asztrológia ezoterika havi horoszkóp horoszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vegyes hatásokkal érkezik a július, hoz megoldásra váró feladatot, de örömöket is bőven. Ám, hogy egészen pontosan mit ígérnek neked a csillagok, azt a Life.hu  havi horoszkópja árulhatja el.

Tele leszel energiával, persze Kosként ez egyébként is jellemző rád, ám most mindent a saját javadra tudsz fordítani. Szinte fáradhatatlan vagy, és a nyár ellenére is szeretnél valami igazán különlegeset letenni az asztalra, hogy megmutasd mindenkinek, van benned kurázsi bőven. Ötletekből nem lesz hiány, sőt, ha kell, támogatókat is találsz gyorsan. Mozgalmas, eseményekben gazdag hetek állnak előtted, rengeteget fogsz tüsténkedni, kevés idő jut a pihenésre, de erről se feledkezz meg! Valahogyan kárpótolnod kell magadat! Ha netán szabadságra is sor kerül, akkor próbálj ehhez olyan helyet és körülményeket keresni, ahol csend és béke vesz körül, s csak alkalmanként vesd bele magad az éjszakába.

Nehezen birkózol meg az időjárással, pedig egy Bika szereti a meleget. Ez azonban már neked is sok. Amennyiben komoly energiacsökkenést tapasztalsz magadon, akkor ez egyáltalán nem az égi hatásoknak, hanem a forróságnak köszönhető. Szaturnusz kegyeibe fogad, sok mindenről lerántja a leplet, különösen igaz ez az emberi kapcsolataidra. Végre meglátod, ki a fontos, és ki az, akivel nem kellene a jövőben túl szorosra fűzni a szálakat. Bármi történjék, azt éld meg pozitívan! Július hava elsősorban annak kedvez, hogy az alapvető szükségleteidet kielégítsd, menj el szabadságra, utazgass, tedd, ami jól esik! Sok minden tűnhet mostanában bonyolultnak, ám összességében mégis örömmel zárod ezt a hónapot, tudva azt, hogy a nagy lehetőségek a nyár végére tolódnak.

Július aktívan telik, hétről hétre több programot csinálsz magadnak. A gondok jó messzire elkerülnek, boldog és örömteli napokat élsz át, a siker sem marad el! Nagy dolgokba is belekezdhetsz, bár jó hír az, hogy ha nem teszed, akkor lesz erre módod majd augusztusban is. Látványos lesz, hogy örökké mosolyogsz, tele leszel életkedvvel, energiával, új ötletekkel bombázod a környezetedet. Figyelmet, tekintélyt, vagy akár befolyást is szerezhetsz magadnak, ha vannak most ilyen jellegű ambícióid. Használd ki maximálisan az adódó lehetőségeket, ne hagyd, hogy bárki, bármiről lebeszéljen!

Kiváló időszak lesz ez számodra, természetesen részben azért, mert a Nap a te jegyedben jár, és óriási lehetőségeket kínál számodra. Energiából, jó kedvből, ötletekből kifogyhatatlan leszel, s más bolygók is sokat tesznek azért, hogy a pozitív hangulat, a mozgalmasság mellett megtaláld a lelki békédet, s bármikor harmóniát teremthess önmagad körül. Bármi, amit a 2014-es esztendőből eddig hiányoltál, az most biztosan megérkezik, legyen szó karrierről vagy épp szerelemről. Anyagiak terén is jók a kilátások, könnyű lesz kiutat találnod a bonyodalmakból, ha vannak ilyenek az életedben. A hónap első fele sokkal intenzívebbnek ígérkezik, mondj igent mindenre!

Július első napjaiban légy figyelmes, mert kellemetlen hatások érhetnek. Könnyen támadás érhet munkahelyen vagy akár baráti társaságban, olyasmit tehet valaki ellened, amit nem tudsz kikerülni, viszont nem mindegy, hogy miként védekezel. Ügyelj vérmérsékletedre, hajlamos leszel a felcsattanásokra, felesleges konfliktusok generálására. A Mars nehézségeket okoz, viszont jó hír, hogy 7-e után könnyebbé válik minden, az, ami addig problémát okozott, hirtelen megszűnik, és az élet sokszorosan kárpótol majd mindenért. A tudatosság lehet a legjobb fegyvered, készülj fel minden eshetőségre, tanulj a különféle történésekből, a hónap második felében pedig örvendj a jó dolgoknak!

