Heti horoszkóp (január 4–10.) – Engedd el a félelmeidet!

asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csodás újholddal zárul az új esztendő első igazán mozgalmas hete, ezzel együtt rengeteg terhedtől megszabadulhatsz. Ints búcsút a kételyeidnek, és kezd bele valami egészen rendkívülibe!

Az égiek kitartásra buzdítanak, bátorságra sarkallnak, erőt adnak, inspirálnak, így pedig a legtöbbet tudod kihozni magadból ezen a héten. Igen, ár most, az új esztendő első napjaiban is jól áll a szénád, márpedig ezt érdemes maradéktalanul kihasználni. Bátran fókuszálj a karrieredre, tanulmányaidra, ami fontos neked, az legyen a középpontban. A külvilág jól viszonyul hozzád és céljaidhoz, így szakmai téren sokan lehetnek segítségedre, és mutathatják meg, hogy érdemes kiállni eredeti elképzeléseid mellett. Év eleje van, mikor tudnál bizonyítani, ha nem most? Remek üzleti lehetőséget kínálhatnak fel számodra ezen a héten, semmiképpen se utasítsd vissza. Keresd mindenhol a kihívásokat!

Pozitív gondolatokból, remek ötletekből, mosolyból és jó kedvből garantáltan nem lesz hiány, éld meg a mindennapjaidat maximálisa, s bármi adódik, tekints arra kihívásként, ne pedig problémaként. Olyannyira jó passzban leszel, hogy másokat is fel tudsz tölteni erővel, lendületet tudsz adni azoknak, akik nem találják a helyüket. Óriási benned a tettvágy, meg akarod mutatni az egész világnak, hogy alkalmas vagy a nagy dolgokra, jelentős kihívásokra, és várod is a lehetőségét annak, hogy kimozdulhass a megszokások szűkkereteiből. Most tényleg rád lehet bízni jelentős feladatokat, hisz bölcsen, okosan és előrelátóan fogod tudni azokat megoldani, sokak csodálatára.

A Hold és Vénusz pozitív energiákkal töltenek fel, őszinteségre ösztönöznek, de arra is rávesznek, hogy ereszd el a legkellemetlenebb dolgokat életedből. Az égiek segítik az optimista gondolatok áramlását egész héten, s remek eszmecseréknek lehetsz részese. Csütörtökön el kell azon tűnődnöd, mik azok a dolgok, amelyeket időszerű lenne elereszteni, megváltoztatni, átformálni, ehhez a Fogyóhold remek energiákat biztosít. Ne ragaszkodj semmihez görcsösen! Különösen olyasmihez ne, ami zűrös, bonyolult és sok energiát von el tőled. Nagyon igaz ez a nehézkes emberi kapcsolatokra, felebarátokra, ugyanis ők veszik el a legtöbb időt és energiát hasztalanul.

A 2016-os esztendő friss energiái, remek impulzusai, örömteli találkozásai nem hagynak nyugodni, ösztökélnek, tettekre sarkallnak, inspirálnak, rávesznek arra, hogy alapjaiban változtass néhány dolgon. Megéri átgondolni, mi jó és mi hátráltató számodra, s a lényegre fókuszálni a jelentéktelen helyett. Teljesen biztos, hogy az égiek a változások irányába terelnek téged. Mivel vissza kell ugranod a mókuskerékbe, és túl sokat nem téblábolhatsz, minden nap szánj egy pici időt arra, hogy miként tudnád a rutint is élmény dúsabbá tenni. A megszokott, alkalmanként egyhangú mindennapok átalakításokat követelnek azért, hogy ne fulladj egy-két hónapon belül unalomba.

A hét első fele egyhangúnak tűnhet, de ez ne zavarjon, igenis kell némi idő ahhoz, hogy visszarázódj a munkába vagy akár a tanulásba, így tudsz elég inspirációt gyűjteni. Az mindenképpen jó hír, hogy a gondok máshol keresik a helyüket, s ha adódik is valamilyen megoldandó feladat, pikk-pakk rendezni tudod. A szerdai és a pénteki napok kiemelkedőek lehetnek, jó híreket kaphatsz, vagy megérkezik a dicséret, amire régóta vártál már. Lassan, de biztosan visszatér minden a régi kerékvágásba, újra elemedben leszel. Kedélyállapotod napról napra egyre jobb, péntekre már egyenesen kivirulsz.

