asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikrekben óriási lendület tombol a héten, és olyan sok dolog történik velük, hogy alig tudják majd követni az eseményeket. A Szüzek akkor cselekszenek a legjobban, ha hagyják magukat sodortatni az árral, mert így abba a kikötőbe érnek majd, ahová eredetileg tartottak. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Változékony lesz ez a hét, nehezen fogod tudni követni az eseményeket, sőt, néha még önmagadat sem tudod követni... Ne kapkodj, ne rohanj sehová, inkább lassan járj, így pedig tovább érsz. Szinte óráról órára módosulnak körülötted az energiák, cserélődnek az emberek, változnak a megvalósítandó feladatok, leszel lent és fent, jön siker és kellemetlen helyzet egyaránt. A bizonytalanság, alkalmanként pedig akár a bizalmatlanság érzése is eluralkodhat rajtad, amit eleinte magadnak sem tudsz megmagyarázni. Feltétlenül keresd meg azt a valamit vagy valakit, amivel vagy akivel kapcsolatban kételyeid vannak, mert csak ezek pontos meghatározásával tudsz válaszokat találni. Ezek a hatások szerdára enyhülnek, s csütörtöktől sokkal jobban fogod magadat érezni. Ha tudatosan keresed, meg fogod találni a probléma forrását, így pedig orvosolni is fogod tudni, ezáltal a hétvégéd remek hangulatban telik.

Bika

Emberi kapcsolataid kiemelt szerepet kapnak ezekben a napokban, így pedig komolyan befolyásolhatják mindennapjaidat, ezáltal pedig eredményességedet, sikereidet, és nem utolsósorban a kommunikációdat. Lényeges és egyben érdekes feladat lenne megfigyelni azt, hogy ki fog vissza, s ki az, aki segít és motivál. Légy szemfüles, és hallgass a belső hangra, vedd észre, kinek a támogatására van leginkább szükséged! Amint érzed, hogy valaki hátráltat, vagy a negatív gondolataival lehúz, azonnal távolodj el tőle. Ne félj ezt megtenni, ez a te érdeked. Te légy kitartó Bika, aki képes a saját akarata szerint dönteni, haladni, változtatni a dolgokon. Baráti és rokoni kötelékeid megerősítésre vágynak, ne hanyagold el emberi kapcsolataidat!

Ikrek

Egészen csütörtökig óriási ambíció jellemez, törekszel a céljaid felé, valami egészen látványos dolgot akarsz alkotni, s úgy tűnik, minden körülmény adott ehhez. Hatalmas lesz benned a lendület és oly sok dolog fog történni körülötted, hogy alig bírod majd követni a különféle eseményeket, mégis részt kell venned azokban, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot gyűjthesd össze. Szükséged van újdonságra, egyedi ötletekre, formabontó gondolatokra, s ezeket az emberek most megadják neked, hát figyeld a híreket, vegyél részt a beszélgetésekben, eszmecserékben, ez a te érdeked! Közben az égiek nem mindig lesznek kíméletesek hozzád. Részben nem árt, ha felkészülsz arra, hogy számos, régen szőnyeg alá sepert ügy kerül terítékre ismét, s nem futamodhatsz meg ezek elől.

Rák

Már-már ijesztően sok fölös energia tobzódik benned, így nem véletlen, hogy fantasztikus teljesítményre leszel képes, kiemelkedsz a tömegből és még támogatókat is szerzel álmaid megvalósításához. Sokan meglepődnek majd azon, hogy folyamatosan szállítod a sikereket. Ugyanakkor ügyelned kell arra, hogy gondot okozhat hétfőn és kedden az, ha nem tudod a megfelelő helyen, jó dolgokra hasznosítani a tudásodat, a képességedet és a tapasztalataidat, s úgy hibázol, hogy kapkodsz, ide-oda szaladgálsz, sietteted a dolgokat. Legyél logikus, előrelátó és tervezd meg pontosan, mit szeretnél elérni és annak mi a legokosabb lépéssorozata, amit követni is tudsz. A probléma igazi gyökere talán az lehet, hogy a szíved és a fejed mást diktál, így kialakulhat benned némi feszültség, ami szerda környékére megszűnik.

