asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bármit is fontolgatsz, ha ezen a héten teszed le az alapjait, biztosan sikerre viszed. A legfontosabb, hogy szánj elegendő időt a tervezésre, a kivitelezésnél pedig bátran hagyatkozz az égiekre – ők segíteni fognak neked a megvalósításban.

A csillagok együttállása a héten különösen kedvező hatással lesz rád, minden helyzetben számíthatsz az égiek segítségére. A megszokottnál sokkal könnyebben oldod meg a problémákat, így a célokat is gyorsabban érheted el, aminek köszönhetően több sikert is zsebelsz majd be. Ezen a héten nem állhat előtted olyan magas hegy vagy olyan mély szakadék, ami megakadályozhatna terveid megvalósításában. Igyekszel minden helyzetben az összefüggéseket meglátni, új stratégiákat dolgozol ki. Ha kellően részletes előkészítést követően vágsz bele a feladatba, garantáltan győzelmet aratsz. Előfordulhat, hogy egyedül nem boldogulsz, de emiatt ne aggódj, ne szégyellj segítséget kérni!

Hétfőtől szombatig nem találod a helyed, keresel valamit, talán egy új szerelmet vagy szenvedélyt, egy újabb kihívást vagy egy sorsfordító lehetőséget. Úgy érzed, mintha megtorpantál volna, és semmi olyan nem történik veled, aminek köszönhetően megvalósíthatnád önmagad. Hidd el, hogy a világ nem fogott össze ellened, csupán figyelmeztetnek az égiek, hogy ne akard siettetni a dolgokat! Minden meg fog történni a maga idejében. Egész héten a fogyó Hold miatt enerváltnak érzed magad, ami a szombati újholddal ér majd véget, és újra a régi leszel, tele erővel és lendülettel. Próbáld meg úgy szervezni a hétvégét, hogy jusson elegendő idő a pihenésre is. Mindenképp olyan programot válassz, ami fizikailag nem terhel le!

Régen sok jó ötletedet elvetetted, de ezek most újra előjönnek, és folyamatosan foglalkoztatnak majd. Ráadásul a terveid felől is egyre többen kezdenek érdeklődni. Meglepetésként fog érni a dolog, ugyanis ezek megvalósításáról szinte már teljesen lemondtál. Egy új munkalehetőség, vállalkozás vagy a tanulás új lendületet adhat, de akkor se ijedj meg, ha költözés vagy külföldi munka kerül szóba. Ha vannak elmaradt vizsgáid, akkor most utolérheted magad, ráadásul kiváló eredményt érhetsz el. Számítanod kell arra, hogy a nagy kezdés előtt minden lépésedet pontosan meg kell tervezned annak érdekében, hogy a kivitelezés során ne érjen kellemetlen meglepetés. A héten bánj óvatosan a pénzzel, az anyagiakkal kapcsolatos döntéseidet pedig mindenképp halaszd péntekre.

Akár elkötelezted magad, akár keresed a párod, a Vénusznak köszönhetően egész héten jól alakulnak a szerelmi ügyeid. Járj nyitott szemmel, hogy meglásd a lehetőségeket! Munkahelyi, családi vagy anyagi gondjaid megoldásában a Jupitertől és a Merkúrtól most jelentős segítséget kapsz. A napokban egészségügyi problémáid is adódhatnak, leginkább a meghűlés, az influenza vagy a gyomorfájdalom az, amire most fogékonyabb vagy. De ne aggódj, hamar kilábalsz belőle! A gyógyteák és egy pár napos diéta csodákra képes, és szerencsére hamar erőre fogsz kapni. A bolygók együttállása olyan energiákat biztosít számodra, amiknek köszönhetően a folyamatos stressz mellett megingathatatlan tudsz maradni céljaid elérésében.

A fogyó Hold kedvez az elmélkedésnek és filozofálásnak, de a szombaton elérkező újhold új energiákat hoz, és onnantól kezdve a tettek ideje érkezik el. A héten hozhatsz nagy döntéseket, de leghamarabb vasárnap kezdd el ötleteid megvalósítását. Semmit ne siettess, ne kapkodj, hiszen azzal most időt és erőt veszítesz. Meg kell várnod a megfelelő pillanatot, hogy sikeresen meg tudd tenni az első lépéseket. Nosztalgiázhatsz, de ne töprengj túl sokat a múlton, vond le a tanulságot, és koncentrálj a kitűzött céljaid elérésére! A változás elkerülhetetlen, ezért készülj fel részletesen kidolgozott stratégiával.