A januári hónap izgalmas és mozgalmas lesz, de a feladatok sokasága csak a hét második felében kerül az asztalra. Addig nyugodtan lazsálj egy picit, vagy járj végére a függőben lévő ügyeknek, beszélgess sokat, cserélj eszmét, ezek mind hasznos és megtérülő dolgok. Napról napra több lesz a tennivalód, élvezetesebbé válik a munka vagy a tanulás, megtalálod azokat az apró örömforrásokat, melyekkel az optimizmusod nem csökken. A nehéz döntéseket halaszd el csütörtökig, azon a napon tudod a legjobb irányt választani, - mindegy, mi a téma. A hét közepére feltöltődsz energiával, a kedved is remek lesz, és könnyedén fogod tudni jó irányba terelni az életedet, sőt, akár még másokét is.

Az újesztendő igazi, kihívásokkal teli kezdete szerdától indul, hétfőn és kedden még lazíthatsz egy kicsit. A munka, a tanulás, a lehetőségek új horizontot nyitnak meg előtted. Bár az is igaz, hogy vegyes hatásokat jeleznek a heti konstellációk, próbáld mindenből kihozni a legjobbat. Fontos, hogy ne veszítsd el a fejed, ha valaki felpaprikáz, mert ez akár többször is megtörténhet. Szerdáig alig találod a helyed, semmi sem elég jó, érdekes vagy épp kedves számodra. Húzódj vissza, szőj új terveket, s próbálj picit derűlátóbbá válni. Igyekezz elkerülni a vitákat. Nem baj, ha egyértelműen és hangosan kinyilvánítod nemtetszésedet, de találd meg ennek a diplomatikus módját.

Az előtted álló napokban komoly segítség lehet, ha toleráns leszel, figyelsz mindenkire, meghallgatod az embereket, és legfőképpen nem ítélsz első látásra vagy hallásra. Sem emberekről, sem élethelyzetekről ne nyilatkozz úgy, hogy nem jártad körbe a témát, s nem hallgattad meg az összes érintett felet. Tény, hogy többen is megpróbálják feszegetni a türelmed határát, de csak rajtad múlik, hogy mosolyogsz vagy durcáskodsz. Minden esetben csak az összes tény ismeretében adj tanácsot, vagy mondj igent, esetleg nemet. Lásd be, ha netán hibáztál, és javítsd is ki azt. Ezekben a napokban többen ki akarják majd használni a jó szándékodat, otthon és munkahelyeden egyaránt.

A következő napok sok inspirációt adnak, hát tekints előre, ne a múlton keseregj, abból nem lehet semmi jó. A gondolataid kösd le, bátran tervezd meg az egész évet, a főbb vonulatokat, és mindenképp szánj időt az anyagi ügyek alapos elemzésére, hogy minden a helyén legyen, amikor nagy döntéseket kell hoznod. Ez utóbbi főleg azért szükséges, hisz több terved sem úgy alakult a 2015-ös esztendőben, ahogy azt remélted, s ennek eredményét most kezded látni, érezni. Hiányosságokat fedezhetsz fel, ám ez jó, így tudsz változtatni. A jó eredmények ezen a héten közel kerülnek hozzád, viszont csak önmagadban bízz. Szellemileg kissé leterhelt leszel, a hétégén majd felszabadulsz.

Döcögősen indul az új év első hete, nehezen tudsz visszarázódni a világ gyors körforgásába, úgy érezheted, mintha láthatatlan szálak tartanának vissza a cselekvéstől, céljaid elérésétől, ám valójában csak némi idő kell, hogy újra topon légy. Szerda estére impulzív leszel, tele tetterővel, jó kedvvel. Különféle ügyeid intézése során akadályokba fogsz ütközni szerdáig, ezért a fontos lépéseket halaszd el a hét második felére, különösen akkor, ha jelentős anyagi döntés is társul ezekhez. Minden élethelyzetre keress okos, megvalósítható megoldást, és segítőkre is lelsz, akik ellenszolgáltatás nélkül adnak jó tanácsokat.

Ezen a héten nem tudsz visszarázódni a megszokott kerékvágásba, jó pár napra szükséged van ahhoz, hogy lendületbe hozd önmagad, vagy épp inspirálj másokat. Kissé el leszel varázsolva, az újesztendő beköszönte önmagában nem turbózott fel, legszívesebben elbújnál valahová. Jó hír persze, hogy ami késik, nem múlik, és a siker meg fog érkezni, de csak a jövő héten. Csütörtökig kell várni arra, hogy felébredj a Csipkerózsika álomból, ezt követően pedig minden színesebbé válik, élmény lesz a társaságodban lenni. Egy váratlan szerelmi élmény alaposan kizökkenthet a normál kerékvágásból... a hétvégén jön az újhold, ami bizony izgalmas energiákat hoz...

