Heti horoszkóp (december 5-11.) – Most megvalósíthatod a legmerészebb álmaidat is

asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hála a hét konstellációinak, most valamennyi csillagjegy úgy érezheti, hogy jó irányba alakulnak a dolgai. A Kosok igazán eredményes és új lehetőségekkel teli napok elé néznek, a Bikáknak tálcán kínálja a sors a kellemes pillanatokat, a Skorpiók pedig használják ki, hogy most senki nem tud majd ellenállni nekik. Nézd meg, neked mit tartogatnak a csillagok a Life.hu hétvégi horoszkópjában!

Nagyszerű hírekkel indul és folytatódik ez a heted. Olyan lehetőségekről értesülhetsz, amelyeknek ha csak a felét valósítod meg, akkor is bőven túlteljesítetted legmerészebb terveidet is. Nagyon jó eséllyel veszel a héten minden akadályt, még a legkeményebbeket is. Sorra szállítod az eredményeket, ami természetesen pozitívan hat az önbizalmadra is. Környezeted is látni fogja elégedettségedet, mosolygós és optimista leszel. A jónál is jobb lehet a szerdád és a pénteked, mert a konstellációk a szakmai mellett a magánélet területén is meghozzák a várva várt pozitív változást. Nagyon jó időszak lesz ez a hét arra, hogy emberi kapcsolataiddal is többet törődhess. Építheted, javíthatod őket, sőt még segítséget is nyújthatsz egy bajba került ismerősödnek. Ne feledd, a héten a karácsonyi vásárlás szervezéséhez is jól állnak a csillagok!

Ezen a héten sok váratlan, de mindenképpen pozitív hatású esemény bekövetkeztében reménykedhetnek a Bika jegy szülöttei. Nem kell tenni sem érte, csak hagyd, hogy a dolgok megtörténjenek. Sodródj az árral, most nincs egyéb dolgod, mint kényelmesen kivárni, hogy a számodra megfelelő helyen kiköthess. Te igazán olyan vagy, aki a kis dolgokat is nagyon tudja értékelni. Most itt az alkalom, hogy örömmel és elégedettséggel nyugtázd az öledbe pottyanó lehetőségeket. Ezen a héten messze elkerülnek az igazán komoly dolgok, a problémás helyzetek, a kényes ügyek és a kellemetlen emberek. Így könnyen lehetsz kiegyensúlyozott, harmonikus. Ebben a kellemes hangulatban igazán nem okozhat nehézséget a karácsonyi bevásárlás és az egyéb, ünneppel kapcsolatos előkészületek megszervezése. És még egy jó hír: ebben az időszakban emberi kapcsolataidat is pozitívan tudod alakítani, és ez kifejezetten hasznodra válna!

A mozgékonyságáról híres Ikrekre ezen a héten olyan feladatok várnak, amelyek fejlődésük szempontjából lesznek fontosak. Emiatt azonban háttérbe kerülnek a karácsonyi ajándékok megszerzésére irányuló bevásárló körutak. Hidd el, hosszabb távon megtérül, ha most lemondasz ezekről a plázás portyákról, és rövidebb utakon szerzed be az ajándékokat. Az így felszabadított idődet fordítsd a munkádra, a tanulásodra, mert a Hold segíti most szellemi és anyagi gyarapodásodat egyaránt. Amikor a hét végén visszatekintesz az elmúlt napokra, látni fogod, hogy miben és mennyit tudtál fejlődni. Joggal lehetsz elégedett majd az eredményre. Sikeres lehetsz az üzleti életben is: köthetsz előnyös szerződéseket, tető alá hozhatsz fontos megegyezéseket, jogi ügyeket rendezhetsz gyorsan és akadálymentesen. Ha szerettél volna már korábban munkahelyet változtatni, most itt az alkalom a megfelelő megtalálásához, vagy akár egy régen vágyott vállalkozás beindításához. Ezen a héten mindenkit levehetsz a lábáról személyed varázsával.

