asztrológia havi horoszkóp ezotéria október
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok csillagjegynél okozhat kisebb-nagyobb galibákat október hava, ám semmi esetre sem szabad megijedni: ha sikerül átugrani az elénk kerülő akadályokat, garantáltan elégedettek leszünk.

Október első néhány napjában az anyagi ügyeké lesz a főszerep. Sok pénzt költhetsz régi álmaid megvalósítására, talán már kicsit túl is költekezhetsz, de emiatt ne legyen bűntudatod, és ne ostorozd magadat. Ugyanakkor ennek következtében összeütközésekbe is keveredhetsz közvetlen környezeteddel. Légy résen, és próbálj meg a békesség kedvéért inkább diplomatikus maradni! A hónap végére beköltözik hozzád a békesség, a harmónia, így még a pihenésre is jut egy kis időd. Ha egy mód van rá, mostanában senkinek se adj kölcsön, mert nagyon kevés esély van arra, hogy visszakapod valaha. Legyél elővigyázatos a közlekedésben, főként 18-án és 22-én.

Egy igen mozgalmas, eseményekkel és pozitív hatásokkal teli időszak következik, erőben, energiában nem lesz hiány, csak arra vigyázz, hogy ne kótyavetyéld el haszontalanságokra az idődet. Mindemellett családi vitákból, összezörrenésekből is bőven akad, de ezekből tanulhatsz valamit, főleg, ha toleranciával állsz a dolgokhoz. Október második felére csendesednek és alábbhagynak a gondok. Ez számodra is felüdítően fog hatni! Munkában, tanulásban sikerekre, eredményekre számíthatsz. Ha lakás- vagy házcserén, esetleg költözésen gondolkodsz, akkor ez a hónap erre teljesen tökéletes lehetőséget kínál. Egy új szerelem is bekopogtathat hozzád, ezért érdemes nyitott szemmel járnod.

Nem érzed magad túl jól a bőrödben, nehezen vagy esetenként már nem találod a helyed? Úgy érzed, hogy mindenhol és mindenki elhanyagolna? Ezt nem másnak, mint Uránusznak köszönheted, de ne szomorkodj, nem tart sokáig, hamarosan minden visszatér a megszokott kerékvágásba! Ám, mielőtt ez a nyugalom, megszokottság bekövetkezne, előtte – egész pontosan október első felében – számos akadállyal kell szembeszállnod. A csalódásokkal teli időszak nemcsak a barátaiddal, hanem a partnereddel való kapcsolatodat is megviselhetik. Kisebb-nagyobb vitákra, konfliktusokra is számíthatsz, főként a 12-e és 20-a közötti napokban. Légy türelmes, lassan minden rendbe jön, te pedig szépen el tudod simítani a problémákat. Pénzügyileg ez a hónap eléggé vegyesnek mondható, bevételekre és váratlan kiadásokra egyaránt számíthatni lehet.

Október elején, érzelmi életed kétkedése, ingatagsága okozhat lelki gondokat neked, néhány kudarcra, félreértésre is számíthatsz, de ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a szomorúság! Sőt, jobban teszed, ha megpróbálsz mosolyogni, és mutasd meg a világnak, hogy neked senki és semmi sem árthat, sem kritikával, sem kellemetlen piszkálódással. Légy türelmes és kitartó, mert így talán elkerülheted mind a szakítást, mind pedig a komoly vitákat! Anyagiakkal összefüggésben is több feszültség várható, mint általában. Ezt a hatást a jelenlegi bolygóállások okozzák, inkább viszik a pénzt, mint hozzák. Szánj több időt a családodra, barátaidra, hiszen mostanság igen kevés energiád volt rájuk. Ők azok, akikre mindig számíthatsz, és segítenek átvészelni a nehéz időszakokat is.

Az Oroszlánok munkahelyi gondjai, illetve az iskolai leterheltség október első napjaiban eléggé megnő, felfokozódik, mert a magánéleti dolgokkal foglalkoznak a karrierépítésük, előmenetelük helyett. A családi életedben sürgősen rakj rendet, ebben – fura módon – a pénzügyek a segítségedre lehetnek, de az akaratosság már kevésbé. Figyelj erre oda! Próbálj meg olyan megállapodást, utat találni, ami környezetednek, és akár barátaidnak is megfelelhet. Készülj fel, mert ez igen nehéz feladat lesz, de sikerülhet, ha türelmes és megértő leszel, és végtelen őszinteséggel, odaadással állsz az aktuális feladatokhoz. Érdemes lenne egy csipetnyi pihenést beiktatni a rohanó hétköznapok közé, és ha nyugalomra találsz, akkor az segíteni fog tisztán látni a jövőt.

Ez a hónap a problémák megoldásának időszaka. Többé-kevésbé más aspektusból kell látnod a világot, mert most nem csak a saját gondjaidon kell nagy erővel dolgoznod, hanem a családodnak, barátaidnak is lesznek olyan bonyolult ügyeik, amelyekben neked kell támaszt nyújtanod. Nem lesz egy könnyű menet, hiszen több szempontot is figyelembe kell venned, csak így lehet mindenkinek jó a végeredmény! Az ősz beköszönésével még olyan dolgok is nyugtalaníthatnak, amelyek máskor nem okoznának kellemetlenségeket. Vigasztaljon az a tudat, hogy célkitűzéseiddel a helyes úton haladsz, sikereket érhetsz el, és még a kedélyállapotod is jelentősen jobb lesz november közeledtével!

