Heti horoszkóp (május 18-24.) - Elérkezett a te időd!

asztrológia heti horoszkóp május ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csodás Újhold minden jegyet pozitív energiával tölt fel, amelynek hála mindannyian fokozott tempóra kapcsolunk, és sokkal több sikert és jobb eredményeket érünk el, mint máskor.

Több dolog is félresiklott vagy épp megakadt a múlt héten? Nem alakultak hibátlanul a terveid? Ne aggódj, mert ami akkor nem sikerült, most sorban megoldódik. Az eléd gördült akadályoknak nyoma vész, hátszelet kapsz céljaid eléréséhez, csak rajtad múlik, mennyi sikert zsebelsz be a héten. Légy gyors, taktikus és nyitott az új dolgokra. Gondolj arra, hogy néha azért nem sikerül minden egy csapásra, mert egy kis idő elteltével a dolgok maguktól mutatják meg, mi a helyes irány, így pedig még látványosabb lehet a siker. Ez most több témával összefüggésben is megfigyelhető lesz. Ha úgy érzed, hogy hétfőn és kedden még inkább várakozó álláspontba helyezkedsz, legyen úgy, de szerdától a munkáddal és érzelmi életeddel is egyre inkább elégedett leszel. Ötleteidet hamarosan megvalósíthatod, de semmit se siess el.

Az égi konstellációk alapvetően békés körülményeket ígérnek erre a hétre, nem kell félned attól, hogy hátrányos helyzetbe kerülsz, netán kellemetlen események, lelki törések bonyolítanák utadat. Ez egy olyan időszak, amikor teljes mértékben a saját kezedben tarthatod az irányítást, ehhez pedig minden segítséget meg fogsz kapni a környezetedtől. Most légy befogadó mindenre, ne erőltess semmit, ha viszont cselekedni van kedved, akkor menj, és bátran dönts le néhány magas falat. Senki sem fog akadályozni, sőt, inkább segítők jelentkeznek, hogy utat mutassanak, támogathassanak céljaid elérésében. Kellemes napok követik egymást, munkád terén egy rég áhított eredmény végre kézzel fogható közelségbe kerül.

Hétfőn még lesz arra mód, hogy kicsit lazíts, elengedd magad, és a látványos munka helyett inkább a tervezésre összpontosíts, ám kedden fordul a kocka, össze kell kapnod magad, mert gyors tempót diktálva is nehezen oldod meg azt a rengeteg tennivalót, ami hirtelen kerül az asztalodra. Megállás nélkül tedd a dolgod, és nem mondj nemet az új dolgokra! Keresd a módját annak, hogy tapasztalatokra tehess szert! A hét teljes egészére igaz, hogy bátran vágj bele bármibe, az elhamarkodottság nem bajt okoz, hanem épp a javadra válik. Minden könnyedén működik, a dolgok haladnak előre a maguk útján, és most még a kommunikációd is kifinomultan működik. No, és persze jöhet a szerelem is... aki keres, az most talál!

Az élet napos oldalára vágysz? Elérkezett a te időd, feltárul előtted számos új lehetőség, rendezheted függő ügyeidet, és megértetheted végre az emberekkel, hogy ne szóljanak bele a terveidbe. 2015 eddigi szakaszában volt már részed sok jóban, de ezen a héten folyamatosan sütkérezhetsz a dicsfényben, pozitív élmények vesznek körbe, könnyen megtalálod a közös hangot másokkal, s akár új barátokra, üzleti partnerekre, vagy akár szerelemre is lelhetsz. Olyan lehetőségek várnak rád, melyeket kiérdemeltél, különösen pénzügyek téren jött el az idő a változásra, ragad meg a kezdeményezést, tedd meg az első lépéseket a siker felé, és bármi adódjék, azt vállald el, csakis gyarapodással zárhatod ezt a hetet. Nagyszerűek az esélyeid arra, hogy gyors eredményeket érj el.

Vágyak és álmok sokasága tölti ki a gondolataidat, ám fontos lenne, hogy pontos célt fogalmazz meg, ne darabold fel az energiáidat. Ezen a héten fókuszálj mindig egy dologra, így garantált, hogy az adott célt biztosan eléred. Gyakran fogod azt érezni, hogy tenned kell valamit, hogy előrébb lépj, esetleg egy régi, függő ügyet lezárj. A Növőhold folyamatosan új energiával tölt fel, így bármit elhatározol, meglesz hozzá a kellő inspiráció. Döntsd le a saját korlátjaidat, s ha kell, lépj át bizonyos határvonalakat, hisz nem szabad, hogy a mások által meghatározott szabályok akadályozzanak a siker elérésében. Még tüzes jellemed ellenére is megteszed alkalmanként, hogy fejet hajtasz mások akarata előtt? Ezen a héten ne tedd meg, hanem légy önző, s a magad malmára hajtsd a vizet...