Múlt héten a szokásosnál sérülékenyebb voltál, sok minden kedvedet szeghette. Ez a hét azonban sokkal jobb lehetőségeket hoz számodra. Kitisztul az égbolt fölötted, nincsenek rossz fényszögek, nincsenek akadályozó planéták, sőt, akadályt gördítő emberek sem lesznek körülötted. Dolgaid megállíthatatlanul és könnyedén haladnak a maguk útján. Ha mégis úgy érzed, hogy megakadtál, rögtön lesz olyan, aki a segítségedre siet, és okos tanácsokkal segít. Döntéseid meghozatalakor légy megfontolt és körültekintő! Ne hozz gyors döntést akkor sem, ha sürget az idő. Inkább aludj rá egyet, így biztosabban találod majd meg a neked legmegfelelőbb megoldást. Szerdán és csütörtökön a Szaturnusz arra fog motiválni, hogy kicsit légy egyedül. Hallgass a szavára, mert szükséged lesz az átmeneti csendre, hogy végig tudd gondolni a fontosabb dolgaidat, akár a karácsonyi előkészületeket vagy a bevásárlásokat is.

Hétfőn és kedden viselkedj úgy, mint egy igazi Oroszlán! Jól érzed, hogy olyasmit akarnak rád erőltetni, ami nem is a te feladatod. Bátran nyilvánítsd ki a véleményedet a dologgal kapcsolatban, ne engedd, hogy mások akarata miatt kelljen behódolnod. Figyeld meg, mennyire jót tesz majd az önérzetednek, ha kimondod a boldogító nemet. Ez a helyzet megismétlődhet még többször is ezen a két napon, de tarts ki a véleményed mellett, persze ugyanakkor azért próbálj meg diplomatikus lenni, komolyabban ne bonyolódj nagyon bele semmilyen vitába. A hét második felére kitisztul fölötted is az ég, és meglátod majd, hogy az előző napi eseményekből még hasznod is származhat. Arra vigyázz azonban, hogy a fontosabb anyagi döntéseket, a különféle szerződéskötéseket, és jogi vonzatú ügyeket halaszd inkább a következő hétre, vagy ha ráérősebbek a dolgaid, akkor inkább told át őket a következő évre. A karácsonyi készülődést és a vásárlást szeretteiddel együtt intézd.

Uralkodó bolygód jelenlegi helyzetének köszönhetően ötleteid a szokásosnál is praktikusabbak, racionálisabbak, és természetesen ne feledkezzünk meg a kreativitásodról sem, amely szintén kiemelkedő erőben van ezen a héten. Szerencsére friss és energikus vagy, így aztán már semmi sem menthet meg a munkád területén kopogtató sikertől. Vedd észre az adódó lehetőségeket, és élj velük, használd ki őket! Ez az időszak most nem a lazítás, nem a pihenés ideje, mert a héten a Hold növekedése egyenesen arányos lesz a magánéleti és szakmai sikerlehetőségeidnek növekedésével. Segítőkészséged révén ezeket a pozitív esélyeket nem csak önmagad, hanem mások segítségére is fordítod majd. Amennyiben kedvező ajánlat érkezik hozzád ezen a héten, gondolkodj el rajta, mert hosszú távon is óriási lehetőség tárulhat fel előtted.

Kicsit mintha lógatnád az orrod. Fel a fejjel, hiszen igazán nincs okod a lelombozódásra! Már attól is elfáradsz, ha csak rágondolsz a karácsonyi hajtásra. Gondolj csak vissza a hasonló időszakokra! Ugye, hogy sokkal keményebb helyzetben is tudtál már bizonyítani? Ne tétovázz, vedd elő rejtett tartalékaidat, kreativitásodat, és máris rájössz, hogy egy kis programváltoztatással, idő- és energia átcsoportosítással helyrebillentheted egyensúlyodat, újból önmagad lehetsz. Gondolkodj rajta, hol is kezdj el változtatni? Most ne légy túl kritikus önmagadhoz, hiszen mások ezt már megtették veled az elmúlt hetekben. Hidd el, hogy egy kis változtatással az eddig unalmasnak tűnő teendőket is érdekesebbé, izgalmasabbá varázsolhatod. Időben kezdj hozzá annak eldöntéséhez, hogy kit mivel lepsz meg karácsonyra, hiszen a döntések meghozatala a Mérleg jegyűek számára nem is olyan egyszerű feladat. Gondolj arra, hogy a Jupiter most a te jegyedben állomásozik, ezért ezen a téren is szerencsés leszel.

