt törekedj arra, hogy szabadidőtök fedje a másikét. Amíg együtt akartok lenni, addig nem lesz baj.

Forrás: Thinkstock

Ha kell, simogass, ha kell, mosogass
Azt sem szabad elfelejteni, hogy szavakkal is ki kell fejezni a szeretetet, szerelmet, hálát, vágyakozást a másikkal való együttlétre, ahogyan az a kapcsolat induló szakaszában történt. Párod akkor is igényli ezt, ha nem jelzi szóban. Mindenkinek jólesik hallani, hogy a számára legfontosabb személy továbbra is szereti őt és értékeli azt a sok mindent, amit kettejükért tesz. De ugyanilyen fontos, hogy felfedezd, párod milyen módon érti és érzi leginkább a szeretetedet. Simogass, mosogass, vagy írj rafinált cetliket, a lényeg, hogy érezze, törődésedben nem a kötelességtudat, hanem a szeretet vezeti a kezed.

Rámehet a fogyásra a párkapcsolatod http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20131111-fogyokura-es-parkapcsolat-ramehet-a-fogyasra-a-kapcsolatod-5-jel.html Rámehet a fogyásra a párkapcsolatod http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20131111-fogyokura-es-parkapcsolat-ramehet-a-fogyasra-a-kapcsolatod-5-jel.html 6 dolog, ami nélkül nem működik a párkapcsolat http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20110811-szex-szerelem-parkapcsolat-hatoldalu-szerelem-avagy-a-kocka-el.html Gyerekkorban eldől, milyen párkapcsolatod lesz http://www.life.hu/gyogyulj/stresszoldas/20130502-stressz-es-parkapcsolat-biztonsagosan-elkerulo-modon-vagy-ambivalensen-kotodo-parok.html A robotprosti jó lesz? - A párkapcsolatok jövője http://www.life.hu/szeress/szex/20121127-a-parkapcsolatok-a-hazassagok-es-a-szex-jovoje.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.