Oroszlán

Az egész heted meglepően jól alakul, nem kell kudarcoktól tartanod, sőt, inkább az lesz furcsa, hogy egy lépéssel akár két sikert is bezsebelhetsz. Remek hírek futnak be hozzád, s mindent a magad javára tudsz fordítani épp akkor, amikor arra szükséged lesz. Ha a most adódó lehetőségeknek csak a felét megvalósítod, akkor bőven túlteljesítetted a magaddal szemben felállított elvárásokat, és még mások elismerését is kivívod magadnak. Felemelő dolgokban lesz részed, és nem szégyen az, ha az elégedettség látványosan kiül az arcodra. Ha emellett még mosolyogsz is, akkor szimbóluma leszel a derűlátásnak. Környezeted tagjai is meg lesznek lepve, és bizony nem fognak fukarkodni az elismerésekkel. Kiemelkedően jó lehet a szerdai és a csütörtöki nap.

Szűz

Számos váratlan, ám összességében pozitív töltetű esemény követi egymást a napokban, egyszerűen csak hagyd, hogy a dolgok megtörténjenek, és most kifejezetten jó az, ha picit hagyod magad sodortatni az árral, így pont abba a kikötőbe érsz, ahová eredetileg tartottál. Nem fogod megbánni, ha engedsz a berögzöttségekből és picit formálsz a véleményeden. Hidd el, pont odajutsz, ahol számodra minden körülmény kedvező, építő, fejlesztő lesz. Ha az öröm és az elégedettség be akar költözni a mindennapjaidba, azt engedd meg! A pici és a nagy dolgokat egyaránt értékeld sokra, hisz tudod... sok kicsi sokra megy! A komoly gondok, kényes ügyek, problémás emberek most messzire elkerülnek, meglepően kiegyensúlyozottá tudsz válni.

Mérleg

Kellemes energiák lengenek körbe a napokban, s bár adódhat pár nehéz, bonyolult vagy épp leterhelő pillanat, de összességében jó dolgokban lesz részed, és elégedetten zárod majd a hetet vasárnap. Fejlődési lehetőségek kapui nyílnak meg előtted, nem kell dörömbölni, csupán átlépni a küszöbön. Az is tény, hogy nem lesz időd lazsálni, vagy a karácsonyi vásárokat járni, ugyanakkor megéri a következő időszakot szorgalmas munkával, tanulással, növekedéssel, függő ügyek lezárásával tölteni. A Hold segíti a szellemi és testi fejlődést, sőt, valamilyen formában az anyagi gyarapodást is. A hét második felében tisztán fogod látni, milyen formában tudsz kiteljesedni, ez pedig hozzásegít az elégedettség állapotához. Szerződéseket, fontos megegyezéseket, új üzleteket köthetsz.

Skorpió

Az elmúlt egy hónap során egyáltalán nem volt jellemző, hogy galibába bonyolódj, csak apróbb dolgok vették el átmenetileg a kedvedet, de mindig vissza tudtál zökkenni a normális kerékvágásba, tudtál újra mosolyogni, friss üde gondolatokkal előállni, és végül remek célokat magad elé kitűzni. Ez a hét eltér az elmúlt időszaktól. Semmi és senki nem tudja megnehezíteni a dolgodat, minden könnyedén halad előre, s ha netán el is akadnál, gyorsan fogsz találni magadnak valakit, aki támaszod lesz, és jó iránymutatásokkal lát el. Szerdán és csütörtökön számos olyan pillanat lesz, amikor fontos döntéseket kell hoznod, ekkor egyetlen dolgot tarts szem előtt! Nem kell gyorsan válaszolnod, nyugodtan vonulj picit vissza, gondolkodj, mérlegelj, így pedig ki tudod mondani a megfelelő választ.

Nyilas

A hét első felében egyértelműen azt fogod érezni, hogy nincs kedved mások ügyes-bajos dolgaival foglalkozni, és tudod, mit? Igazad van! Gyakorlatilag jogos az, hogy semmi nem tetszik, amit rád akarnak erőltetni, főleg, hogyha az nem a te dolog, vagy kötelességed. Ismerd be magadnak, ha valami nem tetszik, s mondd is ki bátran, különben mindig szembe kell majd nézned azzal, hogy rád tukmálnak bizonyos dolgokat mások. Nem kell magadban tartanod a véleményedet, de azért adj ennek úgy hangot, hogy az diplomatikus legyen. Most szükség van arra, hogy felvállald az érzéseidet és a gondolataidat. A tudatosság és a diplomatikusság egyvelege hozzásegít ahhoz, hogy te jöjj ki nyertesen ezekből a helyzetekből. Most az sem baj, ha konfliktusba bonyolódsz, az a fontos, hogy őrizd meg a hidegvéredet!