Ez a hónap kellemesnek és reményteljesnek tűnik, viszont egy dologra mindenképpen figyelj oda: az új ismertségek sok gondot, galibát okozhatnak, de októberben néhány régi vagy épp kezdődő barátság felbomolhat, és csalódhatsz abban, akit mind ez idáig barátnak véltél. Tartsd szem előtt azt, hogy úgy tudod elkerülni a problémákat, ha tudatos és magabiztos maradsz. Ugyanakkor váratlan pénzforráshoz is juthatsz, de légy nagyon körültekintő, és ne költsd el azonnal felelőtlenül. A kedveseddel vagy kiszemelteddel kapcsolatosan is dilemmák merülhetnek fel, a végeredményhez lojalitásra és figyelmességre lesz szükség. Nyugalom! A baj nem olyan óriási, mint amilyennek azt gondolnád. Csak a lelked mindent nagyobbnak vél, mint amekkora valójában. Mindent megoldasz türelemmel és kitartással.

Fantasztikusan indul ez a hónap, jól haladsz terveid végrehajtásával, és sokakat meg fogsz lepni a gyorsan elért eredményekkel. Október utolsó napjaiban már több bonyodalomra, nehézségre kell számítanod, amit nemcsak szerelmi kapcsolatodban, hanem a karrieredben is megérezhetsz. Rokonaiddal, kedveseddel vagy közeli barátoddal félreérthetitek egymást, ez pedig veszekedésbe torkollhat. Azonban, ha okosan és racionálisan állsz a problémákhoz, és jól érvelsz, akkor a bajok tovaszállnak. Hivatásoddal kapcsolatosan bonyodalmakra is sor kerülhet, a túl vonzó ajánlatoknak ne dőlj be! Lényegesen több türelemre lesz most szükséged, mint egyébként. Viszont lesznek támogatóid, akik segítségedre lehetnek a kellemetlenebb és nehezebb pillanatokban.

Október első napjai kellemetlen meglepetéseket tartogatnak számodra, ezért légy nagyon körültekintő a közlekedésben, a sportban és a kommunikáció terén. Könnyen előfordulhat, hogy félreérthetik, amit megosztanál másokkal, vagy rossz néven veszik, amit teszel. Családtagjaiddal, barátaiddal, szomszédaiddal ne fogj olyan beszélgetésekbe, levelezésekbe, amelyek nézeteltérésekre adhatnak okot! Próbáld meg ezeket az ügyeket inkább későbbre elhalasztani! A jó hír, hogy a hónap végére már pozitív dolgok üthetik fel a fejüket, akár bekopogtathat hozzád Ámor, vagy kivirágozhat ellaposodóban lévő kapcsolatod. Mindenképpen alakíts a szerelemmel kapcsolatos elvárásaidon, mert ezzel csak segíthetsz magadon. Hidd el, ha ez sikerül, akkor a jutalom sem marad el!

E hónap során több feladat is vár rád, ami az elmúlt hónapokból, nyárról vagy éppen az év elejéről maradt rád, s eddig csak halogattad, tologattad. Most eljött az idő a cselekvésre, nincs több kibúvó! Rajta, ess neki, mert nincs, aki megcsinálja helyetted! Ennek ellenére valahogyan mégis nehezedre esik a sok munka, de még a tanulás is. Ne keveredj szükségtelen vitákba, összezörrenésekbe kollégáiddal vagy iskolatársaiddal, mindössze hagyd szó nélkül a dolgokat, amiket alaptalanul vágnak a fejedhez! Ha belebonyolódsz a konfliktusokba, Te jöhetsz ki belőlük rosszabbul. Anyagiak terén szerencsés lehetsz, főleg 27-e körül. Figyeld az adódó lehetőségeket a hónap végén, mert egy meglehetősen fura forrás által gyarapíthatod a pénztárcádat.

Most már tényleg beköszöntött az ősz, jön a hideg, esős idő, a fák levelei egyre gyorsabban hullanak, és még te is úgy érzed, hogy kissé veszítesz a fényedből, kedvedből. Kicsit érthető, hisz lassan jönnek a sötét délutánok és a tél, de még ez sem ad okot arra, hogy ne újulhass meg. Mert igenis, képes vagy erre, és legyen így most is! Pénzügyekben kellemes, pozitív időszak következik számodra, különösképp a 12-ét követő periódusban. Kedvesed meglephet valamivel, ami igazán értékes lehet neked, de a szingliknek sem kell elszomorodniuk, mert hamarosan változás következik be az ő életükben is. Ha még ki akarsz kapcsolódni, akkor azt a hónap második felére időzítsd, mert az első két hétben rengeteg feladat vár megoldásra!

Elérkezett a változás ideje, ne halogass tovább semmit sem, mert az időhúzás most nem célravezető számodra! A sok munka mellett szánj időt egy kis pihenésre, kikapcsolódásra is, akár a pároddal, akár a barátaiddal együtt töltsd el valamelyik szabad hétvégédet, és frissülj fel. Nem lesz hátrányodra a lazítás, hiszen elég zűrös, leterhelő, sok odafigyelést igénylő napok következnek az életedben, ami sok-sok feladat megoldásában fog megnyilvánulni. A hónap során néhány új barátságra, ismeretségre tehetsz szert, amelyekre hosszú távon számíthatsz. Nagyszerű időszak lesz a 13-a és 20-a közé eső néhány nap! Minden, ami most megadatik neked, az hosszú távon hasznodra lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.