Heti horoszkóp (július 27. - augusztus 2.) - Most nem ismersz lehetetlent!

asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ezen a héten semmi más nem állíthat meg céljaid elérésében, legfeljebb némi önbizalomhiány, esetleg mások negatív hozzáállása. Ne hagyd eluralkodni magadon a kedvetlenséget, és hódítsd meg a világot!

Változatosan telnek a következő napjaid, sok időt töltesz örömben, elégedettségben, és csak kevés nehéz, leterhelő pillanat akad. Ne bánd, ha esetleg dolgozol a vakációzás helyett: karriered, vállalkozásod terén most tudod majd a legnagyobbat alkotni, olyasmibe vonhatnak be, ami hírnevet, elismerést, és nem utolsósorban anyagi gyarapodást hozhat neked. Érdemes kihasználni még a furcsa, alkalmanként nyakatekert lehetőségeket is. Valami egészen különleges feladatban lesz lehetőséged részt venni, így pedig rengeteg új tapasztalatra tehetsz szert. Végre befut egy pimaszul jó ajánlat, amit vétek lenne visszautasítanod. Éld meg azt, ami adódik, Jupiter mindenben támogat, ritka erős hátszelet biztosít a cél felé.

Egész héten tele leszel energiával, tettvággyal, megvalósítható ötletekkel, még magad is meglepődsz, mert nem szoktál ennyire pörögni. Cselekedj kedved szerint, hozz létre jó dolgokat, és ha lehet, gondolkodj csapatban! Kifejezetten javasolt másokat is bevonnod a mindennapi feladatokba, mert a különféle ötleteket, ha bedobjátok egy közös kalapba, akkor óriási eredményre juthattok, ráadásul gyorsan, látványosan. Komoly kihívások várnak rád életed legkülönfélébb területein, ugyanakkor ne vállald túl magad, csak azokra a dolgokra bólints rá, amelyekben biztos vagy, hogy teljes biztonsággal el is tudsz végezni. Csütörtökön és pénteken a telihold miatt adódhat pár galiba, de ezek csak látszólag és rövid időre nehezítik az életedet. Arra azonban jók lesznek, hogy tapasztalatokat szerezz, ezáltal pedig a kijelölt célhoz még közelebb kerülj.

A heti bolygóállások erőteljes hatásai sok mozgalmasságot és izgalmat hoznak mindennapjaidba. Ismerkedj, köss megállapodásokat, légy nyitott a kompromisszumokra, és a végén nem fogod megbánni, hogy befogadó voltál mindenre. Most nem javasolt sem erőt, sem energiát kímélned, ha sikereket és eredményeket akarsz elérni. Ha elakadsz, akkor kérj tanácsot tapasztaltabbaktól. Ez nem ciki, hanem része az életnek, és könnyen lehet, hogy épp emiatt fogsz nagyot nőni valaki szemében. Ha nem vakációzol, hanem dolgozol, akkor akár kiemelkedő sikereket is elkönyvelhetsz, minden lehetőséget megkapsz ahhoz, hogy új dolgokba vágd a fejszéd, és meglepő gyorsasággal arathasd le a babérokat.

Az égi hatások hétfőn és kedden biztosan megnehezítik a dolgodat, ugyanis a növekvő Hold annyira feltölt energiával, hogy alkalmanként egyszerűen túlzásokba esel, többet vállalsz a kelleténél, és sokszor erődön felül a saját feladataidon túl másoknak is besegítesz. Közben előjöhet egy olyan helyzet, hogy nagyon fogsz ragaszkodni valamihez, pedig nem biztos, hogy kellene. Talán el kellene engedni valamit, vagy búcsút kellene inteni valakinek? Tedd meg! Az se okozzon meglepetést, ha a komoly megterheléseket nem viseled jól. Ne aggódj, ez az érzés nem tart örökké, sőt, szerdára úgy eltűnik, hogy már az öröm és a jókedv költözik a lelkedbe. Ha régebb óta húzódó ügyeid ismét felszínre kerülnek, azokat ne húzd tovább, láss nekik, járj utánuk, zárd le őket még péntekig!

Eljött a te időd, kedves Oroszlán: a Nap éppen a te jegyedben tölti az idejét. Tele leszel energiával, jó ötletekkel, és már alig várod, hogy megvalósíthasd őket. Minden pillanatban sziporkázol, jó lesz a társaságodban lenni, az időt veled tölteni, eszmét cserélni, megállapodásokat kötni. Sok gondolatot megosztasz másokkal, és nem félsz semmilyen kihívástól, nehézségtől, egyszerűen könnyedén veszed a dolgokat. Sok érdekességet, fordulatot hozhat számodra ez a hét. Leginkább arra lesz alkalmad, hogy ismereteidet szélesítsd, új emberekkel találkozz, elmélyítsd velük a kapcsolatodat, meghallgasd mások véleményét, különleges eszmecserékben vegyél részt. Sok sikert!

