asztrológia ezoterika heti horoszkóp horoszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az április hava híres arról, hogy különösen erős energiák érkeznek az univerzumból és erősítik azokat a készségeket, amelyek mentén az emberi alkotás és egymás segítése teret kaphat. Ám hogy benned pontosan miket mozgat meg a csillagok bónusz energiája, a Life.hu heti horoszkópja árulhatja el. 

Érzékenységed jelentősen megnőhet a hét elején, ami egyértelműen a telihold hatásának köszönhető. Hátrányt okozhat ez munkában vagy tanulásban, viszont óriási előny lehet szerelemben, különféle emberi kapcsolatok javítása, szorosabbá tétele során. Hozd ki mindenből a legtöbbet. Mivel szakmai téren szerda estig kevésbé tudsz objektív döntéseket hozni, mindenre mondj nemet, s kérj haladékot csütörtökig. Ezt a helyzetet ne kudarcként éld meg, hanem úgy, hogy végre kicsit kevesebbet kell dolgoznod, és nem fognak annyi plusz feladatot a nyakadba sózni. Cserébe máshol tudsz helytállni, ugyanis beleérző képességed, ösztönös megérzéseid ezekben a napokban jóval erősebben működhetnek.
Tipp: könnyen beleláthatsz mások fejébe, ráérezhetsz arra, mit gondolnak. Ezzel ne élj vissza!

Örülj annak, hogy napról napra egyre jobban érzed magad a bőrödben, a melegedő idő oldja kételyeidet, meglátod az apróságokban is az örömforrás lehetőségét, és ha vannak gátlásaid, akkor még azok is eltűnnek. Lehet, hogy kicsit többet várnál ettől a héttől, s kissé egyhangúnak tűnnek majd a napok, ám gondolj arra, hogy ez mégiscsak jobb, mintha problémákat kellene folyamatosan megoldanod, nem igaz? Semmi okod sincs az aggodalomra, dolgaid jó irányba haladnak, szakmai téren nincsenek kétségek, az emberi kapcsolataidat pedig tovább tudod erősíteni, vagy épp mélyíteni érzelmileg. Céljaid megvalósítása közel van, de egy pár napos csúszás még nem a világ vége.
Tipp: szeresd az életet, és lepd meg magad néhány aprósággal, amiknek őszintén tudsz majd örülni. Így lesz kerek a világ.

A heti konstellációk most neked segítenek, nem kell izgulnod semmiért, nem kell rohannod, nem kell sürgető gyorsasággal tüzet oltanod, egyszerűen csak minden megy a maga útján. Ha esetleg meg is akadsz valamiben, gyorsan a segítségedre fog sietni valaki egy nagyszerű ötlettel, amit fogadj is el. Jó hír, hogy nem kell kényszerhelyzetben döntened, sőt, alkalmanként belőled is segítő válik, aki utat mutat másoknak, ha azok bajba kerülnek. Mindig egyenlítsd ki a mérleg nyelvét. Ha neked segítenek, te is adj támpontot másoknak. A benned rejlő energiákkal hegyeket tudsz megmozgatni magánéleti téren, így, ha van is gondod anyagiak vagy emberi kapcsolatok terén, most tálcán érkezik a megoldás.
Tipp: beruházásokra, adásra, vételre vagy akár hitelfelvételre is jó napok következnek!

Bár nem mindig vagy toleráns a környezeteddel, a most következő napokban mégis fontos része lesz életednek, hogy békében, nyugalomban és egyetértésben élj és dolgozz együtt más emberekkel. A te eredményeid sokban függenek attól, hogy szót értesz-e másokkal, vagy épp képes leszel-e arra, hogy a hibáikat elnézd. Legyen mindennapjaid alappillére a kedvesség, a türelem és a mosoly. Ezek ötvözetével bárkit a magad oldalára fogsz tudni állítani. Azok az emberek, akikkel a napokban összehoz a sors, fontos információkat, híreket adhatnak át neked, vagy rávilágíthatnak olyan dolgokra, melyek a te utadat tehetik könnyebbé a közeljövőben. Ehhez viszont végig kell hallgatni őket, még akkor is, ha nem mindig lesz kedved hozzá.
Tipp: mosolyogj. Továbbra is ez az egyetlen ingyenes fegyver, mellyel a nehéz helyzetek is megoldódnak!