A Hold egész héten fogyó fázisban van, ennek ellenére megfelelő az alkalom arra, hogy nagy döntéseket hozz meg, elfogadj bizonyos ajánlatokat, munkahelyet válts, költözz, vagy éppen rendbe tedd az emberi kapcsolataidat. Gondolkozz el azon, hogy mi tart vissza a céljaid megvalósításában, mi is lenne most a legfontosabb lépés, amit meg kell tenned. Ezen a héten bármibe belevághatsz, mert jó eséllyel sikerülni fog, sőt az eredményre sem kell majd várnod. Arra azonban figyelned kell, hogy ne vállalj el túl sok feladatot, különben a kapkodás sok kellemetlenséget okozhat. A hétvégén jut idő pihenésre is, kellemesnek és nyugodtnak ígérkezik.

A Vénusz és a Merkúr erejére egész héten számíthatsz, sőt szombaton az újhold elképesztő energiákkal tölt fel téged. Az égi hatásoknak köszönhetően az elmúlt időszakban felgyülemlett feszültségtől könnyen és gyorsan meg tudsz szabadulni, ennek köszönhetően nyugodtak és kiegyensúlyozottak lesznek a hétköznapjaid. A problémáid megoldására egyszerű és ötletes megoldásokat találsz, sőt, akár másokat is kiváló tanácsokkal láthatsz el. Ha ingatlan- vagy pénzügyi jellegű dolgokon, munkán, tanuláson gondolkodsz, akkor ne habozz, ez a hét kitűnő az első lépések megtételéhez. Ne hagyd, hogy bárki befolyásolja a döntésedet!

Ezen a héten több váratlan lehetőséged adódik, amit ha észreveszel, akkor komoly hatással lehet az életedre. Figyeld az apró jeleket, hiszen rajtad múlik, hogy felismered-e a helyzetet, és megragadod-e az alkalmat. A harcias éned mellett most mások is megismerhetik, hogy valójában mennyire segítőkész vagy. Nehéz bármit is szó nélkül hagynod, de nem menekülsz el a feladat elől, a kritika helyett bölcs tanácsokkal látod el azokat, akik épp lelki támaszra szorulnak. Azonban mindenképp figyelj arra, hogy ne vállald magadra mások problémáit! Mondd el a véleményedet, de ne oldd meg másnak a problémáját. Könnyen áteshetsz a ló túloldalára, és a végén kíméletlenül kihasználhatnak.

Az elmúlt hetekben sok nehézséggel kellett megküzdened, de fordul a kocka, és mostantól kezdve könnyebb lesz, nem kell legyőzhetetlen akadályokra számítanod. Ha mégis adódik egy-egy probléma, akkor kézzelfogható megoldások sokasága segít majd meghozni a helyes döntést. Sőt, olyan emberek is segítségedre lesznek, akikre eddig nem is számíthattál. Ha kimerültnek érzed magad, akkor légy türelemmel, a szombati újholdtól hatalmas energiákra számíthatsz. Bármi is nyomja a szívedet, próbáld túltenni magad rajta, hogy az új lendületet semmi se hátráltassa. Fontos lenne ezekre a gondokra mihamarabb megtalálnod a gyógyírt, hogy újra vidám és pozitív legyél.

Rengeteg kihívás vár rád ezen a héten, minden nap fordulatokkal teli lesz. De ne ijedj meg, hiszen kitartásodnak és önuralmadnak köszönhetően minden akadályt zökkenőmentesen el tudsz hárítani. A csillagok együttállása is neked kedvez, ugyanis most akár karrierről, anyagiakról, akár párkapcsolatról legyen szó, az égiek melletted állnak. Használd ki ezt a különleges és vissza nem térő helyzetet! Komoly sikereket érhetsz el, de természetesen semmi nem történik magától, szükség van arra, hogy teljes erőbedobással részt vegyél az események formálásában. Ne hagyd, hogy bármi elterelje a figyelmedet, mert akkor könnyen elveszítheted az irányítást!

