Most minden vágyad teljesülhet - Csütörtökön tízmilliószoros nap lesz

Forrás: Thinkstock -
telihold buddhizmus Buddha tibeti buddhizmus gondolatok cselekedet tízmilliószoros nap vallás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Március 5-e tízmilliószoros nap. Ilyenkor érdemes fokozottan odafigyelni a tetteidre, gondolataidra, a kimondott szavaidra, mert minden fokozottan hat rád és a környezetedre.

Évente négy kiemelkedően különleges nap van a tibeti hagyományok szerint. A tibeti "Nagy" Buddha napokat hívják tízmilliószorosnak, ezek mindegyike a legjelentősebb buddhista vallási ünnepnapokhoz kötődik. A március első teliholdja idején Shakyamuni Buddha csodatévő cselekedeteket mutatott be követőinek, hogy erősítse azok hitét, ezért ez lett az évben az első tízmilliószoros nap.

Forrás: Thinkstock

A buddhista vallás szerint ezeken a napokon a pozitív és negatív cselekedetek hatása tízmilliószorosára nő. A jó jót, a rossz rosszat vonz. Ezért tehát csütörtökön érdemes lesz csupa kellemes, szeretettel teli, nyugodt gondolatokat forgatni az elmédben. A buddhista szertartások, az imák és mantrák pedig még erőteljesebben hatnak, ezért érdemes meditálni, mantrázni ezen a napon.

Tízmilliószoros napok 2015-ben

A Life.hu cikkéből megtudhatod, hogy a keleti kultúra lényeges pillére az évenként ismétlődő négy tízmilliószoros nap. Ezeket a hagyomány szerint sorsfordítónak tekintik, kiemelt figyelmet szentelnek rájuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.