Eljött a cselekvés ideje! – Heti horoszkóp (január 11-17.)

asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hála a növő holdnak, rengeteg energiához juthatsz a héten – talán a kelleténél egy kicsit többhöz is. Mindenképpen használd fel őket, és kezdj el belőlük építkezni!

Remek hangulatban indul a hét, jó formában vagy, legyőzhetetlen éned bárhova eljut, bármit megvalósít. Most bátran lehetsz igazi Kos! Minden körülmény adott ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki a lehetőségeidből. Bátran törekedj maximalizmusra, és ne hagyd, hogy bárki lebeszéljen a terveid megvalósításáról, sőt egyáltalán ne hagyj semmiféle beleszólást. Tele vagy erővel, energiával, a kreatív ötletek sem hiányoznak, most sokakat elkápráztathatsz tudásoddal. Itt az ideje valami új projektbe kezdeni, akkor is, ha eleinte akadályok állják utadat. Bármibe is fogj ezekben a napokban, sikerrel be is fejezheted. Új ötletek kívánkoznak ki belőled, hosszú távú terveid születnek, amelyek mind megvalósíthatóak, ráadásul egyedül érheted el a legnagyobb sikert.

Hétfőn és kedden kissé nehézkes lesz rálelni a békére. Kellemetlen, vitákkal cifrázott pillanatok nehezíthetik az életedet, és eleinte nem fogod érteni, mi is volt az egész helyzet kiindulópontja. Az egyetlen igazán jó dolog, amit tehetsz, hogy nem vágsz vissza senkinek, akkor se, ha megbántanak. Tűrd a helyzetet csendben, és hidd el, így fog egészen gyorsan lecsitulni ez a békétlen állapot. Tény, hogy alapjában nem jellemző földies jegyedre, hogy feleslegesen konfliktusokba bonyolódj, ám, ha mégis elindulnak ezek a folyamatok, akkor törekedj arra, hogy mihamarabb pontot tegyél a végükre. Találd meg a módját annak, hogy kiadd magadból a feszültséget! Csütörtökre teljesen visszatalálsz a normális kerékvágásba, és még te is meglepődsz azon, milyen gyorsan megtalálod az összhangot mindenkivel.

Pozitív meglepetésként ér az, milyen remek hírek érkeznek hozzád, ráadásul nem is egy, hanem rögtön több üggyel kapcsolatban is. Úgy tűnik, mintha végre megoldódnának a problémák, illetve ott, ahol eddig teljes sötétségben tapogatóztál, feltűnik az alagút végén a fény. Az anyagi jellegű dolgok kiemelt szerepet kapnak, valamit meg akarsz oldani, új dologba kezdeni, ehhez pedig alaptőkére lenne szükséged. Egy biztos, bármerre indulj, bármibe kezdj, a megoldást könnyen megleled. Rengeteg új terved születik, amelyek megvalósításában mások is szívesen részt vennének – gondold át önállóan, hagyod-e nekik!

Ezen a héten fókuszba kerülnek a családi és a baráti kapcsolataid, és a legrosszabb, amit tehetsz, hogy homokba dugod a fejed. Nem, így semmi nem fog megoldódni, szembe kell nézned önmagaddal és másokkal. Valójában az egyetlen fontos dolog az, hogy köss kompromisszumot mindenkivel. Hidd el, ha alapvetően a békére törekszel, akkor könnyen megtalálod az összhangot másokkal. Ezek a napok kedveznek a kibéküléseknek, a mélyenszántó gondolatok kimondásának. Itt az ideje, hogy megmutasd szeretteidnek, bármikor számíthatnak rád. Valamilyen formában bizonyítanod kell azt, hogy lehet hozzád fordulni mindenféle apró-cseprő üggyel, de akár egy komoly feladatból is kiveszed a részed. Ha úgy hozza a sors, hogy segítened kell, hát tedd meg!

Hétfőn és kedden sok szál összekuszálódik, nem is igazán fogod érteni, miért történik mindez. Nehezen találod meg a közös hangot másokkal, ám egy biztos: ne erőltess semmit! Nem vagy csak alig-alig találod a helyed, dolgozni nem igazán lesz kedved, de még a házimunka vagy a baráti találkozók sem fognak vonzani, kimondhatod önmagadnak, hogy magányra és békességre vágysz. Egyetlen problémával kell számolnod: ha elkezded tologatni a feladataidat, és az ígéreteidnek nem teszel eleget, az tényleg bajt hoz. Ezt mérlegeld időben, hátha épp ez ki tud mozdítani az egy helyben toporgás állapotából. Kész szerencse, hogy szerdától hirtelen új lendületet veszel, s rájössz, merre kell elindulnod.