A hét elején semmihez sincs kedved? Ez furcsa, hisz a Hold növőben van, energiái aktívak, eljutnak hozzád, és biztosítják azt, hogy jó dolgokat tégy, új folyamatokat indíts el. Talán az a baj, hogy nem találsz olyan tennivalókat, amik lekötnek, vagy épp némi izgalmat hoznak életedbe, és még nagyobb kihívásokra vágysz. Ha úgy érzed, hogy nehezen indul ez a hét, akkor inspiráld magad bárhogyan! Tűzz ki új célokat, rakd magasra a mércét, és tégy olyasmit, amit eddig sosem. Ne hagyd, hogy az unalom maga alá gyűrjön. Lehet, hogy szabadságra kellene menned? Ha ez nem megoldható, akkor légy türelmes, és gondolkodj el azon, mit tehetnél önmagadért, a testi, lelki és szellemi fejlődésedért.

Összességében az elmondható, hogy a bajok, gondok elkerülnek, viszont az sem hagyható figyelmen kívül, hogy nem leszel könnyű helyzetben, mert állandóan csinálnod kell valamit, sokszor a régebben felgyűlt feladatok tornyosulnak a fejed fölé. A Mars sok kellemetlenséget okozhat neked, szakmai és magánéleti téren egyaránt, amit csakis tudatossággal, okos előrelátással tudsz jól kezelni, vagy akár el is kerülni. Épp ezért lényeges, hogy légy toleráns, logikusan rakd össze puzzle-darabokat, bárhol légy, bárkivel találkozz, vagy épp dolgozz együtt. Ezen a héten gyakori vendég lesz a kapkodás és a fejetlenség, sőt, néha olyasmire is rábólintasz, amiről tudod, hogy nem szolgálja az érdekeidet, viszont mások elvárják tőled. Próbálj lassítani, tervezni, és ha kell, bátran kérj tanácsot és segítséget másoktól!

Jelentős, megtervezett, egyben hathatós változásokra van szükség ahhoz, hogy ismét nagyon jól érezd magad a bőrödben, és elmondhasd: igen, velem minden rendben van! Ismerd be, hogy rengeteg apró-cseprő ügyed van függőben, és bizony ezek visszafognak az új dolgok megvalósításától. Próbáld az idődet jól szervezni, régi dolgokkal foglalkozni, lezárni, amit kell, és ha egyet letudtál, csak ahelyett vállalj be újat. Minél tovább húzod az időt, annál nehezebb lesz bizonyos témák végére járni. Tény, hogy a nyár eddigi részében nem feltétlenül alakultak úgy a dolgaid, ahogy azokat eltervezted, viszont most fordulhat a kocka, amihez arra van szükség, hogy elhidd, igenis szebbé tudod formálni az életedet néhány apró dolog megtételével.

Energikus, minden szempontból ösztönző napok állnak előtted, kizárt, hogy elbukj, kudarcot vallj. Segít a növő Hold és persze a Nap is, hisz tüzes jegyben tölti idejét, ez pedig rád is pozitív hatással van. Összességében egy igen sikeres és eredményes hét lesz a mostani, munkában és magánéleti téren egyaránt bezsebelhetsz pár elismerést, viszont nem ülhetsz a babérjaidon! Ha jelenleg éppen vakációzol, akkor életed egyik legjobb élményében lehet részed, adj bele mindent, semmire ne mondj nemet! A hét első felében tele leszel tetterővel és energiával, ötleteid hasznosak lesznek, sokakat lenyűgözöl. A hétvégén szánj időt kedvenc hobbidra, így újult erővel kezdheted a következő hetet.

Légy a következő napokban kellően alapos, körültekintő és megfontolt, mert most ez a felállás hozhat neked sikert, elismerést vagy épp nyugalmat, attól függ, mire vágysz valójában. Semmit ne bízz a véletlenre, és ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted. A sorsodat te irányítsd, minden körülmények közt! Lényeges, hogy megőrizd a békét és a harmóniát a lelkedben, ha kell, inkább próbálj kissé eltávolodni a világ zajától, körforgásától, és ne dőlj be semmilyen túlzó ígéretnek. Kerülj el jó messzire minden olyan helyzetet, ami összezördülésekre adhat okot. Ha kell, légy megbánó! Ha jogi ügyek kerülnek szóba, azokat kellő odafigyeléssel kezeld, szükség esetén kérj szakértői segítséget. Ne lépd át a szabályokat, sem közlekedésben, sem magánéleti terén.