Vénusz ezen a héten képes arra, hogy sarkalljon, ösztönözzön, közelebb segítsen a célodhoz. Magad sem tudod honnan, de állandóan képes leszel a megújulásra, minden nap újra felturbózod magad, és nagyszerű dolgokat hajtasz végre. Tény, hogy ebben az energikus időszakban alkalmanként kissé féktelenné, meggondolatlanná, hirtelenkedővé válhatsz, aminek persze meglesznek az előnyei és a hátrányai egyaránt. Nemcsak emberi kapcsolatok, hanem pénzügyek vagy vállalkozás terén is fontos döntéseket kell meghoznod. Bármit írj is alá, nézd meg az apró betűs tartalmat. Összességében nem a képességeiddel vagy a hozzáállásoddal van probléma, hanem látványosan habzsolni szeretnéd az újabbnál újabb lehetőségeket, de bizonyos határokat nem szabad átlépni.
Tipp: csúcson van a teljesítőképességed, amit használj ki, viszont ne vállalj el olyasmit, amihez nem értesz!

A most következő napok rengeteg izgalmat hoznak neked - olyan égi események lesznek jelen, melyek minden lépésedet óvják, ugyanakkor óvatosan arra is ösztönöznek, hogy merj változtatni néhány dolgon. Pénzügyek terén nem kell félned a befektetésektől, de a hitelfelvételtől sem. Érdemes beruházni, vásárolni, vagy akár tőzsdézni is. Persze fontos a megfontoltság, de legyen az bátorító erő számodra, hogy nem tudsz rossz döntést hozni! Ha üzleti megbeszélésekre készülsz, előfordulhat, hogy egy váratlan helyzet szinte minden elképzelésedet és tervedet gyökerestül megváltoztatja, de még ezek a helyzetek is a te malmodra hajtják a vizet. Ha hivatalos papírok, szerződések aláírását időzíted mostanra, a legkedvezőbb napok szerda és csütörtök.
Tipp: vágj bele az ismeretlenbe, most van lehetőséged nagyot lépni!

Jupiter erőt ad a változáshoz, új dolgok elindításához, Vénusz pedig csak úgy egyszerűen csodás energiát biztosít neked egész héten. Dönthetsz kicsi vagy nagy dolgokról, sikerre viszed ügyeidet, és még másoknak is besegítesz. A keddi telihold csak tovább erősíti pozitív lehetőségeidet, érezni fogod, hogy mi a jó neked, de azt is, mi tart vissza, így ez utóbbin gyorsan tudsz módosítani. Nyiss ki új kapukat, keress meg új embereket, kínáld fel a lehetőséget másoknak, hogy veled dolgozhassanak, veled tarthassanak a siker felé vezető úton. Most ne a nyugalmat hajkurászd, hanem a pozitív eredményeket, ha konfliktusba kerülnél, azt diplomatikusan rendezd. Bármibe ölöd most az időd, az meg fog térülni.
Tipp: szívügyek terén is adódik alkalmad arra, hogy végre boldog lehess, randizz, flörtölj, ami csak jólesik.

Az elmúlt hetek eredményei elég vegyesek voltak, ettől pedig nem vagy elégedett, jobbat, többet akarsz kihozni magadból, tudva azt, hogy a lehetőség a te számodra is adott a képességeid megmutatására. Gondold át és ismerd is be, ha hibáztál, vedd számba a be nem fejezett feladatokat, és ezeket is iktasd be a következő napokba. Távolinak tűnhet május hava, ám nincs messze, és nem szabadna odáig tologatnod a függőben lévő ügyeket. Határozd el, hogy ezen a héten mindennek a végére érsz, és tedd is meg a kellő lépéseket. Ez a hét és a vele járó pozitív égi energiák segíthetnek abban, hogy újra sokat mosolyogj, és egy-két baki sem veheti el a kedved attól, hogy eredeti terveiddel beérj a célba. Mozgalmas, történésekben gazdag napok állnak előtted.
Tipp: mit szólnál egy egzotikus vacsorához? Próbáltad már a távol-kelet ízvilágát?

Nagyon sokat tettél önmagadért és a sikerért az elmúlt hetekben, így lehet, hogy ezen a héten azt érzed, mintha folyamatosan energiaveszteséget szenvednél el, valahogy nem mennek a dolgok úgy, mint szoktak. Nyugodj meg, ez nem a te hibád, hanem a keddi teliholdat követően automatikusan kevesebb inspiráció érkezik hozzád, úgyhogy a hét jelentősebb részét elsősorban olyan feladatokkal, tennivalókkal töltsd, melyek az elengedésről, a lezárásról szólnak. Egyáltalán ne aggódj azért, ha valakitől búcsút kell venned, az ilyen típusú, kényszerűnek tűnő helyzetek kifejezetten jól jönnek később számodra. Az elmúlt hetekben rengeteg új hatás ért, szinte állandóan felfokozott állapotban voltál, nyugalmas pillanatod nem sok volt, most viszont jöhet a harmónia és a lecsendesedés. Unatkozni nem fogsz, nem kell örökké pörögnöd.
Tipp: fogyókúrát terveztél mostanában? Azonnal kezdj neki, nincs jobb alkalom erre, mint a fogyóhold ideje!