Energiából és jókedvből lesz bőven, persze ehhez neked is sokat kell tenned – például mosolyogj sokat! Alapvetően elmondható, hogy minden jól működik körülötted, a lelked békés, a környezeti hatások nem akadályoznak céljaid elérésében, sőt napról napra azt tapasztalhatod, hogy emberek kezdik segíteni a törekvéseidet. Ne lepődj meg azon, ha a napokban kifejezetten sokan keresik a társaságodat, hisz jó lesz veled lenni, beszélgetni, játszani, eszmét cserélni. Ezen a héten minden napra találsz magadnak valamilyen izgalmas elfoglaltságot, ami a rutinfeladatokat követően újabb lendületet ad. Kreatív ötletekkel és tervekkel állsz elő, bátran légy nyílt, mondd el, mi fogant meg benned.

A növő hold felturbóz, a Szaturnusz viszont türelemre int – érdekes kettősséget fogsz megélni, de ne bánd, mert sokat tanulhatsz belőle. Lehet, hogy épp időben észreveheted, nagyon rossz úton jársz egy célod elérésének érdekében. Ha azt érzed, hogy láthatatlan erők tettekre sarkallnak, hát cselekedj, ne félj, mert most tényleg semmit nem ronthatsz el, legfeljebb megtorpansz, ami megerősít még inkább a feladataidban. Igazából annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy akkor sem nagyon fogsz tudni egy helyben ülni, ha titokban arra vágynál. A hét első két napján még talán megengedheted magadnak, hogy kicsit elmélázz jelenlegi helyzeteden, ám szerdától ez tilos: ekkor jön el a cselekvés ideje.

Vegyes hatások várhatóak, a növésben lévő hold sok energiát ad, viszont nem biztos, hogy mindent be tudsz fogadni, hisz kicsit talán több impulzus is érkezik a kelleténél. Több életterületedre jelentős hatással lesz ez a hét, figyeld az eseményeket, és alkalmazkodj a változó körülményekhez. Többször is azt fogod tapasztalni, hogy ingadozik a hangulatod, kissé zavarosak lehetnek a gondolataid, és nehezen tudod türtőztetni magad, de az éremnek mindig két oldala van. Szerencsére lesznek jó pillanataid is, ezért próbálj meg a nehézkesebb órákban is mosolyogni, kitartani, ha lassan is, de haladni a céljaid felé, és pozitív gondolatokkal körbeölelni magad. A csütörtök és a péntek remeknek ígérkezik, adj magadnak egy esélyt.

A Mars kifejezetten hátráltató hatással lesz rád, a Vénusz viszont cserébe békét hoz, így el tudod fogadni, ha most nem megy minden úgy, mint a karikacsapás. A hét elején még minden kissé vontatottabban halad, a dolgok akadoznak. Ahhoz, hogy ismét békét teremts magadban és közvetlen környezetedre is jó hatással légy, muszáj tudatosan nyugodtnak maradnod, és megtalálnod azt az örömforrást, amely bármikor feltölt energiával. Ha valaki bánt vagy keresztbe akar tenni neked, azt ne viszonozd, hanem bölcs és türelmes Nyilas módjára hunyj felette szemet. Szerencsére csak hétfőn és kedden érzed, hogy védekezned kell a láthatatlan erők ellen, szerdától érezhetően és igen gyorsan lenyugszanak a kedélyek, impulzívabbá és sikeresebbé válsz.

A munka vagy a tanulás igencsak felemészti energiatartalékaidat. Megpróbálsz ugyan maximálisan helyt állni, ám a családod sem kímél túlzottan, és megeshet, hogy furcsa igényekkel állnak elő a napokban. Az ok egyszerű: szeretnék, ha életükben aktívabban jelen lennél, mint a múlt héten. Ha nem akarsz kidőlni a sorból már az év legelső havában, akkor próbáld okosan, logikusan megközelíteni a feladataidat, igyekezz előre beosztani az idődet, és többletmunkákat lehetőleg addig ne vállalj, amíg a régieket nem zárod le. Nem jönne jól, ha épp most esnél ágynak. Mozdulj ki végre az egyhangú mókuskerékből, menj szabad levegőre még akkor is, ha zord az idő.

Ezen a héten összekuszálódhatnak a szálak, fura élethelyzetek alakulhatnak ki körülötted, könnyen belebonyolódhatsz vitákba, felesleges szócsatákba, miközben ez annyira nem jellemző rád. Lényeges lesz, hogy időben észrevedd, ki akar segíteni és ki gátolni. Jó lenne, ha bátran elmondanád, mi bánt, milyen gond gyötör, mert ha nem vagy hajlandó beszélni a napi problémákról, vagy elmondani a véleményedet másoknak, az előbb vagy utóbb feszültséget szül. Ugye érted ezt az üzenetet? Nem kell kertelni, mondd ki bátran, ami a szívedet nyomja! Helytelenül cselekszel, ha visszafojtod a bánatodat, a dühödet, vagy azt gondolod, jobb elkerülni a konfrontációt. Hatalmas tehertől szabadíthatod meg magad az őszinteséggel.