Attól, hogy nyár van, még nem eresztheted el magad teljesen, elkerülhetetlen, hogy a kötelezettségeidet teljesítsd, s ha ígérsz valakinek valamit, azt tedd is meg! Nem szabad beleesned abba a hibába, hogy valaki rossz véleményt alkosson rólad! Az életed nem áll meg, sőt, most jönnek az igazán érdekes és izgalmas égi állások, pozitív hatsokkal! Kiváló lehetőségek nyílnak meg előtted július második felében, viszont érdemes csapatban dolgoznod, úgy a siker többszörös lehet. Alkalmad lesz arra is, hogy kamatoztasd rejtett tudásodat és eddig megszerzett tapasztalatodat, légy rugalmas és nyitott minden újdonságra. Általában igaz, hogy jó irányba haladnak a dolgaid!

A csuda se tudja, mi száll meg téged júliusban, de hogy jó lesz a társaságodban lenni, az egyszer biztos! Erő, energia és óriási lelkesedés ölel körbe, s hab a tortán, hogy mindezt maximálisan és jól ki is tudod használni. Ha dolgoznod kell, ott remekelsz, ha magánéletet élsz, ott is mindent megoldasz. Jupiter pozitív hátszelével bármit megvalósíthatsz, bármilyen magasra feljuthatsz. Ugyanakkor nagyon lényeges szempont, hogy néhány dolgot gyökeresen meg kell változtatnod ahhoz, hogy minden téren jól érezd magad a bőrödben. Mondd ki, ha valami nem tetszik! Vállald fel, ha unod a szerelmi életedet. Ha kell, menj és keress új munkahelyet vagy indíts saját vállalkozást. Csakis előre nézz!

Július havában sok örömben lehet részed, de ahhoz, hogy az életedet maximálisan éld meg, fontos, hogy alapos önvizsgálatot tarts! Fejlődni, növekedni, gyarapodni most csak úgy fogsz tudni, ha önnön magadnak beismered a hibáidat, belátod, ha valakit megbántottál és elnézést is kérsz ezért. Mihamarabb vedd fel a kapcsolatot belső éneddel, a meditációs, relaxációs gyakorlatok sokat segíthetnek ebben. Értékeld az idei éved eredményeit és kudarcait, különös tekintettel a másokhoz való viszonyodat. Ezzel a lépéssel megerősödsz, bátrabb leszel ugyanakkor a méltóságodat is visszaszerzed, ha valahol ez elveszett a közelmúltban. Lényeges, hogy a semmitmondó dolgokat azonnal mellőzd, és csak lényegi kérdésekkel foglalkozz!

Sok kérdést vet fel július hava, okos döntésekre, alapos megfontolásokra lesz szükség. Nyilasként nem mindig tudod alacsonyan tartani a vérmérsékletedet, ám most muszáj lesz, mert ha nem, akkor könnyen hibázhatsz. Mindenképpen lesz részed kellemesben és kellemetlenben egyaránt, de nem mindegy, hogy hősként vagy mártírként éled meg mindezt. Jókedv és nehézség váltják egymást, mindenből hozd ki a legtöbbet! Zavarok léphetnek fel emberi kapcsolataidban, érzelmek terén elbizonytalanodhatsz, de ha reális maradsz, akkor találsz megoldást mindenre. A hónap második felében oldódik a feszültség, és minden sokkal szebbé válik.