Remek, építő, fejlődő időszak áll előtted, csakis rajtad múlik, hogy csúcsra járatod a lehetőségeidet, vagy csak hagyod magad sodortatni az árral. Kivételesen bármelyik járható út, de az egyik garantáltan dupla mennyiségű sikerrel kecsegtet. Döntsd el, melyiket választod. Ha nem lustálkodod el az időt, akkor hosszú hetekre vagy akár hónapokra előre sokat tehetsz az elismerésért. Most végre másokat is meggyőzhetsz arról, hogy téged válasszanak, veled dolgozzanak, neked kínáljanak fel valamit. Szellemileg és érzelmileg is topon leszel, kreativitásod, aktivitásod folyamatosan nő, csak némi plusz kitartásra van szükség ahhoz, hogy átszakítsd a célszalagot. Ne állj meg egyetlen akadály előtt sem!

Kreativitásoddal mindennap megleped környezetedet, sőt, még önmagadat is, hiszen olyan dolgokkal rukkolsz elő, melyek formabontóak, egyediek, ráadásul a megvalósításukkal valami könnyebbé, szebbé vagy épp jobbá válhat. Beindulnak a fogaskerekeid, és a bonyolult dolgokat kibogozod, az egyszerűekbe pedig olyan többletet viszel, ami varázslatossá teszi azokat. Légy bátor, lépj ismeretlen útra, nem fogsz semmit megbánni! Rengeteg új ötleted születik ezekben a napokban, és támogatókat találsz a megvalósításukhoz. Bár eleinte azt fogod érezni, hogy folyamatosan gátakba ütközöl, de ne aggódj, ami késik, nem múlik, mert lehet, hogy csak azért nem sikerül valami elsőre, hogy másodjára szuper lehessen.

Fogyókúrázz a horoszkópod szerint!http://www.life.hu/ez-zsir/20150701-fogyokurazz-a-horoszkopod-szerint.htmlNem haladsz a fogyókúráddal? Meg sem moccan a mérleg mutatója? Csillagjegyed megmondja, hogyan fogyhatsz le leggyorsabban!Ez Zsír!--Vigyázz, kész, szerelem! Nagy nyári szexhoroszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20150701-nagy-nyari-szex-es-szerelmi-horoszkop-2015.htmlTanulni, tanulni, tanulni - egymásról, egymástól, de legfőképpen saját magunkról. Az elkövetkező nyári hetek nem csupán sok szexet és még több romantikát ígérnek a csillagjegyeknek, hanem komoly döntések meghozatalát, és a két ember közötti tartós szövetség megtapasztalását. Mert igaz a mondás: a szerelem tényleg mindent legyőz!HoroszkópThinkstockA munkába menekülsz? Magadba roskadsz? Horoszkópod elárulja, hogyan viseled a szakításthttp://www.life.hu/horoszkop/20141216-a-horoszkop-csillagjegyed-alapjan-kiderul-jol-vagy-rosszul-viseled-a-szakitast.htmlNémely jegy szülötteit igencsak megviseli a szakítás, míg mások - látszólag - könnyebben túlteszik rajta magukat. A jó hír az, hogy a gyógyulás szinte minden esetben biztos. De vajon hogyan viselkedik egy Kos, ha dobták, vagy mit vált ki a Halakból, ha összetörték a szívét. A Life.hu cikkéből kiderül.HoroszkópThinkstockJúliusi szerelmi horoszkóp - Olyan érzés ragad magával, amihez nem volt hasonló az életedbenhttp://www.life.hu/horoszkop/20150618-a-life-hu-szerelmi-horoszkopja-julius-havara.htmlAkár párkapcsolatban élsz, akár magányos vagy, nem győzöd majd kapkodni a fejed júliusban, ha szerelmi ügyekről lesz szó. Lesznek galibák, váratlan helyzetek, szerelmi háromszögek, a szinglik életébe pedig szinte berobban majd a Nagy Ő. Nézd meg, neked mit tartogatnak július havára a csillagok!HoroszkópThinkstockA horoszkópod elárulja, milyen vagy a Facebookonhttp://www.life.hu/horoszkop/20141107-vicces-kozossegi-oldal-horoszkop.htmlIdeges leszel, ha valaki szelfit posztol magáról? Esetleg beszólnál neki, ha már megint lefotózta az új cipőjét? Lehet, hogy ez nem is a te hibád, hanem a csillagjegyedé! Persze azért ne vegyél minden szót véresen komolyan...Horoszkóp--A gyarapodás időszaka következik – Júniusi pénzhoroszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20150514-a-life-hu-junius-havi-penzhoroszkopja.htmlHála a Merkúrnak, sok szerencsés lehetőséget tárul eléd. Nem baj, ha csak egy részét használod ki, azt viszont tedd maximálisan, és adj esélyt Fortunának arra, hogy a kegyeibe fogadjon.HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.