Realista gondolkodásmódod ellenére ezen a héten gyakran elrugaszkodsz a földtől, sokat fantáziálsz, ám... épp így születik meg egy remek ötlet, egy nagyszabású terv, de vajon meg mered-e valósítani? Ugyanakkor azt is vedd észre, hogy nagyon érzékeny vagy a különféle változásokra, ezért lehet, hogy jóval bátortalanabb leszel, mint azt tőled megszokhatta a környezeted. Vedd figyelembe azt is, hogy Növőhold van, tehát a cél felé tartó lépések megtétele sokkal könnyebb lehet, mint máskor. Kedden és szerdán még nem igazán leszel hajlandó elfogadni, hogy a dolgok akkor is megtörténnek, ha Te azt nem akarod. Szerencsére a környezeted rámenősséget és céltudatosságot vár tőled, inspirálnak is, hát légy bátor, vedd fel a ritmust, és alkoss valami különlegeset.

Ezen a héten egyetlen dologra kell odafigyelned! Ne hagyd, hogy bármelyen külsős, általad nem megváltoztatható tényező befolyással legyen rád, elvegye a kedved, lehangoljon, vagy visszatartson egy cél elérésében. Inkább figyelj azokra a dolgokra és emberekre, akik mosolyognak, inspirálnak és jót akarnak neked. A családod vagy a barátaid biztos javítanak a hangulatodon, légy ezért hálás nekik. Ha szakmai területen közös feladatra invitálnak, ne félj a kihívástól, légy részese mindennek, amiből tanulhatsz és tapasztalatot gyűjthetsz. Könnyen lehet, hogy pont Te lehetsz a feladat egyik legerősebb fogaskereke. Nélküled egyszerűen nem fognak működni a dolgok, ez pedig hosszú távon hozhat sikert neked. S ha ez még nem lenne elég ok az örömre, hasonló helyzet vár rád otthon is. Minden megy, mint a karikacsapás!

Jelentős támogatást kapsz az égiektől, különösen igaz ez a növekedésnek indult Holdra, mely feltölt energiával, ha arra szükséged lenne. Közvetlen környezeted is hozzád fordul, ha gondjuk van, nagyon sok ember látja benned a megmentőt, és jó hír, hogy most meg is tudsz felelni ennek a szerepnek. Emellett fontos, hogy te is szóhoz juss, megmutasd rejtett tartalékaidat, úgyhogy legkésőbb szerdáig állj elő új ötleteiddel, mert akadnak majd drukkereid. A kedélyállapotod már hétfőn is jó lesz, s ahogy telnek a napok, egyre vidámabb leszel. A fokozódó hangulat sokat segít abban, hogy lényeges eredményeket érj el. Pont úgy alakulnak ügyeid, ahogy reméled. Bárhová menj, akármit is tégy, mindenki támogat, ad egy jó ötletet, útba igazít. Fantáziád, logikus észérveid keveréke most kapukat nyit meg előtted.

Tele vagy életenergiával, remek ötletekkel rukkolsz elő, jó lenne, ha a megvalósítást sem hanyagolnád. Kreativitásod szárnyal, és olyan embereket fogsz tudni meggyőzni, illetve magad mellé állítani, akik éppen azt a segítséget tudják megadni neked, amelyre most nagy szükséged van. Fontos, hogy higgy magadban, s abban, hogy fel tudsz jutni a csúcsig. Ahhoz, hogy ne csak kicsi, hanem látványos sikereket érj el, akár túlórákat is be kell vállalnod, és köztelező igent mondani az új kihívásokra. Ne feledd, kellenek az új tapasztalatok! Tüzes Nyilasként a meggyőzés képességét is be kell most vetned, ha kell, hát addig rágd a fülüket, amíg megértik, mi a célod, s miként tudnak támogatni. A Növőhold támogatja ambícióidat, hát mindent bele!

Az égi konstellációk nagyon erős hatással lesznek rád ezen a héten, inspirálnak, ösztökélnek, tettekre sarkallnak, - s ha már kapsz égi segítséget, akkor azt fogadd is el, és tégy jó dolgokat. Most nem érdemes a fotelban ülve várni valamire... ötletelni kell, tenni és megvalósítani, és fontos, hogy ne hagyd magad lebeszélni semmiről. A sikerek, jó eredmények hamar visszaköszönnek, s még olyan emberek is elismerik végre a képességeidet, akik eddig sosem. Láthatatlan energiák tolnak előre, új ajtók nyílnak meg, a lehetőség adott a változtatáshoz. A nagy nehézségek elkerülnek, olyannyira, hogy nem csak a saját ügyeiddel haladsz jó tempóban, hanem másoknak is besegítesz. Békés, harmonikus napok követik egymást, a tettek mellett jut elég idő a gondolkodásra, jövőd tervezésére is.