Bak

Közvetlen környezeted most meglepően sokat segíthet neked abban, hogy tisztán láss minden üggyel összefüggésben, s emellett új és friss célokat tűzz ki magad elé. Jó hatással lesznek rád barátaid és szeretteid, így végül hatásosabban végzed a munkádat, vagy csak egyszerűen jól érezd magad a bőrödben. Kollégáid is arra ösztönözhetnek, hogy tettvágyadat és kreatív ötleteidet ötvözd a benned felgyűlt energiákkal, ez pedig kiváló eredményeket hozhat munkád, karriered vagy akár tanulmányaid terén. Amennyiben várományosa vagy pár vizsgának, arra készülj fel, hihetetlen gyors a felfogó képességed, meglepő eredményeket produkálhatsz. A siker most a nyomodban lohol, csupán meg kell ragadnod az adódó lehetőségeket. Egy szemernyit se pihenj, hanem cselekedj. Extra tartalékaidat jó helyen tudod felhasználni, önmagad megsegítésén túl próbálj támogatni másokat is.

Vízöntő

Nincs okod aggodalmaskodásra, félelemre, elkeseredésre vagy szomorkodásra! Minden rendben van, legfeljebb most akad egy-két felhő a fejed felett, na és? Megoldasz mindent, hisz képes vagy a legjobb dolgok megalkotására. Fel a fejjel, mert minden, ami az elmúlt hetekben döcögött, az most gyorsabb tempóra kapcsol és jobbá tehető, sikerre vihető. Ha mégis úgy érzed, lelkileg nem vagy felkészülve egy újabb nagy hajrára, akkor jusson eszedbe, micsoda rejtett tartalékokkal bírsz. Benned tényleg van mindig valami titkos hely, ahonnan energiát, jó kedvet vagy épp optimizmust lehet előrántani. Tény, hogy az elmúlt hetekben a cél nem mindig szentesítette az eszközt, de ha igyekszel egy kicsit kreatívabb lenni, átformálhatod a mindennapjaidat, s ami eddig unalmas volt, azt érdekesebbé teheted.

Halak

Kedélyállapotod folyamatosan emelkedik, s ez bizony nagy örömöt fog okozni, ráadásul sokaknak tetszeni fog közvetlen környezetedben. Akadnak majd olyan emberek, akik épp a te aktivitásodból és lelkesedésedből próbálnak majd erőt meríteni a héten. Lényeges, hogy se a mosolyt, se az optimizmust ne told háttérbe, igyekezz új dolgokat kiötölni, és fontos tudnod azt is, hogy csapatmunkában hozhatod létre a legjelentősebb eredményeket. Energiatartalékaid kiapadhatatlanok, éhezel a sikerre, vágysz az elismerésre, így pedig bárkit meggyőzhetsz arról, hogy jól végzed a dolgodat, s bármilyen új kihívásra készen állsz. A környezetedben lévő emberek ezekben a napokban csak ámulnak és bámulnak téged, hisz ötleteid számukra is új perspektívákat nyithatnak meg.

Milyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--Szinglihoroszkóp: melyik csillagjegy illik hozzád a horoszkópod szerint?http://www.life.hu/horoszkop/20170105-melyik-csillagjegy-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlA házasságok vajon tényleg az égben köttetnek? A mondás szerint igen, de vajon az asztrológia iránymutatásai segíthetnek a jó döntésben? A szerelmi kapcsolatok milyenségét, tartalmát erőteljesen befolyásolják a bolygók. Nézd meg, hozzád ki illik a csillagjegyed alapján! Horoszkóp--Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Amilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!http://www.life.hu/horoszkop/20150612-amilyen-a-csillagjegyed-ugy-viseled-a-szakitast.htmlEgy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.