Apró, de mindenképpen pozitív előjelek, érdekes események, inspiráló találkozások jellemzik ezt a hetet. Remek gondolataid lesznek, és kölcsönösen igaz lesz, hogy te segítesz másoknak, mások segítenek neked. Olyan dolgok történnek veled és körülötted, amelyeket nem lehet félresöpörni, hisz a te érdekedet is szolgálja az, hogy a lehető legtöbbet hozz ki a pillanatnyi körülményekből. Eljött az az idő, amikor rá kell lépni egy új útra, és nem baj, ha az teljesen ismeretlen számodra. Bátorság legyen végre mindennapi éltető erőd. Tégy konkrét lépéseket egy régi, fontos terveddel összefüggésben, ne halogass semmit tovább a szerdai napnál! Amit ezen a héten elindítasz, az komoly hatással lesz az év további részére!

Mit hoz a Mars éve? Előrejelzés a 2016-os évrehttp://www.life.hu/horoszkop/20151130-a-2016-os-ev-a-mars-eve-lesz-elorejelzes-es-horoszkop.htmlAlkalmazkodsz a világ körforgásához, vagy hagyod, hogy a lehetőségek elsétáljanak melletted? Az elmúlt években soha nem volt olyan kemény és embert próbáló időszak, mint amilyen a 2016-os esztendő lesz. Ha erős vagy, kitartó, állhatatos és jól tervezel, akkor még a nehéz helyzeteket is a magad javára tudod fordítani. Horoszkóp--Január havi pénzhoroszkóp – Csapj le az új lehetőségekre, és élvezd a sikert!http://www.life.hu/horoszkop/20151221-a-life-hu-januar-havi-penzhoroszkopja.htmlAz új év első hónapja tele lesz lehetőségekkel, és még a Merkúr segítő támogatását is élvezheted. A Szaturnusz alkalmanként erősen gátolhatja a terveid megvalósítását, ám egyben megóv attól, hogy elhamarkodott lépéseket tegyél. A kapkodás bajt hozhat, ha azonban mindent alaposan körbejársz, nem lehet gondod! Horoszkóp--Kínai horoszkóp: mit hoz neked a Majom éve?http://www.life.hu/horoszkop/20151208-a-life-hu-kinai-eves-horoszkopja-szerint-2016-a-majom-eve-lesz.htmlFebruár 8-án beköszönt a kínai újév, ezzel együtt pedig jön a Majom éve. Már a Kecske évében is megfigyelhető volt egy általános javuló tendencia, ami nem marad abba: javul a kedélyállapotunk, még a vegyes hatások ellenére sem hagyjuk magunkat leigázni. Jó hír, hogy épp ez az esztendő lehet az, ami kedved szerint alakítható, viszont okos és megfontolt lépéseket kell tenned azért, hogy a tervezett célokat hibák nélkül megvalósítsd. HoroszkópThinkstockNyiss az új felé! – Január havi horoszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20151217-a-life-hu-januar-havi-altalanos-horoszkopja.htmlA karácsonyi és szilveszteri felhajtás után új lendületet ígérnek a csillagok minden jegynek. Szövögesd bátran a terveidet, fogalmazd meg vágyaidat – az égiek mindenben támogatni fognak. Horoszkóp--2016, a lezárás éve – Horoszkópod elárulja, mire számíts az új esztendőben!http://www.life.hu/horoszkop/20151201-a-life-hu-2016-os-altalanos-eves-horoszkopja.htmlSorsfordító év vár a Skorpiókra, az Ikreknek változniuk kell ahhoz, hogy változhassanak, a Bakoknak pedig nem szabad tovább húzniuk az időt, és rendezniük kell függőben lévő ügyeiket. Tudni akarod, mi vár rád 2016-ban? Olvass tovább, horoszkópod megmondja! HoroszkópThinkstockRád talál az igazi? Szerelmi előrejelzés 2016-rahttp://www.life.hu/horoszkop/20151207-a-life-hu-2016-os-eves-szerelmi-horoszkopja.htmlFelejthetetlen találkozások, egyéjszakás szerelmek, elköteleződés és kalandozások – vegyes történéseket ígérnek az égiek minden csillagjegy számára. Ám bárhogyan is alakul szerelmi, egy valamit véss az eszedbe: minden azért játszik össze, hogy a végén boldog lehess. Nézd meg, mit tartogatnak a csillagok a 2016-os évre! HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.