Jól érzed magad a bőrödben? Helyes, mert akkor bármit elérhetsz és akármit meg tudsz valósítani már most, az újesztendő első hetében. ...s ez bizony remekül hangzik! Kezdj most bele valami rendkívülibe, az év eleje ehhez különleges inspirációt ad, neked is érezned kell, hogy tobzódsz a jó ötletekben. Tele vagy energiával, így tégy meg mindent azért, hogy elérd a céljaidat, különösen egyet, ami régóta ott motoszkált már a gondolataid közt. Fontold meg, mit teszel, hogyan taktikázol, merre indulsz, mert minden tetteddel támadási felületet nyújtasz ellenfeleidnek. Csakis az egyenes, jól járható, tiszta utat válaszd!

Rád talál az igazi? Szerelmi előrejelzés 2016-rahttp://www.life.hu/horoszkop/20151207-a-life-hu-2016-os-eves-szerelmi-horoszkopja.htmlFelejthetetlen találkozások, egyéjszakás szerelmek, elköteleződés és kalandozások – vegyes történéseket ígérnek az égiek minden csillagjegy számára. Ám bárhogyan is alakul szerelmi, egy valamit véss az eszedbe: minden azért játszik össze, hogy a végén boldog lehess. Nézd meg, mit tartogatnak a csillagok a 2016-os évre! HoroszkópThinkstockJanuár havi pénzhoroszkóp – Csapj le az új lehetőségekre, és élvezd a sikert!http://www.life.hu/horoszkop/20151221-a-life-hu-januar-havi-penzhoroszkopja.htmlAz új év első hónapja tele lesz lehetőségekkel, és még a Merkúr segítő támogatását is élvezheted. A Szaturnusz alkalmanként erősen gátolhatja a terveid megvalósítását, ám egyben megóv attól, hogy elhamarkodott lépéseket tegyél. A kapkodás bajt hozhat, ha azonban mindent alaposan körbejársz, nem lehet gondod! Horoszkóp--Január havi szerelmi horoszkóp – Most jöhet a nagy Ő!http://www.life.hu/horoszkop/20151218-a-life-hu-januar-havi-szerelmi-horoszkopja.htmlÚj év, új szerelem? Bizony, benne van a pakliban! Adj teret a lehetőségeknek, mozdulj ki a komfortzónádból, és a siker nem marad el. HoroszkópThinkstock2016, a lezárás éve – Horoszkópod elárulja, mire számíts az új esztendőben!http://www.life.hu/horoszkop/20151201-a-life-hu-2016-os-altalanos-eves-horoszkopja.htmlSorsfordító év vár a Skorpiókra, az Ikreknek változniuk kell ahhoz, hogy változhassanak, a Bakoknak pedig nem szabad tovább húzniuk az időt, és rendezniük kell függőben lévő ügyeiket. Tudni akarod, mi vár rád 2016-ban? Olvass tovább, horoszkópod megmondja! HoroszkópThinkstockNyiss az új felé! – Január havi horoszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20151217-a-life-hu-januar-havi-altalanos-horoszkopja.htmlA karácsonyi és szilveszteri felhajtás után új lendületet ígérnek a csillagok minden jegynek. Szövögesd bátran a terveidet, fogalmazd meg vágyaidat – az égiek mindenben támogatni fognak. Horoszkóp--Kínai horoszkóp: mit hoz neked a Majom éve?http://www.life.hu/horoszkop/20151208-a-life-hu-kinai-eves-horoszkopja-szerint-2016-a-majom-eve-lesz.htmlFebruár 8-án beköszönt a kínai újév, ezzel együtt pedig jön a Majom éve. Már a Kecske évében is megfigyelhető volt egy általános javuló tendencia, ami nem marad abba: javul a kedélyállapotunk, még a vegyes hatások ellenére sem hagyjuk magunkat leigázni. Jó hír, hogy épp ez az esztendő lehet az, ami kedved szerint alakítható, viszont okos és megfontolt lépéseket kell tenned azért, hogy a tervezett célokat hibák nélkül megvalósítsd. HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.