Közkedvelt leszel a héten fokozódó energikusságod, életkedved miatt, mely másoknak is példát mutat. Vidámságod, optimizmusod hozzásegít, hogy ebben a jó hangulatban új dolgokat találj ki. Mivel környezeted is szívesebben van veled pozitív kisugárzásod miatt, a csapatmunkában is kifejezetten erős lehetsz ezen a héten. A legmárkásabb akkumulátorokat is magad mögé utasítod hatalmas energiatartalékaiddal tettre kész vagy, bármilyen új kihívásról is legyen is szó. Környezetedet annyira elkápráztatod szellemességeddel, hogy ezekben a napokban semmire sem tudnak neked nemet mondani. Annál is inkább veled vannak, mivel látják, hogy ötleteid az ő számukra is hasznosak lehetnek. Gondoltál mostanában arra, hogy új ügyfelek után nézz? Esetleg új munkára vágysz? Még karácsony előtt ezzel kapcsolatos pozitív jelekkel fogsz találkozni, csak figyelj!

Amelyik zodiákusban jár a Nap az égen, azt ragyogja be fénnyel, életerővel. Ennek ellenére a hét első felében optimizmusod kissé megkopik, aminek eleinte te sem érted az okát. Bizonytalannak, olykor bizalmatlannak érzed magad, de nem látod az okot, hogy miért is van ez az érzés. A planéták üzenetei szerint a kiváltó okot valamelyik emberi kapcsolatodban kell keresned. Attól tartasz, hogy valaki nem őszinte hozzád, kissé megvezet, vagy a hátad mögött mást tesz, mint amit szemtől szembe mond neked. Nem igazán tudsz szabadulni ettől az érzéstől, olyannyira nem, hogy munkádra, intézendő ügyeidre, emberi kapcsolataidra sem tudsz kellőképpen koncentrálni. A jó hír az, hogy ha igazán keresed, meg fogod találni a probléma okát, sőt, csütörtöktől meg is tudod oldani azt. És, hogy a jegyedben járó Nap is hozhassa a formáját: a hét második felében egy új álláslehetőség, vagy költözés, akár lakáscsere pottyan az öledbe. Gondold át alaposan ezt a szinte karácsonyi ajándéknak számító lehetőséget, ne mondj rögtön nemet! Lelked mélyén már úgyis vágysz valamilyen gyökeres változásra.

Ezen a héten a jegyedben járó Merkúr kommunikációdra, és ezáltal emberi kapcsolataidra lesz hatással. Te, aki az érzelmeidet mélyen elrejted, egy Merkúr - Hold fényszög, majd egy Merkúr-Neptunusz fényszög hatására végre tudsz erről a témáról beszélni. Nem keveset! Figyeld majd meg, hogy környezeted mennyire pozitívan fogadja majd ezt a nagy változást! Könnyen a középpontba kerülhetsz, eredményesebb és sikeresebb lehetsz, emiatt az érzelmi kinyilvánítás miatt. Most ne ragaszkodj a konzervatív, kötelességtudó, morcos Bak jelleghez, hanem élvezd baráti és rokoni kötelékeid javulását, gördülékennyé válását. Ezt az érzelmekkel telt kommunikációs időszakot arra is használhatod, hogy megszabadulj a már korábban terhessé vált kapcsolataidtól, vagy csak egyszerűen merj beszélni arról, mi zavar abban a kapcsolatban. Ez a kellemes fényszög a karácsonyi vásárlásaidra is jó hatással lehet, hiszen a Merkúr a kereskedelem bolygója is!

Mozgalmas hétnek nézel elébe, főleg az elején fognak pörögni az események. Bár Te, az uralkodó bolygód miatt be vagy oltva a váratlan eseményeken való meglepődés ellen, azért most mégis felhúzod párszor a szemöldököd. Az égiek pár régi, meg nem oldott dolgoddal találkoztatnak ismét, amelyekről már azt hitted, hogy sikerült jó mélyre beseperni a szőnyeg alá. Ezen kívül az új kihívások sem fognak elkerülni a héten, így aztán fel kell adnod azt a korábbi elhatározásodat, hogy karácsony előtt már nem fogsz semmibe belekezdeni. Olyan lehetőséget kapsz, amin érdemes lesz komolyan elgondolkodnod, majd rábólintanod. Fontos, hogy ezen zsúfolt héten is megtaláld a kellő egyensúlyt a számodra fontos négy pólus között, amelyek a munka, az anyagiak, a család, és a saját elvárásaid.