Egy hónapokkal vagy akár évekkel ezelőtt elfelejtett probléma kerülhet újra középpontba, és bizony most nem menekülhetsz el előle. Itt az ideje, hogy mielőbb megoldást találj rá. A lelki egyensúlyod kibillen, a harmónia pedig akkor tér vissza, ha mindent elrendeztél és nyugalom vesz körül. Nem véletlen, hogy ez a régóta húzódó ügy kellemetlen hatással van a hétköznapjaidra, hiszen eddig menekültél a gondok elől, abban bízva, hogy majd maguktól meg fognak oldódni. Ahhoz, hogy ezt a dolgot végleg le tudd zárni, fontos, hogy beszélj a környezeteddel, és ha kell, tudj bocsánatot kérni. Tedd meg az első lépést, hiszen ez a te érdeked!

Az életednek meghatározó időszaka következik, hiszen rengeteg ismeretlen és új dolog vár rád. Ne ijedj meg a kihívásoktól, ugyanis a Jupiter melletted áll, és támogat terveid megvalósításában. Minden lehetőséget fontolj meg, csak akkor dönts, ha már ismered a részleteket, és körbejártad a témát. Ez kulcsfontosságú, hiszen ha nincs megfelelő információ a birtokodban, akkor nem tudod időben felismerni a szerencsés helyzeteket. Érdemes elgondolkodnod azon is, hogy van-e igényed a szellemi látóköröd tágítására, szeretnéd-e képezni magadat, ugyanis ezen a héten a csillagok állása kifejezetten kedvez a tanulásnak és a tapasztalatgyűjtésnek. Most érdemes továbbtanulni vagy képzésekre jelentkezni. Használd ki, hogy ilyen sok benned a felesleges energia!

Mi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--Szinglihoroszkóp: melyik csillagjegy illik hozzád a horoszkópod szerint?http://www.life.hu/horoszkop/20170105-melyik-csillagjegy-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlA házasságok vajon tényleg az égben köttetnek? A mondás szerint igen, de vajon az asztrológia iránymutatásai segíthetnek a jó döntésben? A szerelmi kapcsolatok milyenségét, tartalmát erőteljesen befolyásolják a bolygók. Nézd meg, hozzád ki illik a csillagjegyed alapján! Horoszkóp--2017 legfontosabb napjai: ekkor bármi sikerülhet!http://www.life.hu/horoszkop/20170102-a-2017-es-ev-tizmillioszoros-napjai.htmlTízmilliószoros napoknak nevezik azokat a napokat, amelyek különleges energiákat és lehetőségeket rejtenek. Ilyenkor bármit teszel, mondasz, vagy épp gondolsz, tízmilliószoros erővel tér majd vissza hozzád, és csak rajtad múlik, hogy pozitív, vagy épp negatív lesz-e ezek végkicsengése. Most megmutatjuk, melyek lesznek 2017 legenergikusabb napjai. HoroszkópThinkstockKínai horoszkóp: 2017 a Kakas éve leszhttp://www.life.hu/horoszkop/20161202-a-life-hu-kinai-horoszkopja-a-2017-es-evre-ami-a-kakas-eve-lesz.htmlJanuár 28-án beköszönt a kínai újév, jön a Kakas éve. Már a Majom évében is megfigyelhető volt egy jól körülírható, javuló tendencia, ami folytatódni fog: javul a kedélyállapotunk, még a vegyes hatások ellenére sem hagyjuk magunkat leigázni. A legfontosabb, hogy minden élethelyzetben keressük a jót, a tanulnivalót, és törekedjünk az egyensúly létrehozására. Megéri a befektetett energiát. Horoszkóp--Mit hoz 2017? Horoszkópod elárulja, mire számíts a jövő évbenhttp://www.life.hu/horoszkop/20161123-a-life-hu-2017-es-evi-altalanos-horoszkopja.htmlA Nyilasban járó Szaturnusz sok megoldandó feladatot halmoz fel, ugyanakkor a Mérlegben haladó Jupiter hátszelet ad mindezek megoldásához. Ebben az évben tehát minden adott lesz a sikerhez, és csak rajtad múlik, meddig viszed. Horoszkóp--2017 elhozza neked a boldogságot? Nagy éves szerelmi horoszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20161201-a-life-hu-2017-es-nagy-eves-szerelmi-horoszkopja.htmlAz új esztendő elmélyíti a már meglévő kapcsolatokat, irányt mutat a párkeresőknek, és lángra lobbantja a szenvedélyt. 2017 minden csillagjegy szerelmi életében elhozhatja a változást – legyen az jó vagy éppen rossz. Azt azonban ne felejtsd el: bárhogy is alakul, minden azért játszik össze, hogy a végén boldog legyél. Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.