A nyár dereka nagyon jó energiákkal ölel körbe, az égiek nem fognak fukarkodni veled, sok örömöt adnak az egyszerű mindennapok során. Elégedettnek és kiegyensúlyozottnak fogod magad érezni, nem lesz gond a munkával, új barátokat szerezhetsz, s bizony anyagiak terén is megerősödhetsz. Váratlan lehetőségek keresztezik majd utadat, használj ki minden alkalmat a fejlődésre, pénztárcád vastagítására. Ha viszont csak a pihenés jár a fejedben, az is érthető, ez esetben a szabadságodat éld meg maximálisan, és ne vigyél magaddal munkát a vakációra. Ha változtatnál életed valamely területén, akkor tudd, július első fele alkalmas arra, hogy rátalálj egy új útra, mely közelebb visz a céljaidhoz.

Vegyes hatásokkal bír ez a hónap, lesz részed nehézségekben, akadályokban, de örömökben is bőven. Ez elsősorban nem a meleg időnek köszönhető, hanem a lelki gondok, feszültségek most jönnek ki belőled, és nem hagynak nyugodni. Tudod, hogy sok függőben lévő ügyet kellene lezárnod, de ez most komoly terhet jelent számodra. Szaturnusz addig küldi feléd a jeleket, míg be nem váltod ígéreteidet. Magadnak teszel jót, ha nem halogatod a dolgaidat. Július hava a magánélet területén is komoly kihívások elé állít, gyengítheti már meglévő párkapcsolatodat, illetve akadályozhatja egy új kialakulását. Épp ezért ne siess el semmilyen döntést! Ez a kellemetlen időszak július 12-ig tart, utána napról napra könnyebb lesz, és ki fogsz virulni.

Már június végén is volt pár nehézség, ami elvette a kedved, s ez július elején is így lesz. Az akadályok azonban épp azért jönnek, hogy megmászd azokat, tanulj belőlük, fejlődj általuk, így pedig okosabb, logikusabb döntéseket hozz. Július 6-ig tarts ki, ha megbántanak, azt bölcsen viseld el, ha kár ér, azt kezeld a helyén, mert úgysem tudsz rajta változtatni. Mindaz, ami július elején korlátként van jelen életedben, a hónap második felében segítő eszközöddé alakul, és mindent meg tudsz valósítani. A türelmetlenséget, a kapkodást, az akarnokságot felejtsd el, ezek egyike sem visz közelebb a céljaidhoz. Most cselekedni kell, változtatni, de csakis türelemmel, kitartással, okos lépésekkel.

Hány életed volt már? - Elképesztő emlékek a "múltból"http://www.life.hu/horoszkop/20140610-az-ujraszuletes-gondolata-a-reinkarnacio-sok-embert-foglalkoztat.htmlA Pew kutatóközpont 2010-ben készült, több mint 230 országot átfogó felmérése szerint 1 milliárd hindu és közel 500 millió buddhista él a Földön. Vagyis az emberiség egy jelentős része, több, mint egymilliárd ember hiszi, hogy jelenlegi élete nem az első és nem is az utolsó. Hiszi, hogy jelenlegi születésének, az új megtestesülésnek legfőbb feladata a fejlődés, és addig újra és újra lehetőséget kap, amíg el nem éri azt a szellemi síkot, amely egy új dimenzióban való létezés kapuját nyitja meg.Horoszkóp--Nagy nyári szexhoroszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20140606-szexhoroszkop-2014-nyar.htmlFantasztikus nyár vár rád, ezt valószínűleg te is érzed. Szinte ott bizsereg már simogatásra váró tenyeredben a vágy. Érzed megborzongó tarkódon, az arcodon, amikor a hajad megcsiklandozza azt. Szerepet kap a hétköznapjaidban az erotika és ez jó. Ám hogy pontosan mi vár rád, azt a Life.hu nagy nyári horoszkópja árulja el neked.HoroszkópOrigoHavi horoszkóp júniusrahttp://www.life.hu/horoszkop/20140526-a-life-hu-junius-havi-horoszkopja-2014.htmlFejlődésed érdekében ebben a hónapban nem söpörheted szőnyeg alá a problémákat. Ideje szembenézni azokkal a dolgokkal, amelyeket szíved szerint tovább halogatnál, de hiába. A csillagok résen vannak és jelezni fogják, hogy eddig és ne tovább. Ám hogy milyen területeken kell fejlődnöd, azt a Life.hu június havi horoszkópja árulhatja el neked.HoroszkópOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.