Vedd számba a dolgaidat, készíts listát arról, mit sikerült megvalósítani az elmúlt időszakban, és mit nem. Ha esetleg voltak is kudarcaid a múlt hetén, vagy kellemetlen élmények borzolták az idegeidet, no, a kocka most nagyot fordul, és minden körülmény neked kedvez. Az égiek ezen a héten bőségesen kárpótolni fognak, szakmai, tanulmányi és magánéleti téren egyaránt. Ezekben a napokban nem létezik lehetetlen, nincs zárt ajtó, nincs megoldhatatlan feladat. Fontos lenne, hogy kiemeld azokat a tennivalókat, amelyeknek a végére akarsz járni, és azokra fókuszálj. Bármi történjék a napokban, az a Te javadat szolgálja. Fogadj be minden információt, különösen az újdonságokat, tanulj, tapasztalj, légy támasza másoknak! Ha szükséged van egy kedves szóra, simogatásra, ötletes tanácsra, fogsz segítőt találni, ha épp szükséged lenne rá.

Vénusz jótékony hatása gyógyír lesz a lelkedre, bármi, ami mostanában fájdalmat okozott, vagy kételyekre adott okot, az megszűnik, vagy megtalálod a válaszokat, amiket kerestél. Egész héten hátszelet kapsz Jupitertől, szinte minden életterületen jó dolgok várnak rád, gördülékeny lesz a kommunikáció, fél szavakból is megértenek téged mások, és ösztönösen ráérzel arra, hol kel segítened, miben lehetsz támasza másoknak. Az égiek folyamatosan feltöltenek energiával, kiegyensúlyozott leszel, így, ha vannak függőben lévő ügyeid, akkor azokat könnyen és gyorsan elrendezed. Keresd fel szeretteid és barátaid közül azokat, akikkel mostanában összeakasztottad a bajszod, vagy egyszerűen nem volt rájuk időd, mert a békülés könnyedén fog menni, garantált, hogy mindenki örömmel fogadja a közeledésedet.

Jöhet a mindent elsöprő szerelem! – Májusi szexhoroszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20150408-a-life-hu-majus-havi-szerelmi-horoszkopja.htmlA szingli Kosok és az Ikrek 18-a után járjanak nyitott szemmel, a Mérlegek új vizekre evezhetnek, a Bakokban pedig fellobban a szenvedély. Nézd meg, neked mit tartogatnak a csillagok erre a varázslatos hónapra!HoroszkópThinkstockVersenyszellem és küzdés - csillagjegyed szerint sportolj te is!http://www.life.hu/horoszkop/20140705-a-csillagjegyek-meghatarozzak-milyen-sportot-valasztunk.htmlA csillagjegyek személyiségjegyeinken keresztül nemcsak vérmérsékletünket vagy szenvedélyeinket képesek befolyásolni, de azt is megmutatják, milyen mozgásformák passzolnak igazán hozzánk. Horoszkóp--Horoszkópod elárulja, hogyan szexelsz - Ez igaz? Teszteld!http://www.life.hu/horoszkop/20141216-horoszkopod-elarulja-hogyan-szexelsz-es-milyen-vagy-az-agyban.htmlCsillagjegyed egyértelműen megmondja, mi bujkál benned érzelmi és szexuális téren. Nézd meg, mennyire igazak rád az állítások!HoroszkópThinkstockUgorj bele az ismeretlenbe! - Májusi pénzhoroszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20150409-a-life-hu-majus-havi-penzhoroszkopja.htmlA májusi konstellációk a bátraknak kedveznek! Befektetések, vállalkozások indítása, régi ügyek lezárása – bármiről legyen is szó, a májusi konstellációk most a bátraknak kedveznek, különösen a földies és a tüzes jegyeknek érdemes figyelniük a lehetőségekre.HoroszkópOrigoA munkába menekülsz? Magadba roskadsz? Horoszkópod elárulja, hogyan viseled a szakításthttp://www.life.hu/horoszkop/20141216-a-horoszkop-csillagjegyed-alapjan-kiderul-jol-vagy-rosszul-viseled-a-szakitast.htmlNémely jegy szülötteit igencsak megviseli a szakítás, míg mások - látszólag - könnyebben túlteszik rajta magukat. A jó hír az, hogy a gyógyulás szinte minden esetben biztos. De vajon hogyan viselkedik egy Kos, ha dobták, vagy mit vált ki a Halakból, ha összetörték a szívét. A Life.hu cikkéből kiderül.HoroszkópThinkstockFejleszd a hatodik érzéked - csillagjegyed szerinthttp://www.life.hu/horoszkop/20121110-onismeret-ezoteria-igy-fejleszd-a-hatodik-erzeked-gyakorlati-utmutato.htmlVeled is előfordult már, hogy úgy érezted, hazaérkeztél, amikor egy számodra addig teljesen ismeretlen helyen voltál? Tapasztaltál már megmagyarázhatatlan vonzalmat valaki iránt, aki amúgy egyáltalán nem az eseted, vagy épp hívni akartad a barátnődet, és abban a pillanatban megcsörgette a telefonod? Ezek a dolgok azt jelzik, hogy valamire ösztönösen ráéreztél, ám ha a körülötted lévő világot tudatosabban szemléled, mindig megtalálhatod a helyes irányt.HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.