Most legszívesebben messzire menekülnél a rengeteg tennivaló elől, de ne tedd, mert rengeteg felhasználásra váró energia van benned. Ha jól körülnézel a házad táján, meg is fogod találni azt a területet, ahol érdemes hasznosítanod, felhasználnod őket. Kettős jegy révén megszokhattad már többször, hogy mást mond a fejed és mást diktálna a szíved. Emiatt - mint már annyiszor- most is sok a feszültség benned. Ne aggódj, a hét közepe felé lassan tisztulni fog a kép, és lassan, de biztosan a feszültség is tovaszáll. Épp idejében, mert az égiek nagyon jó lehetőséggel ajándékoznak meg szerda – csütörtök tájékán. Fogadd el bátran, hosszú távon nagyon pozitív eredményre számíthatsz! A benned rejlő energiákat lassan már a karácsonyi előkészületekre, vásárlásokra is érdemes fordítanod, vagy alkoss valami egyedit, hogy mindenkinek leessen tőle az álla!

A vissza nem térő alkalmak hónapja: ezt hozza a decemberhttp://www.life.hu/horoszkop/20161124-a-life-hu-december-havi-penzhoroszkopja.htmlEz a hónap nem csupán az ünneplést hozza magával, hanem kiaknázatlan lehetőségeket és újabb anyagi forrásokat is tartogat majd a csillagjegyeknek. Ha résen vagy, vastag pénztárcával zárhatod az óévet. Horoszkóp--Most jön az igazi? Horoszkópodból kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20161122-a-life-hu-december-havi-szerelmi-horoszkopja.htmlAkik eddig egyedül voltak, december havában biztosan rájuk talál az, aki mellett hosszú távon is el tudják képzelni magukat. Az égiek arra intenek, hogy maradj nyitott, ne ítélj első pillantásra, és élvezd ki a romantikával töltött perceket, amikben bővelkedni fog ez a hónap. Horoszkóp--Decemberi horoszkóp: mit hoz az év utolsó hónapja?http://www.life.hu/horoszkop/20161118-a-life-hu-december-havi-altalanos-horoszkopja.htmlAz Ikreknek csupa kellemes élményt tartogat december hava, az Oroszlánok legyenek figyelmesek és ne kapkodjanak, mert könnyen megtörténhet a baj, a Bakok pedig most a pénzügyeikben legyenek óvatosabbak. Olvasd el, és tudd meg, mit tartogatnak neked a csillagok az év legvarázslatosabb hónapjára! Horoszkóp--A munkába menekülsz? Magadba roskadsz? Horoszkópod elárulja, hogyan viseled a szakításthttp://www.life.hu/horoszkop/20141216-a-horoszkop-csillagjegyed-alapjan-kiderul-jol-vagy-rosszul-viseled-a-szakitast.htmlNémely jegy szülötteit igencsak megviseli a szakítás, míg mások - látszólag - könnyebben túlteszik rajta magukat. A jó hír az, hogy a gyógyulás szinte minden esetben biztos. De vajon hogyan viselkedik egy Kos, ha dobták, vagy mit vált ki a Halakból, ha összetörték a szívét. A Life.hu cikkéből kiderül.HoroszkópThinkstockÁlomesküvő a horoszkópod szerint - a csillagok ismerik a vágyaidhttp://www.life.hu/horoszkop/20140812-csilagjegyed-befolyasolhatjak-eskuvod-korulmenyeit.htmlA horoszkópodból nemcsak az derülhet ki, hogy mikor kerül majd sor az esküvődre, de az is, hogy milyen körülmények között, hogyan zajlik majd életed egyik legfontosabb, legszebb eseménye.HoroszkópThinkstockHoroszkóp: Csillagjegyed elárulja, hogyan töltöd a karácsonythttp://www.life.hu/horoszkop/20141223-horoszkopod-es-csillagjegyed-elarulja-hogyan-toltod-a-karacsonyt.htmlMindegy, hogy milyen csillagjegyben születtél, biztosan van, amitől szenteste meglágyul a szíved. Ilyenkor ugyanis együtt a család, mindenki meghatódva nézi a gyertyákat és a csillagszórók játékát. A fenyőfa illata a süteményekével keveredik, az asztal finomságoktól roskadozik, a karácsonyfa alatt ajándékok lapulnak. Na, de hogyan ünneplik a különböző jegy szülöttei a karácsonyt? A Life.hu cikkéből kiderül.Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.