Eljött a te időd! Ne rémülj meg attól a lehetőségtől, hogy választanod kell két jónak tűnő dolog vagy ügy között. Hidd el, jobb egy dolgot maximális eredménnyel véghezvinni, mint kettőt felemásan. Ezen a héten nem elégedhetsz meg azzal, hogy 90 százalékon teljesítesz. Mutasd meg magad, a rejtett képességeidet, kapcsolj turbófokozatra, hisz így is képes vagy működni. Merkúr és Jupiter minden erejükkel igyekszenek téged hozzásegíteni ahhoz, hogy töretlenül tudj haladni a céljaid felé, közben tele légy temperamentummal és energiával, s persze ezeket az erőket jól fel is tudd használni. Legyen szó karrierről, családról vagy akár anyagiakról, pozitív döntések sorát kell meghoznod, és nincs kibúvó! Kiválóan látod meg az új lehetőségeket.
Tipp: jó, ha szem előtt tartod, hogy a legnagyobb sikereket most egyedül fogod elérni!

Ezen a héten egy egészen más oldaladat mutatod a világ felé, mint amit megszoktak tőled. Könnyen lehet, hogy kibújik belőled a kisördög, nemet mondasz arra, ha rád akarnak valamit erőltetni, a saját fejed után akarsz menni, úgy döntesz, ahogy az számodra jó, nem pedig a környezeted számára. Vízöntőként ennyire nem szoktad elvetni a sulykot, ugyanakkor fontos tudnod, hogy néha igenis a lehető legjobb választás az, ha szembemész mások elvárásaival, és kissé önfejűvé válsz. A bátorságod nőjön nagyra, és teszteld nyugodtan a képességeidet, hisz rejlik benned rengeteg erő, kreativitás és ötlet. Szakmai téren kiváló lehetőség adódhat arra, hogy karrieredet építsd, hírnevedet javítsd.
Tipp: próbálj ki olyan CD-s anyagot, amely a memória javítását segíti elő.

Ez a hét ugyan nem hoz komoly változást vagy épp áttörést számodra munka, anyagiak vagy szerelem terén, viszont összességében elmondható, hogy minden jól működik, elkerülnek a konfliktusok, nem kell jelentős problémákra felkészülnöd, s nem kerülsz olyan döntéshelyzet elé, ami számodra kedvezőtlen eredménnyel záródhatna.  Semmi mást ne tégy, mint végezd a dolgod, ha megkérnek valamire, arra bólints egyet, nem szabad, hogy teher legyen számodra pár hirtelen adódó feladat megoldása. Még némi kihívást is hozhatnak a következő napok, de valahogy semmi nem lesz fárasztó vagy megterhelő, sőt, még érdekes tapasztalatokat is gyűjthetsz. Ezekben a napokban érdemes a baráti kötelékeket erősíteni.
Tipp: vedd észre azokat a helyzeteket, ahol szükség van a segítségedre és segíts! 

Színhoroszkóp - ezért öltözteted a lelked kékbe!http://www.life.hu/horoszkop/20140411-a-szinek-fennyel-es-erzelmekkel-toltik-meg-eletunket-es-nem-veletlenul-kedvelunk-egy-bozonyos-szint.htmlNem véletlenül vonzódunk egy-egy színhez látványosan. Nem ötletszerűen öltöztetjük kékbe, zöldbe vagy vörösbe a lakást, magunkat, vagy használunk mások számára „soknak”, harsánynak ítélt színű kiegészítőket. Kedvenc színeink ugyanis jellemeznek minket, mi több, csillagjegyünk meghatározza, sőt be is vonzza számunkra azokat a színeket, amelyek energiával tölthetik fel a mindennapjainkat, vagy megnyugtatnak minket.HoroszkópOrigoA Life.hu nagy tavaszi virághoroszkópjahttp://www.life.hu/horoszkop/20140331-a-life-hu-nagy-viraghoroszkopja.htmlSzirmaik szépsége önmagában szebbé varázsolják a hétköznapokat, ám ennél sokkal fontosabb a virágok létezése: az emberi élethez szorosan kapcsolódnak, jellemeznek minket, máskor spirituális üzenetet hordoznak. A virághoroszkóp a kilenc bolygóhoz és a születésnap számjegyéhez kapcsolódik és azokra a tulajdonságainkra mutatnak rá, amelyek a legmarkánsabbak bennünk.HoroszkópOrigoSzerelmi horoszkóp - 2014 áprilishttp://www.life.hu/horoszkop/20140326-a-life-hu-szerelmi-horoszkopja-2014-aprilis.htmlSzenvedélyt és szerelmet hoz az április. Új érzéseket a régi kapcsolatba vagy egy új társat. Ám hogy mit söpör el és mit sodor feléd pontosan az áprilisi szél, a Life.hu szerelmi horoszkópjából tudhatod meg.Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.